Egyszemélyes altató
Itthon csak hánykolódom:
Az ágyam túl nagy, a város túl csendes.
És hát te sem vagy itt.
Bár sosem aludtam jól nálad,
Kényelmetlen a párnád,
A karod meg túl csontos a puffadt fejemnek.
És egy takarónk volt. Utáltam.
A csücske birizgálta az arcom, te meg a Maradékot magad alá gyűrted.
Úgy mégse rángathattam.
Tulajdonképpen ott is csak hánykolódnék,
A kényelmes ágyam hiányolnám,
Amin nem fájdul meg a hátam.
Mint Adynak Párizs, baszki, sehol sem jó,
Csak a megszokásban.
És magam alá gyűröm, mintha muszáj volna.
Mintha valami stabil kéne a léthez,
Valami masszív, átlátszó kapaszkodó.
Amit teremtek, ha nincs. Csak színe ne legyen.
Mert megijednék, ha látnám.
Épp ezért, már tudatosan élek,
Kerülöm az egyágyas szobát, az egyszemélyes takarót.
Csak a csontos karokról nem tudok leszokni.
Azok még mindig kurvára tetszenek.
Pedig tudom, hogy jól aludni rajtuk, meg beléjük kapaszkodni:
Képtelenség.
Rezümé
Neveltetéséből adódóan
mindenben kereste a szépet.
Még a forradalom leverésében is.
Még az apjában is. Pedig rendhagyó szülő volt.
Tapasztalhatóan kedvelte a fiatal lányokat,
a fiatal lányát is.
Aztán az urában is kereste.
Pedig az rendszeresen gyakorolta az eukarisztia folyékony részét,
Isten helyett egy Magyar Hírlap társaságában, minden délben is.
Neveltetéséből adódóan sose felejtette a jót.
Emlékeiből facsarta ki a megbocsátást, minden délben.
Azon a télen nem volt hó. Szárazon jobban égett.
Az urna a polcon, egy Magyar Hírlapon pihen.
Nem akarja szétszórni, se sírba tenni az apja mellé.
Nem felejti, és még mindig keresi,
Minden nap, pontban délben.
Is.
Élő Csenge Enikő: 1992-ben született Sopronban. Jelenleg a budapesti Károli
Gáspár Református Egyetemen tanul vallástudományt és filozófiát, mellette slammel, ír, és az MTA külső munkatársaként dolgozik.
