"de világrendből nem tudunk csak rosszabbakat kitalálni"
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 8. (454.) SZÁM — ÁPRILIS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Fó­kusz­dió
Pomogáts Béla
"A vé­let­len tün­dé­ri aján­dé­ka"
– Kosz­to­lá­nyi a köl­té­szet­ről –
Lászlóffy Csaba
Szent Márton meg a koldus
Luzsicza István
Sziszüphosz
Végezetül
Máz mögötti életjelek
Érdemes művész
Látszat
Kabán Annamária
Pár­hu­za­mos for­dí­tá­sok szer­ke­ze­te
Paul Ver­laine: Az én meg­hitt ál­mom
Dobai Bálint
Alantféreg
György Attila
A kard­viselésről
Karácsonyi Zsoltnak
Rátonyi Csaba
Az al­fa-si­sak
Merényi Krisztián
A hul­la­kel­te­tő
Pszi­chi­át­ri­ai tepsik
Muszka Sándor
Hívnom neved
A parthoz
Adott
Aludj
Őrt itt
Éva helyett
Elődbe
Három
Zsidó Ferenc
Szán­tai to­vább­lép
Bogdán László
Hutera Bé­la utol­só uta­zá­sa
Cseh Katalin
Töprengő
– apám emlékére –
Csönd és árnyék
Csönd és félelem
Lélek és csönd
Látomás
Angi István
Sza­bó Csa­ba
1936–2003
Terényi Ede
MOZARTRÓL MOZARTTAL 6.
Mozart, a „friss diplomás”
Májusi évfordulók
 
Zsidó Ferenc
Szán­tai to­vább­lép
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 8. (454.) SZÁM — ÁPRILIS 25.

Min­dig sze­ret­tem a be­ava­tá­si szer­tar­tá­so­kat. No, nem azért, mert meg­húz­hat­tam a be­ava­tott fü­lét, vagy segg­be rúg­hat­tam (ld.: fi­ká­zás stb.), nem is a szer­tar­tást kö­ve­tő po­ha­raz­ga­tá­sért. Nem, ha­nem azért a pár perc­nyi han­gu­la­tért, a misz­té­ri­u­mért, mely úgy kell re­a­liz­mus­ba ge­bedt hét­köz­nap­ja­ink­ba, mint bú­zá­ba a pi­pacs.

Most is­mét be­ava­tás van. Szán­tai Já­nos ko­lozs­vá­ri köl­tő író­vá ava­tá­sa. Sze­rin­tem ő is rég­óta ké­szül er­re az al­ka­lom­ra. Ides­to­va 37 éves, úgy­hogy ke­rü­lő úton, kü­lön­bö­ző pa­tak­med­rek­ben ara­szol­va ju­tott el idá­ig, de így sze­ren­csé­jé­re a min­den­fe­lé ólál­ko­dó iro­dal­mi réz­bő­rű­ek nem fe­dez­het­ték fel a nyo­ma­it. S azok­tól pe­dig Is­ten ments!

Szó­val, Szán­tai ed­di­gi mun­kás­sá­gát vé­gig­néz­ve (há­rom ver­ses­köny­vet egy esszé­kö­tet kö­vet, hogy most pi­ac­ra ke­rül­jön ez a pró­za­kö­tet is, mely írá­som tár­gyát képezi*) az az ér­zé­se tá­mad­hat az ok­ta­lan szem­lé­lő­nek, hogy már kez­det­ben, ön­tu­dat­la­nul is pró­za­író­nak ké­szült.

Ver­se­it nem tu­dom meg­ítél­ni, lé­vén ma­gam is bár­do­lat­lan pró­za­író, de eme no­vel­lás­kö­te­té­ről van egy-két ke­re­sett sza­vam. Az el­ső az, hogy a kö­tet jó. S hogy mind­járt ki­csi­nál­jam az írá­som ele­jén fel­vá­zolt lo­gi­kát, a kö­tet elő­ké­pei meg­ta­lál­ha­tók már a ko­ráb­bi ver­sek­ben is, de a Be­szé­lyek cí­mű esszé­kö­tet­ben min­den­képp, te­hát az író­vá ava­tás gesz­tu­sát vissza kell ve­tí­te­ni va­la­mi­lyen kö­dös, mi­ti­kus elő-idő­be. Va­gyis bi­zo­nyos ér­te­lem­ben már azok is je­lez­ték, hogy Szán­tai to­vább fog lép­ni. Igen, jó irány­ba.
Ta­lán az üt­kö­zik ki az írá­so­kon, hogy Szán­tai so­kat mo­zog a film­csi­ná­lás vi­lá­gá­ban: na­gyon ér­zi, mi az, hogy je­le­ne­te­zés, mi az, hogy lát­vány­elem, és ho­gyan kell ben­ne fe­lej­te­ni a be­fo­ga­dót az ese­mé­nyek sod­rá­ban.

Jó kis tör­té­ne­tek sor­jáz­nak a kö­tet­ben, ol­vas­má­nyo­sak, el­kép­zel­he­tők, meg­él­he­tők (élet­sza­gú­ak?). A mű­faj-meg­ha­tá­ro­zás­sal van egy kis ba­jom: a bel­ső bo­rí­tón az áll, hogy no­vel­lák, de Szán­tai nem áll­ta meg, hogy né­hány kar­co­la­tot, lí­rai vagy ép­pen fi­lo­zo­fi­kus szössze­ne­tet be ne vá­lo­gas­son a kö­tet­be. Épp ezért il­do­mo­sabb (és min­den­eset­re óva­to­sabb) lett vol­na mű­fa­ji cím­ke­ként egy­sze­rű­en „pró­zát” ír­ni. Szá­mom­ra a hús-vér tör­té­ne­tek a fa­vo­ri­tok, a kar­co­la­tok szin­te ki­lóg­nak a sor­ból. Le­het, a szer­ző kö­hin­te­ni fog, de így va­gyok a cím­adó szö­veg­gel is. Azt el­is­me­rem, hogy kö­tet­cím­nek jó a Sziszüphosz to­vább­lép, de mint szö­ve­get ennyi­re ex­po­nál­ni??!

Per­sze, tu­dom én, van­nak az élet­ben mély­pont­ok, és tud­ni kell to­vább­lép­ni, ezt pél­dáz­za a szö­veg, de túl el­von­tan, mo­do­ro­san (aki nem így gon­dol­ja, nyu­god­tan meg­kö­vez­het, nem ez lesz az el­ső eset).
Mon­dom, én ré­szem­ről meg­ma­ra­dok a hús-vér szto­rik­nál, és sze­ren­csé­re ezek­ből van több a kö­tet­ben. Azt sze­re­tem, ami­kor Szán­tai csí­pő­ből, a ma­ga ter­mé­sze­tes­nek ha­tó iró­ni­á­já­val me­sé­li a tör­té­ne­tet, ami ná­la leg­több­ször gro­teszk, bi­zarr, gyak­ran ab­szurd je­le­ne­tek so­rát je­len­ti. Szán­ta­it ol­vas­va az em­ber egy­szer­re fin­to­rog és mo­so­lyog, va­gyis úgy ne­vet, hogy köz­ben az iszo­nyat­tól bor­só­zik a há­ta. Én az ilyent sze­re­tem (na­ná, ír­ni is!), úgy­hogy eb­ben a kö­tet­ben ked­venc ol­vas­mány­ra lel­tem (fél­té­keny­ség ör­dö­ge, tá­vozz!).

Igen, a szar­má­ni­ás a ked­ven­cem (Le­vél a tá­vol­ból), ilyen mondatok vannak benne: „Az exkrementum, avagy a végtermék ezredeleji társa-dalmunk létének oka és célja. Másodpercenként körülbelül 100 millió végtermék születik szerte a világon. (A Globalex Statisztikai Hivatal adata, külön kérésemre.) Tézisem alapja ez a megállapítás, kiegészítve természetesen a következő észrevétellel: az exkrementum demokratikus műfaj. Mindenkinek elidegeníthetetlen joga az ürítés – fajra, nemre, vallási és etnikai hovatartásra, politikai és szexuális orientációra, illetve szociális státusra vonatkozó megkülönböztetés nélkül.”

Ne­kem is van ha­son­ló, be is ug­rott nyom­ban, mi­cso­da négy­ke­zes sza­ro­zást le tud­nák mi zavarni… Az­tán na­gyon be­jött még A fa­lu és a Noé bár­ká­ja – a fe­ne tud­ja, ho­gyan tud Szán­tai ízig-vé­rig ur­bá­nus­ként olyan hi­te­les ké­pet fes­te­ni a fa­lu­si em­ber­ről!? Ha jól tu­dom, a No­é­ból kis­film ké­szül, meg is fe­lel ki­vá­ló­an er­re a cél­ra. Az­tán jó Az őz, még­pe­dig at­tól, hogy na­gyon jól mi­xe­li a fenn­köl­tet az alan­tas­sal.

Sum­ma summárum, Szán­tai ér­zi, ho­gyan kell le­köt­ni az ol­va­sót, nem átall­ja akár szó­ra­koz­tat­ni is, de nem ha­tás­va­dász. Te­hát jól egyen­sú­lyoz. Szán­tai, az egyen­sú­lyo­zó-mes­ter. Vagy ez már túl­zás? Min­den­eset­re kel­lő mennyi­ség­gel ada­gol misz­ti­ku­mot a hét­köz­na­pi­ság­hoz (és for­dít­va), ke­se­rűt az édes­hez. Lágy al­ta­tó­dal­lal el­an­da­lít­ja az ol­va­sót, hogy az­tán hir­te­len vad csa­ta­ki­ál­tás­sal ki­ráz­za el­szál­lós han­gu­la­tá­ból.
Ta­lán egy kis bök­ke­nő is akad. Van ugyan­is egy-két írás, ami csak és ki­zá­ró­lag iro­dal­mi él­mény szü­le­mé­nye. Mi­e­lőtt va­la­ki fél­re­ér­te­né, tisz­táz­zuk: sze­rin­tem sem föl­tét­le­nül baj, ha va­la­kit ol­vas­mány-él­mé­nyei ih­let­nek, de… Szán­tai fel­te­he­tő­en so­kat ol­vas. És az író­nak tud­ni kell nem túl so­kat ol­vas­ni. Egyik-má­sik szö­veg „elő­ké­pe” túl­sá­go­san is­me­rős­nek tű­nik in­nen-on­nan. Per­sze, ér­tem én, hogy intertextualitás, át­hal­lá­sok, s ugyan­an­nak a mo­tí­vum­nak más-más irány­ból tör­té­nő meg­kö­ze­lí­té­se, de ami­kor ez túl sok, az túl sok.
Hát így. Mit so­rol­jam még. Ol­va­sói szem­mel kel­le­ne ér­té­kel­nem a kö­te­tet, de oly­kor ok­ta­lan per­na­haj­der­ként író­ként ér­té­ke­lem (hogy tech­ni­kák meg prak­ti­kák). S az pe­dig nem jó. Úgy­hogy most ab­ba is ha­gyom. Jó könyv, meg­mond­tam. Szán­tai to­vább­lép. Én is.


*Sziszüphosz to­vább­lép. Er­dé­lyi Hír­adó, Ko­lozs­vár – FISZ, Bu­da­pest, 2005.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében