"szédülten vonulsz könyvtárakon át"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 12. (698.) SZÁM – JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Aeneas, Dido. Dido, Aeneas
Balázs Imre József
Mindig az újraolvasás szüli az ötletet – beszélgetés a 80 éves Láng Gusztáv irodalom­történésszel
Aurel Dumitraşcu
Versek
Sebestyén Mihály
Kémtörténet
Czakó Gábor
Ősnyelv-e a magyar? Nyelvészetünk homályos foltocskái
FISCHER BOTOND
Versek
Váradi Nagy Pál
A láthatatlan mozdony
Pataki Anett
Éjszaka a peronon
Nagy Benjámin
Akkor pedig színről színre
Sárkány Tímea
Versek
ANDRÉ FERENC
Versek
Láng Orsolya
Vers
Hornyák Balázs
Dies irae
Földesi Csenge
Két anyám volt
Szőcs István
Nagyon túl a Dunán, Tiszán is
Jakab-Benke Nándor
A rövidtávfutó magányossága. Felfedezések a TIFF-en
Papp Attila Zsolt
Dívák, fenegyerekek és a kinőtt zakó. Beszámoló a 15. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválról
Péter Beáta
Mindannyian Zucco-k vagyunk?
KISS ERNŐ CSONGOR
Több magányt
MOLNÁR ZSÓFIA
Mikszáth-falfirka, nárciszillat
Nagy Hilda
Regényes összművészet Vajdaságból
Jakabffy Tamás
Barokk hullám Kolozsváron – svindlerek és nemesek
Nagy Borbála
Létallegóriák
 
Szőcs István
Nagyon túl a Dunán, Tiszán is
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 12. (698.) SZÁM – JÚNIUS 25.


Egy képes magazinban olvasható egy kis ismertetés: van a magyarok és a kelta népek között több meglepő őstörténeti kapcsolat, azon túlmenően, hogy a whisky nevű pálinkaféle „vizecskét”, „vízkét” jelent; az, hogy a DUNA folyó egy kelta vízi istennő, DANU (vagy Duna) nevét örökölte*.

 

Valaha, több mint húsz éve, én is írtam volt egy kis eszmefuttatást a Duna nevéről, sőt, szabadjára engedtem egy újságíróval folytatott beszélgetésben gondolataimat a Duna másik nevéről, az ISZTER-ről is. Ez utóbbit néhány olvasó tréfának, ugratásnak vélte, holott pedig nem az.

 

Ha az ember jó térképeket kerít, elámulhat azon, mennyi Duna (vagy hasonló, mint Don, Dvina) nevű folyam vagy akárcsak patakocska is folydogál a világnak ezen a felén, Írországtól Vietnámig! Ugyanakkor, többen is meglepően könnyen és majdhogynem banális egyszerűséggel fejtik meg magyarul a „Duna” név értelmét! Például: „feldunni a vizet”: azt jelenti, hogy: felduzzasztani! A kohászatban is használnak egy hasonló nevű vízgyűjtő tartályt. És a „dunyha” szó is duzzadó, puffadó valamit ír le; és, teszem én hozzá: itt van a kedves dundi szavunk; nem kétséges, hogy mit is jelent! És az ideutaló DA-DO-DU- szótagok is mind „kövér” dolgokat neveznek meg: Dagad, Domb, Dob, Duda stb.

 

Azám, szólhat közbe valaki, de a Duda németül is az! Annál jobb, felelhetjük erre. Ugyanis e szavak hangrendi párjai i-vel képzett ikerszavakban, mint dib-dáb, dimbes-dombos, vagy a dagad-deged, dér-dur, dirib-darab; leértékelő, „csökkentett hatásfokú” vagy kicsinyítő jelentésűek. Ám a hangrendi párhuzamok mellett ott van az ősszavak kettős, olykor éppen ellentétes jelentésének elve; pl. SzétSZÓRNI vagy SZORítani! És az ún. hangfestő ősszótagok vagy egytagú szavak különböző „fajtájú” nyelvekben is lehetnek azonosak! Mint annyiszor látni ezt magyar és latin–görög szavak között. És íme, itt van a német DÜNN, „vékony” jelentésű szó, a dundinak igazi ellentétpárja! Lehet, csak türelem kérdése volna megtalálni az ide találó hangrendi párhuzamokat? Például azt elemezni, hogy a „dudor” és a „didergés” közt mi a viszony? Én magam inkább a d-t vonalon kereskednék: a „tini”: mint karcsú csikó a kövérség ellentétének képzetét kelti; és lehet, hogy a „tinó” sem olyan testes, mint a tehén?

 

És ha valami nagyon-nagyon elkezd vékonyodni, egyszer csak el is tűnik! A tűn-déreket sem dundinak képzeli az ember! Ők tündék.

 

Ám térjünk vissza a Dunához: nemcsak román vidéken hallani ilyen alakot, hogy „dunári” hal! Közép- és Kelet-Európában sok az -r végű folyónév: Oder, Weser, Isar, Dnyeszter, Dnyepper, Zazar, Vardar, Néra ... Dunărea stb. Ennek alapján könnyű rávágni, de eléggé indokolt is, hogy a magyar Ér, Ár „vízfolyás” jelentésű elem van a Duna hajdani nevének a végén is: Iszter... Azonban ez nem olyan egyszerű, mert akkor vajon mi lehet az Iszt?

 

Egyszer fenn voltam a Retyezát gerincén, véletlenül csodálatosan tiszta volt a levegő, élesen rajzolódott ki a „Sztrigy” folyó medrének domborzata az elágazódásaival; elővettem a térképet is, és hasonló élességgel hasított tudatomba egy mókás hangzású szó, az hogy ÜSZTÜRÜ! Az olyan karókat nevezték így, amelyeknek oldalából erre-arra, ág-bogas módon néhány rövid mellékág meredezik; kiválóan alkalmasok szénaboglyák felrakására. (Mesterségesen is előállítják őket, lásd „finn karózás”!).

 

A Sztrigy-folyó neve az „üsztürü” és az ÜGY szavakból alakult ki! Sokan nem is gondolnak arra, hogy az „ügy” nemcsak a háromszéki „Fekete Ügy” folyó nevében ismerhető fel, de az Egregy, Somogy stb. nevében is, mint Egerügy, Somügy! stb.

 

„Folyóvíz” jelentésű szavunk van még néhány! Például maga a „JÓ”! A Sebes-Körösnek mai napig így nevezik egyik északi mellékfolyóját, s lám, északabbra ott a Sajó: ennek jelentése az, hogy Sós patak! A Siót most ne is említsük! És még északabbra, a Hejő, a legtréfásabb nevű falu, Hejőpapi mellett! Ez a Hejő annyi, mint „Hév jó!”, azaz Hévíz: meleg vizű patak!

 

Az „ügy” folyóvíznév határozottan idézi az ID szót, amelynek jelentése a kora ókori szumír nyelvben „folyóvíz” és: „csatorna”! Ki tudja, hogyan ejtették ki: így, úgy, vagy Ögy? Ám lehet, ennek a „d” hangja lapul a Dunántúlon több helyen is előforduló SÉD pataknévben is. Csodálatosan gazdag a vízi tündérek világa, még a „csermely” nélkül is!

 

Magyarul a szkithákat csak szittya néven emlegették valaha – ennek a magyarázata a Katedra részéről naiv: a latin Schittia „Szittyaország” átvétele! Hogy-hogy őseink nem találkoztak a szkithák hajdani lakhelyén, amikor északkeletről besündörögtek Európába, a szkithák itteni lakóhelyére, egy fia szlávval sem, akitől eltanulhatták volna e nevet? Hiszen Bács megyében ott van Temerin helység, szóról-hangra azonos az Azovi-tenger vidékét jelölő Temerin szkitha szóval?

 

Az biztos, ha a „szittya” a „szkithá”-ból származna: szakita, szikita, iszkita – valahogy így hangzana magyarul! Van még egy javaslat egyesek részéről: a szütyő szó, ami a tüsző fordítottja, és széles övet, zacskót, amolyan tokfélét is jelentett; és a szittyák valóban feltűnő övet viseltek, amiről több minden lógott, pl. olykor a rokonaik feje is. Ám ez is csak vékonyka feltételezés: ugyanis a magyar földrajzi név anyagából a „szittya” teljesen hiányzik! A szittyó valami nád- vagy sásfélét jelent, és „persze, szláv eredetű”, mondja a Katedra szigorúan, de azért még ez sem biztos, hiszen bár a szitát is leszlávozták; a tüzet „szítani” szó töve a magyar szívni és szél jelentésű szavak közül való!

 

Az említett Temerin mellett csak néhány „Szabar” és „Szapár”, Szapári helynévnek van – a sok ezer más között, – némi közvetlen („sőt, direkt”) utalása a szkitha, a „szkithikus” nevek világára! Ám azért csak bízzuk megint magunkat vizeinkre! Például a „patak” szó, persze szláv, mondják azonnal; holott a Folyamköz görög nevében, Mezopotámiában is ez ékeskedik, valamint a vízilóéban: hipoPOTam! Na jó, de a Patakban ott a K – hang! Nos, Emese ősanyánk apjának neve ÜgyEK vezér! Ez az EK éppen úgy van odaillesztve az ÜGY „folyó”-hoz, mint a pat-hoz az ak!

 

S ha már Emese nevéhez értünk, az Árpád-dinasztiához kapcsolódó egyiptomias terminológiára hivatkozva, elismétlem több régebbi cikkem. Képzett egyiptológusok állítása szerint az ó-óegyiptomi nyelvben az „É” szó jelentése „Hold!” (Lásd magyarban is: éj-jel, nap-pal!) É-mosu pedig annyit tesz, mint „Hold-mása”. Nyelvészeink szerint az Emese név a „szoptató koca” jelentésű „emse” szóval azonos! És hadd kérdezzük meg: vajon nem valószínűbb, hogy egy aranyos kis hercegnőbébit Holdleánynak keresztelnek, mint az, hogy „szoptatós kocának”!?

 

Persze, tudom, eme érvelgetéseim miatt Murádin László föl fogja venni erdélyi tájszótárába a Disznószőcs, vagy Szőcsdisznó (sün) mellé a Marhaszőcsöt is (egy kritikusfajta), de akkor is! Néha nem árt gondolkozni se: például Árpád helynév azért sincs sok, mert „foglalkozás”-név, mint a nádor vagy főügyész. Gyalu, meg Gyula, meg Csaba nevű helység azért van annyi, mert korán személynévvé változtak! És akármennyire rühelljük az August Schlözer nevű, Mária Terézia korában startolt protorasszista történészt és nyelvészt, aki szerint már annyi mindenre használták a szkíta szót, hogy teljesen kiürült és nem jelent semmit, valószínű, abban igaza van: nem etnikai, származást, hanem „foglalkozást”, azaz életformát, termelőmódot jelentett, etikai közösséget, mint ma a labdarúgó csapatok! Valószínűleg a „szító” szóhoz van köze, és jelentése: tüzes, tüzelő?

 

Ám ez is csak amolyan találgatásféle. Az igazi nyomok Ó-Elámba vezetnek, ahol „Kerka” volt a „szentfolyó” neve. Ilyen nevű folyó Délnyugat-Dunántúlon is van; ennek sem fejtették meg a nevét! Lásd még Csengery Antal Őstörténeti tanulmányait (1870). Gyulai Pál emlékbeszédet tartott róla több mint száz éve. Azóta sem a főakadémikusok, sem az al-ternatívok nem mernek tudni semmit Elámról, s az egyetlen Padányi Viktor balszerencsés kézzel nyúlt hozzá!

 

 

*Hihetlen Újság 2015. szept., különszám – A Dunánál – Interjú a Demokratában, Bognár József.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében