Székely János jó néhány évtizeddel korábban úgy látta: a költészet sorsa megpecsételődött, nem lehet már verset írni. Hogy mégsem lett igaza, semmit sem von le más kijelentéseinek igazából, de könnyen megtörténhet, hogy ha a líra nem is, de a személyes hangvételű megszólalás egy sajátos, nagy hagyományú változata igenis veszélybe kerül, és ez éppenséggel a levél műfaja.
Nem a hivatali vagy különböző szervezeti egységek közötti kapcsolattartás műformáira gondolok, nem utasításokra, bővített vagy akár körmondatok által komorabbá tett üzenetekre, melyekben a feljebbvaló rendet teremt vagy a beosztott óvatoskodik.
A magánszemélyek közötti megfontolt levelezésre gondolok, amelynek nem csupán lendülete, személyes hangvétele, de tartama is van; a vélemény és tapasztalatcsere sajátos változatára, amely nem a percben, a pillanatban, de az időben mint folyamban, mint folyamatban helyezkedik el, és lényege szerint tartja távol magát az azonnaliságtól, még ha postafordultával válaszol is valaki. E postafordulatban ugyanis ott rejlik a címzés, a bélyeg elhelyezése, a levél leragasztása, a levél bedobása a ládába, amelyből kiemelődik, felszínre tör és végül eljut a címzetthez. A levélnek megvolt, és ha van levél még ma is – megvan a maga sajátos térképző és időmódosító jellege. A levél, kifinomultabb, sűrűbb változataiban a hétköznapi írott kommunikáció legmagasabb szintjét jelölheti, amennyiben pontosan tudja magáról, hogy külön világot alkot a feladó és a címzett közötti, folyamatosan változó térben, amelynek drámai feszültséget képező erejét pontosan jelzi a levélhez oly szorosan kapcsolódó (posta)fordulat és (levél)váltás. Ott van a hírhozó kezében, de több, mint a hír, éppen sajátos formája, és e formában rejlő világformáló hatalma által. Világformáló hatalmának titka pedig éppen a megjelenítés, hogy a közeli vagy éppen távoli múltat jelenvalóvá teszi. Nem sürgöny, nem távirat, nem jelzőtűz, nem sms, nincs rokoni kapcsolatban az egyre inkább azonnali válaszadásra kötelező elektronikus levéllel sem. Ha kell: gyors, de célja nem a sebesség, nemessége éppen ebben rejlik, s mert nem a sebesség a célja, egyre inkább fenyegeti, akárcsak más műfajokat, a lassú süllyedés veszélye, miként te ezt, kedves barátom, Nemo, már biztosan tudod.
