"akarják, vegyél mindig másik maszkot"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 18. (704.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
Ballada éjjel
SZÉKELY FERENC
„A kaland az életem tartozéka” - beszélgetés a 75 éves Cseke Gábor költővel, íróval, szerkesztővel
Donal Ryan
Amit megtudhatunk (All We Shall Know)
Tamás Dénes
Versek
Csontos Márta
Versek
MÁRTON EVELIN
Csen csenbasi
OZSVÁTH ZSUZSA
Novellák
Szén Benjámin
Versek
Élő Csenge Enikő
Versek
Szőke Olivér
Versek
ŞTEFAN MANASIA
Daniela
Szőcs István
„Egymaga fele a teremtésnek?”
Lovász Krisztina
Nyestes
Kántor Lajos
Szelek és vitorlák
Czakó Gábor
Az idő és a Van
Papp Attila Zsolt
Európa, te műkincsekkel süllyedő hajó
GYŐRFI KATA
Mindenki oda jár vakációzni
Király Farkas
Kolozsvári ponyvaszpotting
MOLNÁR ZSÓFIA
Feljegyzések a kulcslyukból
Abból, amink most van
Jakabffy Tamás
A zene – és a körülmények
Zakariás Ágota
Conti-mentális terek a Bánffy-palota pincéjében
 
Jakabffy Tamás
A zene – és a körülmények
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 18. (704.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.


Az új zenei évad még a torokköszörülésnél sem tartott, amikor a kolozsvári zeneakadémia stúdiótermébe jótékonysági koncertet hirdetett egy alapítvány. A stúdió előterében elegáns pultoknál álló vadidegen fiatalemberek úgy fogadták a gyéren érkezőket, mintha az ezer éve egymást-nem-látott ismerősöket épp csak a férfiszemérem tartaná vissza a nyakbaborulástól. Majd tüntető precizitással kiállították a nyugtát – hiszen bár a koncert ingyenes volt, különféle mértékű adományokat (kinek-kinek „tehetsége” szerint – ahogy erdélyiül mondják) köszönettel és természetesen készpénzfizetési bizonylattal fogadtak el az alapítvány munkatársai a nemes cél érdekében.

 

Különös, édeskeser találmány a jótékonysági koncert. A mögötte álló intézmény többnyire olyként szeretne feltűnni, mint amelyet eltéphetetlen szálak kötnek a magas kultúrához, hiszen úgymond’ a magas kultúra aurájával kell hívogató fényjeleket küldeni ama jellemzően csúcsértelmiségiek és közép- vagy nagyvállalkozók felé, akik könnyen nyúlnak pénztárcájuk után – urbánus kultúrságuk önhittségének és jólfésültségének közepette. (Holott őket is leginkább az hozná orgazmikus teljességállapotba, ha nem kevesebb, mint André Rieu és Clayderman játszaná duóban, végeérhetetlenül a Titanic, e velőtrázóan süllyedésre ítélt filmmonstrum vezérzenéjét. Persze a kivételektől eltekintve.)

 

Mindez tudva volt, nyilván... Hogy mégis kíváncsi lettem e jótékonysági koncertre, azt a fellépő trió összetétele magyarázza. A jónevű Horia Mihail zongoraművész ugyanis jellemzően nagyban utazó fesztiválkoncertista (Romanian Piano Trio Alexandru Tomescuval és Răzvan Sumával; MusicON; Vándorzongora; koncertmenedzserként: Hegedűpárbaj – Stradivarius vs. Guarnieri stb.), Török Zsolt a világszinten számon tartott kamaraegyüttesek egyikének, a kolozsvári Arcadia vonósnégyesnek az alapító csellistája, Cristian Mandu pedig... ő még nagyon fiatal, Amerikában és Svájcban is tanult, tehetséges hegedűs. Ad hoc trió tehát, amelynek alkalma van ímhol megmutatni rugalmasságát és pillanatok alatti összecsiszolódás-képességét.

 

A jótékonysági koncertek kultúr­profiz­musához persze az is hozzátartozik, hogy sem plakátról, sem műsorlapról nem lehet előre megtudni, mi is játszódik konkrétan – csak a megidézett zeneszerzők neve soroltatik fel négyszínnyomású nonsalansszal. Maradt tehát ezúttal is, ami logikusan maradhatott: a koncertet kommentárok vagy merő felkonfok egészítették ki a játszandó művekről. Ebben kétségkívül Mandu brillírozott, aki kedves, okos kisfiúsággal ismertette a gyűjtés célját, illetve – találó párhuzammal – a minőségi oktatást megérdemlő szegény sorsú vagy szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek ügyét s egy kidobásra ítélt, de a szakszerű felújítás után csodálatosan megszólaló hegedű esetét. Meg persze a művekről is beszélt, kellő érthetőséggel és terjedelemben.

 

Triókból és kettősökből állt a koncert. Massenet, Fauré, Kreisler és Piazzola jól ismert, „lekenyerező” opuszai mellett felcsendült Joseph Haydn Cigány triója is (G-dúr, Hob. XV:25), kétségtelenül szép, értelmező, egymásra figyelő, dialogikus előadásban. Az Esterházyk környezetében alkotó Haydnnál persze annyira „cigány” a harmadik tételben megidézett táncdallam, mint amennyire később Brahmsnak „magyarok” a Magyar táncai. Mandu, Mihail és Török interpretációjában e Haydn-trió záró tétele (rondója) fergeteges lett, kevéssé érződött a műcigányság sematizmusa, inkább a pontos és értő zenélés öröme kerekedett felül.

 

E Haydn-tétel mellett (amiből egyébként ráadás is lett) a koncert legemlékezetesebb momentumai közé tartozik Fritz Kreisler népszerű keringő-trilógiája, a Liebesfreud, a Liebesleid és a Schön Rosmarin, amelyeket Mandu (és persze az őt empatikus alkalmazkodással kísérő Mihail) briliánsan adott elő: a könnyed, nosztalgikus, játékos és szerelmes jegyek – minden közhelyesség vagy sportosság nélkül! – győzedelmeskedtek e valcerek „technikaisága” fölött, Mandu pedig olykor valósággal elszállt az örömtől. (Nem is olyan abszurd ötlet ez, hiszen a fiatal hegedűművész hivatásos „elszálló”: polgári életében A-320-as nagygépre jogosult pilóta-parancsnok).

 

JAKABFFY TAMÁS





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében