|
Albert-Lőrincz Márton Törtarany. 50 haiku XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 16. (702.) SZÁM – AUGUSZTUS 25.
|
(I) Fölcsillantani – el nem hanyagolható számadás! Jelen. (CLXXIX) Trója falova. Felvesz a tenger árja. Kacag, ki sírna. (CLXXVII) Vöröslik az ég egy darabkája – szemnek fekete foltja. (CLXXVIII) A talaj reccsen és gyorsan távozik a fagyökér alól. (CLXXX) Nyit s összezár a sápadt-sárga virágár. Tavaszi öröm. (CLXXXI) Gumicsónak az ég kékje alatt. Tenger könnypórázon. (CLXXXIV) Örök harag – reng az óceán, keleten. Nyugatra jár. (CLXXXII) Kiáll s meghajol. A Vihart játszották a politikában. (III) Egek gyűrűje: szürke felhő. Eljegyzés lesz: záporeső. (VI) Szavaim: színes avaron megtaposott erdei utak. (VII) Az ég kék arca homlokomhoz igazul, csillagtalanul. (XIV) Felejtés férce az emlék. Tű fokán még átfér a cérna. (XV) Szakadék felett kárpáti zerge ugrik. Elkékül az ég. (XXXI) Duzzog a világ. Bevonul melegedni a lakásokba. (XXX) A fogzománc ha ép, ha csorba, a bortól kiül vigyorba. (XXXV) A verseny örök célvonalába befut az ember, s kifut. (XXXVIII) Pipogya fazon ül lába közt egy façon. Metamorfózis. (XLVIII) Kaktusz tüskéje napfénnyel van tele. Kisercen vérem! (XLIX) Sír az ég, sír a határ. Istenre kérlek: ne lépd át, tatár. (Bélapátfalva) Gregorián-dal. Foszló kék ég-kardigán. Elhagyott visszhang. (Ágnes) Gyönyörű fogsor, összekoccan a fönt s a lent. Hamis mosoly. (A hegymászó halálára) Hegy tarajára hullt Moirák kezéből az égi fonál. (Kancsendzönga) Fent csend zöng néma ajkak cipzárja mögött. Sírásó ásít. (LXXXV) Bakancsom alatt hegytaréj. A Nap éget. Egyensúlyvesztés. (LX) Hullám taréján fölsikolt a víz mélye. Egyensúlyvesztés. (LXI) Álmomban nyíló cseresznyevirág: szellőlovaknak hintó. (Születésnap) Kinin s kételyek közt kinyílt a jégvirág. Tito bakot lőtt. (LXIII) Jégeső s napfény ver – közben felnő anyám simogatása. (LXIV) Hulló falevél, nyári záporban ne bízz! Földre hull az is. (LXVII) Szőrös ízeit nyalogatja az alkony: pók szája csámcsog. (LXVIII) Úton a fecske: nyár illúziójával telítve begye. (LXXVIII) Még belelengne szellő szárnyán a nyár az emlékeimbe. (LXXIX) Lépteink visznek előre, miközben a földről lelépnek. (LXXX) Kezeim között homlokom. Hajfürtjeim ráfehérednek. (LXXXI) A sors kiárad. Árvize elé anyám hordta a gátat. (Ősz) Ezüstbe vált át aranya. Pénzváltó tél jön lopakodva. (CXX) A konflisban két utas: egy férfi, egy nő. Bibére méh ül. (CXXXI) Kitárta kelyhét a barackvirág – sóhajt: nem járt arra méh. (CXXXII) Bibék fejéről belefut az esőcsepp a visításba. (CXXXIV) Kakas taraja színeit váltja – asszony- kéz veszi fejét. (CLII) Cinke csőrében ösztöne. Fészek vagy telt begy lesz belőle? (XC) Szamarak bőgnek, szöknek, csípik a bolhák. A gazda részeg. (Staféta) Lobogó fáklya: eszmék nyúlnak utánad a stafétában. (CIII) A Házsongárdban fészket raknak a varjak. Tojnak! Kotolnak! (CIV) Kárpátok fején ellopott felhő dagad takarék fényben. (Razglednica) Hely a Nap alatt. Hajh! Élő halottak! Penészvirág csokorba. (CLVIII) Ludak gágognak, csőrükkel beléd vágnak. Hínár virágzik. (CLIX) Szárnyal a karvaly. Fekete árnyékot vet. De mit arat? (CLX) Eléldegélnék egy-két órányi fényért az iszap mélyén. (CLXI) Az első lépés, az a legfontosabb. A többi nyomtalan.
|
|