1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

(I)

Fölcsillantani –

el nem hanyagolható

számadás! Jelen.

 

(CLXXIX)

Trója falova.

Felvesz a tenger árja.

Kacag, ki sírna.

 

(CLXXVII)

Vöröslik az ég

egy darabkája – szemnek

fekete foltja.

 

(CLXXVIII)

A talaj reccsen

és gyorsan távozik a

fagyökér  alól.

 

(CLXXX)

Nyit s összezár a

sápadt-sárga virágár.

Tavaszi öröm.

 

(CLXXXI)

Gumicsónak az

ég kékje alatt. Tenger

könnypórázon.

 

(CLXXXIV)

Örök harag – reng

az óceán, keleten.

Nyugatra jár.

 

(CLXXXII)

Kiáll s meghajol.

A Vihart játszották a

politikában. 

 

(III)

Egek gyűrűje:

szürke felhő. Eljegyzés

lesz: záporeső.

 

(VI)

Szavaim: színes

avaron megtaposott

erdei utak.

 

(VII)

Az ég kék arca

homlokomhoz igazul,

csillagtalanul.

 

(XIV)

Felejtés férce

az emlék. Tű fokán még

átfér a cérna.

 

(XV)

Szakadék felett

kárpáti zerge ugrik.

Elkékül az ég.

(XXXI)

Duzzog a világ.

Bevonul melegedni

a lakásokba.

 

(XXX)

A fogzománc ha

ép, ha csorba, a bortól

kiül vigyorba.

 

(XXXV)

A verseny örök

célvonalába befut

az ember, s kifut.

 

(XXXVIII)

Pipogya fazon

ül lába közt egy façon.

Metamorfózis.

 

(XLVIII)

Kaktusz tüskéje

napfénnyel van tele.

Kisercen vérem!

 

(XLIX)

Sír az ég, sír a

határ. Istenre kérlek:

ne lépd át, tatár.

 

(Bélapátfalva)

Gregorián-dal.

Foszló kék ég-kardigán.

Elhagyott visszhang.

 

(Ágnes)

Gyönyörű fogsor,

összekoccan a fönt s a

lent. Hamis mosoly.

 

(A hegymászó halálára)

Hegy tarajára

hullt Moirák kezéből

az égi fonál.

 

(Kancsendzönga)

Fent csend zöng néma

ajkak cipzárja mögött.

Sírásó ásít.

 

(LXXXV)

Bakancsom alatt

hegytaréj. A Nap éget.

Egyensúlyvesztés.

 

(LX)

Hullám taréján

fölsikolt a víz mélye.

Egyensúlyvesztés.

 

(LXI)

Álmomban nyíló

cseresznyevirág:

szellőlovaknak hintó.

 

(Születésnap)

Kinin s kételyek

közt kinyílt a jégvirág.

Tito bakot lőtt.

 

(LXIII)

Jégeső s napfény

ver – közben felnő anyám

simogatása.

 

(LXIV)

Hulló falevél,

nyári záporban ne bízz!

Földre hull az is.

 

(LXVII)

Szőrös ízeit

nyalogatja az alkony:

pók szája csámcsog.

 

(LXVIII)

Úton a fecske:

nyár illúziójával

telítve begye.

 

(LXXVIII)

Még belelengne

szellő szárnyán a nyár az

emlékeimbe.

 

(LXXIX)

Lépteink visznek

előre, miközben a

földről lelépnek.

 

(LXXX)

Kezeim között

homlokom. Hajfürtjeim

ráfehérednek.

 

(LXXXI)

A sors kiárad.

Árvize elé anyám

hordta a gátat.

 

(Ősz)

Ezüstbe vált át

aranya. Pénzváltó tél

jön lopakodva.

 

(CXX)

A konflisban két

utas: egy férfi, egy nő.

Bibére méh ül.

 

(CXXXI)

Kitárta kelyhét

a barackvirág – sóhajt:

nem járt arra méh.

 

(CXXXII)

Bibék fejéről

belefut az esőcsepp

a visításba.

 

(CXXXIV)

Kakas taraja

színeit váltja – asszony-

kéz veszi fejét.

 

(CLII)

Cinke csőrében ösztöne.

Fészek vagy telt begy

lesz belőle?

 

(XC)

Szamarak bőgnek,

szöknek, csípik a bolhák.

A gazda részeg.

 

(Staféta)

Lobogó fáklya:

eszmék nyúlnak utánad

a stafétában.

 

(CIII)

A Házsongárdban

fészket raknak a varjak.

Tojnak! Kotolnak!

 

(CIV)

Kárpátok fején

ellopott felhő dagad

takarék fényben.

 

(Razglednica)

Hely a Nap alatt.

Hajh! Élő halottak!

Penészvirág csokorba.

 

(CLVIII)

Ludak gágognak,

csőrükkel beléd vágnak.

Hínár virágzik.

 

(CLIX)

Szárnyal a karvaly.

Fekete árnyékot vet.

De mit arat?

 

(CLX)

Eléldegélnék

egy-két órányi fényért

az iszap mélyén.

 

(CLXI)

Az első lépés,

az a legfontosabb. A

többi nyomtalan.