Az utasokkal teli peronoktól messze, a rendezőpályaudvar túlsó feléből kifut egy régi iparvágány a kukoricás mentén, a ma már csak téglaszínű rakásokként meglévő gyár gazos udvarán át, egy egyszerű váltón keresztül, és ismét a mezőn egy holtvágányban ér véget. A földhalomból kiálló kampón rozsdás viharlámpa lóg. Ezen a holtvágányon áll a láthatatlan mozdony.
A láthatatlan mozdony nyilván fekete, itt-ott rozsdás, mert milyen lehet egy gőzmozdony ennyi idő után. Vagy meglehet, hogy inkább szürke, sok korommal-mocsokkal, olajba ragadt porral, amilyen egy megviselt dízelmozdony. Vagy lepattogzott festékű, rozsdás, megfáradt rugójú így leeresztett áramszedős villanymozdony abból a fajtából, amely egymaga vígan elhúzott több tucat megrakott tehervagont még úgy is, hogy nem egy féktuskó be volt szorulva, vörösen izzott és a sínekre csöpögött. A láthatatlan mozdony láthatatlan, így nem tudni pontosan, milyen fajta, mennyi a végsebessége, mennyi a teljesítménye.
Vannak pályaszakaszok, ahol már nem járnak vonatok és megfakult a sínkorona, kivéve ahol autóutat keresztez a vasút. Nagy melegben érződik még a talpfákat tartósítani hivatott vegyszer kigőzölgése, de a sínek között gaz serken, bokrok nőnek, fák vastagodnak, az állomásépületek és bakterházak beáznak, tetejük beszakad, a téglákat elhordják, megrogynak a hidak, kimossa az árvíz a töltést és a sínek a levegőben ívelnek hosszú métereken át, lóg róluk a talpfa. Hallgatnak az alagutak.
Időnként, mikor nem figyeli senki, messze a hegyekben mintha visszhangoznak valamit a sziklafalak, felvágódik egy-egy beszorult, rozsdás váltó, reccsennek a hasadozó síntalpak, megmozdulnak az alátétek a lazuló csavarok alatt, és átáll egy-egy jelzés a keskeny peronok végi oszlopokon. De az is lehet, hogy csak a szél.
Ahogy a személyvonat befut a városba, fokozatosan szűkül a táj a sínek mentén. A szántóföldeken túlról autópálya szegődik a vasút mellé, abból leágazik a bekötőút, az autópálya ismét eltávolodik, következnek a gyártelepek, üzemek és nagybani lerakatok, a volt kaszárnya. Autókereskedés, fényes áruházak, motelek aprózzák fel mind inkább a teret. Ez még nem a város, vannak még kisebb szántóföldek, utánuk és a régi ipartelep után következnek csak a házak. Ezen a részen, még a rendezőpályaudvar csattogó váltóin innen van az a kukoricás, amely körbenövi a téglaszínű omladékot, ahová kifut az a holtvágány, amelyen a láthatatlan mozdony áll.
