"lehet a rajzon újra ősz"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 19. (705.) SZÁM – OKTÓBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A nem, a hiába és ami azt követi
Elek Tibor
Útközben, külső és belső otthonok felé - beszélgetés Ármos Lóránddal, Bálint Tamással és Farkas Wellmann Évával
NICHITA STĂNESCU
Nyolcórai tűnődések
MIRCEA DINESCU
Dal lámpaoltáskor
ANA BLANDIANA
Alig kezdtem megszokni
Andrei Fischof
Versek
Pomogáts Béla
Számvetés a történelemmel
Eszteró István
Tíz ujjamból kinövő (Szonettciklus)
Haklik Norbert
Példabeszédek egy bákói liftaknából
Bihari Csilla Rozália
Nagypénteki tragédia
Gál Hunor
biodizájn
Sánta Miriám
Versek
HORVÁTH BENJI
Kedves Olvasó,
Váradi Nagy Pál
A túra
Medgyesi Emese
Tacet
Szőcs István
Jegyzetek – megint divatba jött témákról. Alíz és a történészek Tündérországban
Bakk Ágnes
A magyar ugar nem a vadnyugat
GYŐRFI KATA
Még a nézők megérkezése előtt kezdődik el
Fried István
Mikor alkalmi, mikor alkal­matlan a vers?
Balázs Imre József
Szabad
Erdős Katalin
Hegedűk lelkén
Időtlen bújócska
Jakabffy Tamás
Cso-cso-szán és Muti visszatér Milánóba
Túros Eszter
Free Camp 2016
 
Haklik Norbert
Példabeszédek egy bákói liftaknából
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 19. (705.) SZÁM – OKTÓBER 10.

Nem egyszer volt példa arra, hogy a legrangosabb cseh irodalmi elismerést, a Magnesia Literát külföldi író műve nyerte el. Hanem kétszer. Először a díj alapításának évében kapta meg a fődíjat a német Jürgen Serke Böhmische Dörfer. Utazás egy kihalt irodalmi tájon című kötetéért. Azonban csak egyetlenszer alakult úgy, hogy valaki külföldiként vihetett haza ugyanazzal a könyvvel két díjat is a csehországi ceremóniáról. Ezt a babért a román Petru Cimpoeşunak sikerült learatnia, aki Simion liftnicul. Roman cu îngeri şi moldoveni című regényével 2007-ben a legjobb idegen nyelvről fordított műnek járó elismerést is megkapta az Év könyve díj mellé.

 

Most a román- és csehnyelv-tudás híján lévő magyar olvasók is megismerkedhetnek a Cimpoeşu-regénnyel, amely Szőcs Imre fordításában Simion, a panelszent. Regény angyalokkal és moldvaiakkal címmel jelent meg a Kalligram Kiadónál, és megpróbálhatnak választ adni arra a kérdésre, minek köszönhető a mű nemzetközi sikere. Azt, hogy miért sorolják az elmúlt két évtized román prózájának legjobbjai közé, több erénye is indokolhatja, és végeredményben a külföldi díjeső is ugyanezeknek az érdemeknek köszönhető. Annak például, hogy a regény úgy játszódik a Ceauşescu-rendszer bukását közvetlenül követő időszakban, hogy közben fütyül a nagypolitikára, ehelyett inkább az empátia, valamint az irónia egyedülálló elegyével árbázolja, hogyan ismerkedik egy, a nélkülözéshez már-már hozzászok(tat)ott társadalom a rászabadított fogyasztói léttel. Egész Közép-Európára érvényes kor- és kórtünet az, ahogyan a regény nyitányában a panelház szinte összes lakója áldozatául esik a gerillamarketingnek, és combos összeget penget ki önnön kiválasztottságának tudatában lubickolva olyan haszontalan kacatokért, mint például az elemes bajuszápolóval társított masszírozógép, amely mellé hajcsavar-készlet, valamint egy csodás konyhakötény is jár, kesztyűkkel és szivaccsal, „igen értékes nyereményként” egy nagy külföldi cégtől. És ha a regény némely passzusai első látásra a hazabeszélő regényíró románságkritikájának is tűnhetnek akár, ezen szövegrészekben elég  kicserélni a nemzet nevét egy másikéra, hogy beláthassuk: a vaskos, provokatív megállapítás gond nélkül nemzetköziesíthető: „A románoknak sajátos erkölcsük van, amelynek az alapszabályait mindenki lépten-nyomon hangoztatja, sőt még túl hangosan is, mert egyébről sem beszélünk, mint becsületről, őszinteségről, odaadásról és más hasonló erényekről, de ezeket az általános érvényű szabályokat egyáltalán nem alkalmazzuk a gyakorlatban, konkrét személyek esetében. Az az érzésed, hogy a románok egy kissé excentrikus Istenben hisznek, aki elvben tiltja a hazugságot, a lopást, a csalást és egyéb bűnöket, de bizonyos helyzetekben mintha mégis nagyvonalúan engedélyt adna rájuk. Egy olyan Isten, aki lehetővé teszi, hogy tiszta lelkiismerettel cselekedjük a rosszat.”

 

A miliő és a léthelyzet tehát ugyanaz, amelynek köszönhetően például a cseh Věra Chytilová 1992-es Az örökség, avagy gútentág faszikáim című filmvígjátéka is mindmáig kiválóan működik mindenütt az egykori vasfüggöny innenső oldalán. S ha már a mozgóképes párhuzamoknál tartunk, azt se feledjük, hogy Cimpoeşu műve a szocializmus egyik jellemző tévés műfaja, a teleregény paródiája is egyúttal: a bákói blokkot ugyanis épp úgy népesítik be az egyéni vonásaik mellett is tipikus szereplők – az ötödiken lakó, kissé tudálékos Toma úrtól a férjét terrorizáló, balhéfüggő Aglaia asszonyon és a politikai ambíciókat dédelgető Lépcsőházfelelős-Ion-úron át a tanítványaival spirituális gyakorlatként paráználkodó guruig, Nicostratig –, mint ahogyan a csehszlovák Kórház a város szélén vagy a jugoszláv Forró szél epizódjait is benépesítették gyámoltalanabb, idealizáltabb megfelelőik.

Cimpoeşu regénye úgy merít a kisközösségi létet romantizálni hajlamos mozgóképek látásmódjából, hogy egyszersmind a fonákjára is fordítja azt. Mintha a Szomszédok punkváltozatával találnánk szembe magunkat, amikor például Ion úr hatalomtechnikai eszmefuttatásait olvassuk, melyek során a Popescu Párt ötletétől – amit az a gondolat hívott életre, hogy „nagyon sok Popescu nevezetű egyén létezik, és ők megérdemelnék, hogy megfelelően képviseljék az érdekeiket” –, végül eljut a Határozatlanok Keresztény Pártja koncepciójáig, amely „a választópolgárok legalább harminc százalékára számíthatott azzal a feltétellel, hogy nem kéri a szavazatukat.” Cimpoeşutól egyébként sem áll távol, hogy a társadalomtudományos érvelést vagy éppen a filozófiát profanizálja, és ebben a szerb posztmodern próza kiválóságával, Svetislav Basarával rokon. A Simion, a panelszent lapjain például olyan magvas megállapításokkal is találkozhatunk, miszerint „...ha alaposabban megvizsgáljuk a dolgot, nyilvánvalóvá válik, hogy a dadaizmus és a kommunizmus között több a hasonlóság, mint a különbség” (148.), amikor pedig a tuti nyerő kombináció sikerességében vakhittel bízó, csalódott házaspár randalírozásba kezd a helyi lottózóban, a garázdaság az egzisztencialisták dán előfutárának munkásságában lel rá eszmetörténeti indoklására: „Átfogta Gleofina asszony vállát, és elindultak, miközben hirtelen kétségbeesett jókedv lett úrrá rajtuk. A rombolás öröme nem kis elégtétellel szolgál, mivel császári élvezet’, mondja Kierkegaard.” Nem utolsósorban persze azt se feledjük, hogy a regény címszereplője, Simion is angyalokkal társalog a lift fülkéjébe zárkózva, lelki útravalóként ontva traktátusait a blokklakókra.

 

A regényt Liftes Simion példabeszédeinek gyűjteménye zárja, amelyekben a szélvédők beparittyázásának tilalma, valamint a románok és a drót különleges viszonyáról szóló elemzés, illetve a Jézus Krisztus Romániába való visszatérésének majdani mikéntjét és következményeit taglaló eszemfuttatás mellett olyan megállapítások is szerepet kapnak, mint például a Ceauşescu utáni időszakot beárnyékoló eredendő bűn gondolata: „Gheorghe, kezdődhet valami jó valami rosszal? Néha az az érzésem, hogy ezért nem tudunk szabadulni a bajoktól. Ez a mi demokráciánk egy gyilkossággal kezdődött.”

 

Egyszerre vicces és mély, provokatív, bölcs és elgondolkodtató mű Petru Cimpoeşu Simion, a panelszent című regénye. Egy olyan világról szól, amely Közép-Európa-szerte közös tapasztalat, méghozzá úgy, hogy az – mint a kötet utóélete bizonyítja – Közép-Európa-szerte a sikerre is garancia.

 

 

 

Petru Cimpoeşu: Simion, a panelszent. Regény angyalokkal és moldvaiakkal. Fordította: Szőcs Imre. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2015.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében