1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Cs. Szabó László emlékére (is)

Föl bírsz-e ébredni, pattanni, kelni,

szikrázó hajnalon, gyémánt reggelen? –

fondorkodik lelkem körül Zoltán Király. –

Ortodox Húsvét: üres várost látni,

zengő napkeltét ígér minden jós.

Születhetne egy-két párjanincs fotó.

Igen! Igen! – támadt föl a

lassan hátráló ifjúi hév, lélek.

Szülőm, fivérem rég halott.

Életem társa – múltak mezején.

Barátaim java: „odaát”

(haraggal szólva: szerte szét).

Gyermekeim felnőtt férfiak.

Serkenek, fekszem – amikor akarok.

Majdnem így szóltam, méghazugabbul:

mikor kedvem tartja…

De jött Z. Úr, s elindultunk – s igaza lett:

egyszál magam – életem

hétszáz-szerelmű szentséges Fő terén…

S a Farkas utcán, Király utcában, hahó!

Egyedes-egyedül, mint egy gyermek-álom.

Ki hinné el csak úgy…?!

Törölhetetlen pecsét.

Tán a Farkas utcán szorongott egy

hangulat-oldó gépkocsi állat,

de már ugatni, nyeríteni nem mert

a szigorún figyelő középkorban.

Szép hajnalt, jobb reggelt,

Magister Apáczai! – –

Én K.L. – barátibban: öreg Dzsó – firkász,

magyar költő (vagy mi ?!) – jó szívvel

tölteném ki a majdani képkeretet

(veletek, nélkületek).

Mathias, Uram-Királyom!

Vitéz Szent György Lovag!

Nagyságos sosemholt Fejedelmek!

Jelentem: én mindig hallom a lódobogást,

erre a földre szorítva fülemet.

Akárhogyan is hiányzik mindenki.

Azazhogy: nincs jelen.