"szédülten vonulsz könyvtárakon át"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 12. (698.) SZÁM – JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Aeneas, Dido. Dido, Aeneas
Balázs Imre József
Mindig az újraolvasás szüli az ötletet – beszélgetés a 80 éves Láng Gusztáv irodalom­történésszel
Aurel Dumitraşcu
Versek
Sebestyén Mihály
Kémtörténet
Czakó Gábor
Ősnyelv-e a magyar? Nyelvészetünk homályos foltocskái
FISCHER BOTOND
Versek
Váradi Nagy Pál
A láthatatlan mozdony
Pataki Anett
Éjszaka a peronon
Nagy Benjámin
Akkor pedig színről színre
Sárkány Tímea
Versek
ANDRÉ FERENC
Versek
Láng Orsolya
Vers
Hornyák Balázs
Dies irae
Földesi Csenge
Két anyám volt
Szőcs István
Nagyon túl a Dunán, Tiszán is
Jakab-Benke Nándor
A rövidtávfutó magányossága. Felfedezések a TIFF-en
Papp Attila Zsolt
Dívák, fenegyerekek és a kinőtt zakó. Beszámoló a 15. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválról
Péter Beáta
Mindannyian Zucco-k vagyunk?
KISS ERNŐ CSONGOR
Több magányt
MOLNÁR ZSÓFIA
Mikszáth-falfirka, nárciszillat
Nagy Hilda
Regényes összművészet Vajdaságból
Jakabffy Tamás
Barokk hullám Kolozsváron – svindlerek és nemesek
Nagy Borbála
Létallegóriák
 
Sebestyén Mihály
Kémtörténet
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 12. (698.) SZÁM – JÚNIUS 25.

Lombáry Béta asszony minden reggeli sétaútja rendszerint a Keleti Milton utca előtt ért véget. Keleti Milton híres főttkukorica-árus volt, éppen ennek az utcának a sarkán volt felvert helye, tanyája, éjjeli hálóhelye – rejtély, hol főzte omlósra kukoricacsöveit –, tény azonban, hogy olyan ízletes, magát kellető volt az áruja, kedvessége meg egyenesen lenyűgöző, hogy olvadékony udvarias modoráról legendákat szőttek a kukoricafőző tanfolyamok kezdő Erasmus-ösztöndíjasainak. Mit cifrázzuk: a város nevezetessége volt, ameddig élt, éppen ez okból a magisztrátus úgy döntött egy sima egyhangú ülésén, hogy Milton papáról nevezik el az utcát, de mert a történelemben több Milton is előfordult, s szerették volna elkerülni a kellemetlen pillanatokat, a Nyugatról jövő szigorú kérdőrevonást, ezért a Keleti előnevet adományozták neki. Az igazság szerint senki sem emlékezett arra, ha a Milton kereszt-, avagy vezetéknév gyanánt veendő. De hát Szörcsery Pintyő lélekjelenléte és pontos szögfejtalálata megoldotta ezt a dilemmát.

 

Lombáryné asszony mindig megállt a mondott sarkon. Voltak, akik esküdtek rá, oly váratlanul, hogy még az asszony fékeinek csikorgását is hallani vélték, sőt volt, aki látta, hogy lökődnek előre egy-két millimétert a csontok a tehetetlenségtől, elnyújtva a bőrt a nő testén és arcán. A torzulás csak villanásnyi ideig tartott, de a mai nanotechnikák mellett ez akár egy örökkévalóságnak is tűnhetett, föltéve, hogy rögzítve volt valamilyen módon és célból. Holott, mint láttuk, csupán sétalépésekben közelítette meg a Keleti Milton utcát, soha be nem lépett volna oda, ui. volt sógora, Szörcsery Pintyő abban lakott.

 

Belátjuk, hogy egy tekintélyt parancsoló sógorhoz koránt sem illik a Pintyő név, de mit tehetünk, szülei, a jobbágyság, a zsellérek és a majorsági cselédség egykor a kisszörcseri Szörcsery kúriában így becézte és a becézet tárgya életben maradván, megmaradt, sőt lemoshatatlanul rajtaragadt az egykor kedveskedő pintyőség. Akár tragédiának is felfoghatnók – sietve jegyezzük meg, maga a becézett egyáltalán nem így gondolta vagy érezte, mindig hálás szívvel emlékezett vissza a történelem orkánfúvásai által elsodort szüleire, a jobbágyság és zsellérek hadára, a majorsági cselédekre –, hogy a zseniális utcanévadó csak a saját nevén nem volt képes változtatni. Pedig számtalan alkalmat kínált fel számára az élet és az Iroda, a hatóság és a halhatatlanság. A lehetőségek egész sorozatát öntötte lábai elé, hogy változtasson sorsán, gúnyáján, szokásain vagy jövőjén, ő azonban hajthatatlan maradt, rá sem hederített a kihívásokra és behívásokra, ment előre, mint általában a Szörcseriek, akik a történelmi múltban egyaránt bizonyultak hősöknek és luvnya elnyomóknak, gyáváknak, különcöknek és hivatali küldöncöknek, palástforgatóknak és tömlöctöltelékeknek, vigasznak és végszónak egy-egy rosszul sikerült drámában. Nem kívánták nevüket megörökíteni a vidék múltjáról szóló okleveleken, kódexekben, így tehát hiába is járnád be a Molyos-Tófenék falvait és városait, az emlékhelyeket, várromokat, kunyhókat és palotákat, sehol nem találsz egyetlen márványtáblát sem, melyen örömmel (meglepve, kifulladva, cserepes ajakkal) fölfedeznéd a Szörcseriek nevét. Nevüket s árnyékukat kizárólag a néma kripták őrzik a szörcseri temetőben, mely egykor birtokuk része volt, elődeik adományozták Kisszörcser falu népének, hálából, mert ... és innen már semmilyen nyom sem vezet tovább a mondat befejezéséhez.

 

Lombáry Beáta asszony tehát visszafordult, megvette minden reggeli lapját és croissantját, amit Pelsőcz néni sütött, Purchel-Marchell kenegetett írós vajjal és Vidombák Mimisor árult éppen ott, ahol Kelet Milton szobra állott. Mert hogy – ha még nem mondtam volna – találtak egy Egyiptomból futva elmenekült szobrászt, valami Józsefet, aki hajlandó volt megmintázni Miltont, a keleti főttkukoricaárust fényképről, kisiskolások rajzai és törvényszékileg hitelesített tanúvallomások alapján, amint éppen kis kukoricarobogóját betolja a történelem színpadára, még a régi macskaköveket is odaképezte a bronzalak lába és a kukoricamobil alá. A szobor megszólalásig hasonlított Milton apóra (a keletire persze, nem arra, ki elgurult paradicsomait keresi nyugaton és az angolszász irodalomban különösen hosszan és unalmasan), Molyos-Tófenék lakossága csak azt sajnálta, hogy nem örökítették meg Milton bácsi kedvesen hívogató hangját, amely elhallatszott a település szűk utcácskáiba, behatolt a lakásokba és felfütötte a kukoricaimádók nyálmirigyeit. (Miként a minap Jeff Lumpen, aki Bordeaux elsőszámú underground klubjában tövig lenyűgözte a közönséget, ahol óriási hangulat és telehas mellett mutatta be lemezgörgető tudományát. Jeff immár a második alkalommal állt a legendás Boltraffinó 59 lemezvágói mögé telt keblekkel, alig takarózva macskabőrrel.)

 

De akkoriban senki nem gondolt a megörökítésre, azt hittték, Milton bácsi és kukoricái örökké élni/főni fognak. A lehallgatás végképp nem volt engedélyezve, és egykoron az efféle tilalmakat komolyan is vették az emberek. Még a nagyhatalmak is, akiknek titkos ügynöke volt Lombáry Béta asszony. Reggeli sétái alkalmával ellenőrizte Molyos-Tófenék hangulatát, az utcák tartósítását, besavanyítását, a mértékutáni szabóságok mérték előtti állapotát, a zárva tartási órák mutatóit és a menekültek fekhelyének puhaságát. Tudniillik ekkor már lézengtek Molyos-Tófenék kültelkein, a fák között és a horhosokban bekerítve menekültek, akik a háborút nem ismerő messzi Gólyafalváról és a District of Gilice bombázása elől menekültek. Az előbbieket gazdasági menedékkérőknek tekintette a hatóság, és komoly előkészületeket tett, hogy visszatoloncolja őket Gólyafalvára, míg a giliceiek Szörcsery Pintyő támogását és segélyprogramjait élvezték, felvételi vizsga nélkül beiratkozhattak a Kelet Miltonról elnevezett Tengeri Főzéstudományi Főiskolára (ez volt a főttkukorica-készítő szaktanfolyam hivatalos megnevezése), ahol diplomát is szerezhettek, amellyel a Föld bármely országában nehézségek nélkül érvényesülhettek. Hála a globalizációnak, a kukorica már mindenütt honos földünkön, és ahol éppen nem, oda Molyos-Tófenékről elegendő mennyiségű nyers csövet exportáltak Szörcsery Pintyő kukoricaművei.

 

Lombáry Béta asszony azonban szívből utálta sógorát, aki telhetetlen, nyers és durvalelkű gamaty alak volt, csiszolatlan modorával folyton botrányokat okozott, egyszer például sáros patával rálépett a monacói hercegi pár kézzel kivarrott goblen nászképére, ami egy kiállítás legbecsesebb darabja volt, vagy felmászott a víztoronyba és onnan bevizelt a tűzoltóság főépületébe. Más ízben magát Jeff Lumpent is zavarba hozta, amikor többször gátlások nélkül hangosan szellentett annak művészi lemezzörgetése alatt, és az erős fartrombita elnyomta a pörgetés zizzenését, úgyhogy a show teljesen élvezhetetlenné vált, Bordeaux-ban kétszer is meg kellett ismételnie a bemutatót, hogy hitelesíthesse a sèvres-i Nemzetközi Lemezhitelesítő Iroda. Jeff ezután örökre eltűnt, soha többé nem állott hódolói elé.

 

Amikor férje hirtelen meghalt – mindannyiunk félelme az infarktus vitte el –, sógora éppen Bordeaux-ban volt, ahol örömében összetört hetven kristálypoharat és a nagykávéház (Grand Café) tükreit mindössze néhány mozdulat árán, ugyanis azt gondolta, hogy ezzel is be lehet kerülni a Rekordok Könyvébe, de csupán a fizetésképtelen adósok könyvébe írták be a nevét, és immár özvegy sógornője kellett kifizesse helyette is a kristálytükröket és a kávéház metszett poharait, így aztán az özvegy is eladósodott a saját ügynöksége felé, amely persze volt annyira nagyvonalú és nem hagyta, hogy Tófenék és Molyos legjobb hírszerzője rangon aluli bonyodalmakba viszonyodjon ellenőrizhetetlen alakokkal.

 

Reggeli sétái során a Keleti Milton utca sarkán beszélt néhány szót informátoraival, Vidombák Mimisor croissant-kínálóval, Márkapostol Máriával, aki csempészcigarettát árult a városi elöljárók engedélyével, Csiszlik Ahmed gilicei menekülttől pedig informálódott a Tengeri Főzéstechnikum diákjainak világnézeti konfliktusairól, időről időre leereszkedett a hírszerzők mekkájába, a Férfivezeldedíjtalanba, ahol szóba elegyedett Dilinkó Jánosné leszázalékolt trafikossal. Tőle tudta, mit is beszélnek a város férfi lakosai a női fülek hallásviszonyain kívül.

 

Értesüléseit kódoltan továbbította az Irodának, melynek különben Lombáry Béta gyűlölt sógora is külkollaborátora volt. Őt nem kötötték olyan szoros előírások, mint a nőt, a laza kötelmek például lehetővé tették számára, hogy botrányokat okozzon, amelyek aztán nagyszerűen beleillettek az Iroda tevékenységének álcázásába, figyelemelterelő puffanásaik segítettek a mozgástér kiszélesítésében, a gólyafalvi menekültek szorosabb megfigyelésében, a giliceiek titkos eltávolítására vonatkozó tervek megvalósításában.

 

Míg a kukoricák saját levükben rotyogtak, a Keleti Milton utca pedig élte a maga kisszerű életét, Szörcsery Pintyő elhatározta, hogy megszabadul Lombáry Bétától, és egyedüli főügynöke lesz a molyos-tófenéki mikrorégiónak. Régóta vágyott az egyeduraságra, de céljai elérését normális szolgálati úton ebben az emberéletben nem látta elérhetőnek. Lombáry Béta ráadásul folyton felszólító leveleket küldözgetett címére, hogy térítse meg becsületbeli adósságát, ami a tükör- és pohártöréssel keletkezett. Ugyanis ellenkező esetben tönkreteszi, kicsinálja, beletapossa a földbe. Barátunk azonban arra gondolt, az asszony zsarolása nem tesz jót karrierjének, ezért is szeretett volna megszabadulni tőle.

 

Továbbított üzeneteiben eleinte csak utalt arra, hogy egy bizonyos nőszemélyt, aki hatalmas vagyont örökölt férjétől, de azt kristálypoharakra, meg velencei tükrökre szórja, túl gyakran látni a gólyaváriak menekülttáborának szögesdrótja körül ólálkodni. Az irodának megállíthatatlan adatszivárgást is jelzett. Vajon mit akarhat egy ilyen jólöltözött, napszemüveges, florentinkalapos nő a szakadt gazdasági migránsok ideiglenes táborhelyétől nem messze?

 

Mikor látta, hogy az iroda nem reagál túl szívélyesen és érdeklődéssel erre a vak-is-láthatja típusú feljelentésre, úgy döntött – körülbelül két hónap alatt jutott erre a megállapításra – , hogy továbblép, nevesíti a nőszemélyt, sőt azt sem átallotta hozzáfűzni, hogy egy gólyavári magas, kifejezetten karvalyképű férfival többen is látták csókolózni a drótkerítésen át, mit sem törődve az éles pengékkel és tüskékkel, az alacsonyfeszültségű árammal, őrséggel, a közvéleménnyel, ami az iroda jó hírnevét és tevékenységének zavartalanságát is könnyen kompromittálhatja a következő hetek folyamán.

 

Az Iroda kelet-európai részlegének vezetője, maga Gandolph Radovich-Chirkecomb nyugállományú ezredes utazott személyesen Molyos-Tófenék térségébe kivizsgálni az ügyet. K. megyei jogú város nemzetközi repülőtéren Szörcsery P. külügynök taxival várta. A gépkocsivezetőt, mint felesleges szemtanút, egy útkanyarban a szakadékba lökték. (Kisebb agyrázkódással megúszta, de semmire sem emlékezett, amikor a baleset körülményeiről faggatták a rendőri szervek.) Ezután Radovich-Chirkecomb vezető hírelemező több napra beszállásolta magát a Keleti Milton utca másik sarkán álló Grand Hôtel de Ville-be.

 

Az tűnt fel neki, hogy az asszony rendszeresen megsimogatja a szobrot, kis cédulát csúsztat Milton bácsi szájába, de azon csak a szokásos jókívánságokat találta a vegyelemzés. Általánosan voltak megfogalmazva és alkalomhoz illően, rendszerint a város és a vidék kiemelkedő személyiségeit köszöntötték, akik erre számítottak is.

 

Kigyalogolt a menekülttáborhoz, végigjárta a kerítést, de sehol sem talált lenyomott fűcsomókat, melyek a szerelmi vagy egyéb okból létrejött légyottra utaltak volna. Mi több, lehallgatta Lombáry Béta assszony telefonjait, de azok csupán szokásos on line vásárlásait erősítették meg, semmi sem utalt üzeneteinek kódoltságára, éppen ellenkezőleg maga is meggyőződhetett, hogy a nő ritka ronda és kibírhatatlan reklamáló, akitől minden kereskedő, on line áruházi alkalmazott sikoltva menekül, ha csak meghallották a hangját, jellegzetes, követelőző hívását. Nem tehettek azonban ellene semmit, mert naponta megismétlődtek a jelenetek, és főnökség hajthatatlan volt, példásan ki kellett szolgálni a város leggazdagabb vevőjét.

 

Felvételeket készítettek Beta asszonyról, hosszasan tanulmányozták, különleges nagyítókkal vizsgálgatták, de az elegáns öltözetén és kecses tartásán kívül csupán hét darab, egyenként kilenc milliméteres ráncot fedeztek fel a szeme körül, ami sajnos egyre csak mélyülni fog előreláthatóan. Arca másutt azonban teljesen sima volt, a púder és külmáz semmi szégyenletes öregségi jelet nem takart. Tiszta volt, akár tulajdonosa.

 

Ezek után Gandolf Radovich-Chirkecomb ezredes maga elé rendelte Szörcsery Pintyő (Péter) ügynököt, és szigorúan megfeddte, miféle rémhíreket terjeszt, hiszen Lombáry Béta hiba nélkül végzi dolgát, és nem merült fel ellene korábban sem bármi néven nevezendő kifogás. Ellenben az iroda a továbbiakban eltekint Sz. P. szolgálataitól, különösen szégyenletesnek tartja a bordeaux-i szellentés botrányos esetét, amely úriemberhez egyáltalán nem méltó magatartásra és a neveltetésében mutatkozó szakadékos hiányra utal. Ilyet legfennebb és utoljára a gimnázium alsó tagozatán, az első félév első hónapjaiban engedhet meg magának egy vacak középosztálybeli.

 

De hát komolyan bevált, védekezett kétségbeesetten a letolt, ügyefogyott ügynök, hiszen ezalatt lehetett leleplezni Jeff Lumpen bűnös üzemeit, a lemezgörgetéssel tulajdonképpen harminc gólyavári illegális szökevény becsempésését segítette volna elő, akiket diverzáns tevékenységekre – jelesül kukoricahamisításra – képeztek ki a bukott haramiák.

 

Felejtse el az egész dolgot, tanácsolta neki az ezredes, kissé megemelve hangját és ülepét. A gégefőben képződő hang parancsoló volt és mindent lezáró. Szörcsery Pintyő lehajtott fővel lépett ki a Grand Hôtel de Ville kapuján félórával később. Még megivott egy félliter tófenéki molyos ezerjót és megevett Placsintár H. kukoricalisztből sütött pogácsájából hat vagy hét darabot. Legalább is ezt találták a gyomortartalom átvizsgálatánál másnap K város Bonctani Intézetének munkatársai, miután átvágott torokkal és bokával beszállították.

 

Lombáry Béta asszony évek óta először aludt nyugodtan gólyavári szeretője menekültvánkosán.

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében