Ha az ember magánlevelezést kezd olvasni, valószínű némi előfeltevéssel fog hozzá, remélve, hogy olyan információkra lel, amelyek a szerző gondolatait tárják fel művei kapcsán. Felszínes vagy éppen mély kötődések, illetve inspirációs források után sóvárog az olvasó – mikor egy episztoláris műfajú könyvet vesz kézbe.
Jane Austen levelei családias hangvételűek, s az írónő korának megszokott, hétköznapi eseményeiről számolnak be: utazások, bálok, flörtök. A Vallasek Júlia által válogatott és fordított levelek az 1796–1817 közötti időszakot fogják át, többnyire családtagokhoz íródtak. Stílusukat tekintve az irónia, szellemesség és humor szövi át, akárcsak jól ismert regényeit. Az írónő – Jane Austen – igyekszik minél pontosabban beszámolni a mindennapok híreiről, egyik levelében így fogalmaz: „Íme, elértem a levélírás legművészibb fokára, ami, amint mondani szokták, abból áll, hogy az ember pontosan azokat a szavakat veti papírra, amelyeket élőszóban mondana.”
Kifinomultság, elegancia, értelem, úgy gondolom, elfogultság nélkül, hogy az olvasó számára is ezek a jellembeli tulajdonságok szűrődnek le az írónő alkotásai, illetve levelei révén. Nem csoda, hisz Jane Austen egy pap lányaként látta meg a napvilágot, 1775-ben. Nyolc testvér közül ő volt a hatodik, Cassandra nővéréhez és fiútestvéreihez szoros viszony fűzi. Családja támogatta az írásban, biztatták, hiszen a korban nem volt szokványos, ha egy hölgy írói pályára lép. Főként Henry bátyja méltatta, valamint neki köszönhető, hogy az írónő egyes munkái még életében kiadásra kerültek. A két Austen-lány sosem ment férjhez, így a nagy család körében töltötték minden idejüket, gyakran utaztak sógornőikhez kisegíteni. Ezen távollétek okán íródott a levelek többsége, Jane mindig felvetett valamilyen érdekes témát, s előszeretettel írt az újabbnál újabb pletykákról nővérének és unokahúgainak. Megtudjuk, hogy gyakran küldtek egymásnak ruhákat, kalapokat, s pontosan leírták a méteráru színét és árát. Egyik, 1813-ban írt levelében az alábbiakat olvashatjuk: „Remélem, holnap megkapod a ruhát, és elfogadható őszinteséggel állíthatod, hogy tetszik a színe. (…) Csupán azt az egyetlen dolgot felejtettem el, amelyet mindig itt szoktam venni, egy fehér selyem zsebkendőt...”
Regényeiről, munkájáról nem sok említést tesz, azonban a Büszkeség és balítélet egyik példányát „gyermekeként” említi, s ugyancsak ezen regény főhősnőjéről vallott nézeteit is megírja „...úgy tűnik, valóban tetszik neki Elizabeth. Bevallom, én is a legelbűvölőbb teremtésnek tartom, aki valaha is könyvben megjelent, fogalmam sincs, hogyan fogom elviselni azokat, akik nem kedvelik őt.” Az Értelem és érzelem, Emma, valamint A mansfieldi kastély című műveivel néhány szó erejéig találkozunk. John Murrayhoz – kiadójához – ír egy köszönőlevelet, s hiányolja, hogy az utóbb említett regényről egy szó sem esik. „Az Emma szerzőjének nincs oka panaszra, hacsak A mansfieldi kastély teljes mellőzését nem számítjuk.” Ebből a levélből tudjuk meg, hogy Walter Scott írt recenziót az Emmához.
Bátyjaihoz írott üzeneteiben néhol kimért, s a levelek formailag jobban konstruáltak. Unokanővéreivel olykor fordított betűkkel írnak egymásnak, vagy kitalálnak egyfajta „kódolt” nyelvezetet, ami még inkább tükrözi közeli, bensőséges viszonyukat. A drága Jane nagynéni tanácsokkal látja el családtagjait, például – amint a kötet előszavában is olvasható – unokahúga, Anne számára, aki szintén ír, megfogalmazza, hogy miként lehet egy regényhőst vagy szituációt életszerűvé tenni; az árván maradt Fanny Knight számára, akinek kisebb testvéreiről kell gondoskodnia, az anyai szerepkörbe illően veti papírra mondandóit, érzésekről, választásokról. 1814 novemberében kelt levelében a következőket írja unokahúgának: „Halálosan megijesztettél azzal, hogy ennyire követni akarod tanácsaimat. Ragaszkodásod nagy örömmel tölt el, de nem szabad engedned, hogy az én véleményem döntsön. Ilyen fontos kérdésben egyedül csak a saját érzéseid dönthetnek, semmi más.” Mint kiderül, a nagynéni szívén viseli rokonai dolgait, törődéssel fordul irányukba. Unokaöccse, James Edward Austen-Leigh által írt, majd 1870-ben kiadott Jane Austen-életrajz – A Memoir of Jane Austen – úgy ábrázolja a nagynénit, mint aki számára az élet az otthoni tevékenységek elvégzése, rokoni kapcsolatok ápolása: „nem gondolt önmagára, és nem kereste a sikert”. Az írónő első regénye megjelenése után titokban tartotta, hogy ő a szerző, fel is olvas szomszédjuknak az újonnan érkezett példányból, a Büszkeség és Balítéletből, amin a látogató mit sem sejtve szórakozik.
Részletes beszámolók kavalkádja az Austen-levelezés, vacsorákról, családról, háztartásbeli dolgokról, mint az új szakács első munkanapja, s melyről így számol be: „Nagyon örülök, hogy az új szakács ilyen ügyesen fogott munkába. A jó almás pite házi boldogságunk záloga.” Továbbá az utazásokról, időjárásról, s ezért mondhatni, beleillik a regények sorába. Ebben a szövegkorpuszban is megbújik az erős jellem, aki bírál, segít, önmagát nem meghazudtoló módon ábrázolja mindazt, ami körülveszi. Ettől válik szinte olyanná, akárcsak regényeinek hősnői, beleolvad környezetébe, a katonatisztek, lelkészek, kíváncsi szomszédok és nagy családja körébe, de mégis kitűnik. Hogy mi által? Jelenét ábrázolja, s nem az aktuálpolitikai helyzet foglalkoztatja (köztudott, akkoriban pusztítottak a napóleoni háborúk), hanem apró-cseprő dolgok feltérképezése. Levelezéseiben Austen arra törekszik, hogy minél aprólékosabban bemutasson egy adott helyzetet, épp ettől válik közelivé az olvasó számára. Kitűnik, hogy az öltözködésről való beszédmódra nagy hangsúlyt fektettek, a kalapok, ruhaanyagok, harisnyák lajstroma akár egy-egy bekezdést is lefed. Ami nem feltétlen probléma, hiszen a korabeli angol konyha étkei mellett a divat sem mellőzendő a kíváncsiak számára. Sőt a fennmaradt levélváltások talán legérdekesebb szemelvényei a kiadókhoz, illetve szerkesztőkhöz intézettek, melyben az anyagiakról, jogdíjakról tárgyalnak.
A kötetben a tartalmas és átfogó előszó mellett helyet kapott egy családfa, valamint néhány életrajzi vonatkozás; a borítóképet Bajkó Attila illusztrációja díszíti. Úgy gondolom, hogy a magyar fordítás nagyszerűen tükrözi az eredetit, valamint a lábjegyzetek is megkönnyítik az olvasó dolgát, hogy eligazodjon – a romantika korának leghíresebb – írónője levelezéseiben.
Immár ez a kötet egyaránt színfolt az Austen-regények kis palettáján, a fiatal, szerelmes, valamint az érett írónő pillanatnyi gondolatait vagy éppen élcelődő megjegyzéseit tárja fel, közel húsz évet felölelve életéből.
Jane Austen levelei. Ford. Vallasek Júlia, Koinónia, Kolozsvár, 2014.
