Mielőtt belépnénk ebbe a múzeumba, megszemlélni több mint fél évezred felhalmozódott örökségét, és elsiratni azt, ami még tart, de valamiért már látni véljük a végét, mielőtt belefeledkeznénk a nyomdagépek kikezdhetetlennek hitt hatalmába, tehát mielőtt végképp elmerülnénk az ön- és kultúrasajnálatban (ami végső soron ugyanaz), hátha egyetlen röpke pillanatra eszünkbe jut az az ismeretlen szerzetes, aki arany és kék szavakkal rótta pergamenre évszázadok enyészetre ítélt emlékképeit, végtelen türelemmel rajzolva meg minden egyes iniciálét, szöveg- és képfoszlányt, évekig görnyedve félhomályos szkriptóriumokban, ugyanazon kódextáblák fölé, aki fél életét tette fel arra, hogy királyok, szentek és hősök gyönyörű, festett valóságát hagyja a hálátlan utókorra, bár persze akkor még nem tudhatta, hogy hálátlan lesz, azt viszont látta, hogy a jövő kísérteties követei már megjelentek a jelenében, hogy a kolostor falain túl ott sorakoznak a gépesített jövő hadosztályai, hogy azt, amire neki fél élet sem volt elég, napok alatt világra hozzák mindenféle ördögi masinériák, Istentől elrugaszkodott nyerészkedők zúgó-fújtató, nyomóelemes harci gépei, hogy iparrá változtassák azt, ami az egyediség, szépség, az ugyanúgy-soha-meg-nem-ismételhetőség ünnepe volt addig, és sokszorosított papírhalmokkal terítsék be Európát, lehetőséget teremtve ezzel mindenféle eretnek, lázadó eszmék szabad terjedésére, amely eszmék aztán gyökeresen változtatják meg az ismert világot, de az ismeretlen írnok ezt még nem tudja, csak annyit tud, hogy sietnie kell az utolsó kéziratával, és az is lehet, hogy elkezd, talán már kissé türelmetlenebbül, egy újabb kódexet, amely arról szól, amit maga körül lát, a világ legalább fél évezredre szóló megváltozásáról, egy mainzi mester mesterkedéseiről, és nem kizárt, hogy be is fejezi, a pergamen aztán ott porosodik a kolostor valamelyik szegletében, amíg barbár hadak meg nem ostromolják a szent hajlékot, a lapok egy része elvész vagy elpusztul, a maradékra hosszú idő múltán bukkan rá egy bogaras régiségbúvár, akinek a halála után elárverezik a gyűjteményét, az új tulajdonos évekig folytat kétes eredményű tárgyalásokat a nyugati világ nagy múzeumaival, és amikor sikerülne megállapodni, a repülőgép, amelyen a kódexet szállítják, lezuhan, a megsárgult pergamenek szétmállanak valamely tenger fenekén, de a szerzetes ezt még nem tudja, és mi sem tudhatjuk biztosan, lassan semmit sem tudhatunk biztosan, de éppen ezért, mielőtt belépünk ennek a lenyűgöző múzeumnak a kapuján, egyetlen röpke pillanatig gondoljunk arra az ismeretlen kódexmásolóra.
