250 éve keressük Mozart zsenijének lényegét. Megpróbáljuk leírni emberi (testi) külsejét. Segít ebben a sok és különféle róla készített festmény, rajz. Magasságát kb. 162 cm-re teszik. Nővére utal rá, hogy kisgyermekként csinos volt, arca a himlőhelyektől kissé eltorzult. Arcának mélabús kifejezését, szemének csillogását, hajának szőkeségét, selymességét szokták emlegetni az életrajzok, a lexikonok. A Karácsonykor újjászülető fénnyel együtt érkezett a Földre és a Karácsony közeledtével kihunyó fénnyel távozott, mintha a Karácsony „gyermeke” lett volna.
Felhőtlen lelkivilága is a Karácsony boldogságától áthatottan bontakozik ki életében és műveiben egyaránt. Rokonszenvvel figyelt mindenre, beleérző képessége minduntalan megnyilatkozik, a szeretet élteti muzsikáját. És a SZÉPÉG utáni SÓVÁRGÁSA. Issza magába az életet, különösen apja elvesztéséig, akkor mintha megtörne ez a vágya, hogy átadja helyét a szellemvilág felé fordulásának. Zenéjével sorra végigjárja a lélek régióit, az izzó vágyat, a folyamatos ingerérzékenység állapotát, és a többi fokozatot a kedv és kedvtelenség, a lelki fény, a tevékeny lelki erő és a lélek legmagasabb régióját, a szimpátia-erők teljes felszabadulását, szétáradását. Ez a végtelenül kitárulkozó szeretet a feleségének írt levelek hosszú sorából is felvillan. Lelkének minden erejével besugározza, bearanyozza sokat betegeskedő Kedves jó asszonyká-ját. Hadd idézzünk néhány jellemző sort 1791 júliusából, amikor éppen a Varázsfuvolán dolgozik Mozart: „Nincs más kívánságom, mint hogy a dolgaim már rendbe jöjjenek és megint nálad lehessek, nem hiszed, hogy az egész idő milyen hosszúnak tűnt nélküled – nem tudom az érzéseimet jól megmagyarázni, valami üresség – ami fáj –, valami vágyakozás, amely nem nyer kielégülést, tehát soha nem szűnik meg – folyton tart és napról napra nő. – Ha arra gondolok, hogy milyen vidámak és gyerekesen jókedvűek voltunk együtt Badenben – és milyen szomorú unalmas órákat töltök itt! – A munkám nem szórakoztat, mert szokva voltam időnként abbahagyni, hogy veled pár szót beszéljek, és ez az élvezet most sajnos lehetetlen – ha a zongorához lépek és valamit eléneklek az operából, mindjárt félbe kell szakítanom, túlságosan elérzékenyülök. – Basta! – Ha ebben az órában dolgaim befejeződnének, a következőben már itt sem lennék! Újságot nincs mit írnom. Adieu, kedves asszonyka, örökre a tied, Mozart, Wien, 1791. jul. 7-én. „Még öt hónap van hátra Mozart életéből. Talán már megsejdítette a végét? Szinte menekül a feleségéhez, mint egyetlen biztos ponthoz. Vagy az ÉLET elől menekül? „Fáj az üresség” – írja –, „munkám nem szórakoztat”, „túlságosan elérzékenyülök” – szokatlan hangvétel, ismeretlen a korábbi levelekben, főleg az édesapjának írt óriási levélirodalmában.
1787-től kezdve, de különösen életének utolsó évében, 1791-ben, Mozart szellemi látóvá alakul át: „A megismerés fénye többé már nem kívülről világít feléje, hanem ő maga kerül a fény forrásába” – állapítja meg Rudolf Steiner általános érvénnyel a szelleméről. További mondatai is találóan jellemezhetik Mozartot: „A világ rejtélyeit új megvilágításban látja. Már nem a szellem alkotta dolgokról beszél, hanem magukkal az alkotó szellemekkel. Személyes élete a szellemi megismerés pillanatában csak azért van még meg, hogy tudatos hasonmása legyen az örökévalóságnak. (...) a „bölcsesség tanítványa magával a szellemmel tud beszélgetni” – teszi hozzá Rudolf Steiner. Erről szól a VARÁZSFUVOLA! Mozart tehát nemcsak hogy elérkezett erre a magas szellemi fokozatra, de annak leírását is adta zenéjében. Túl minden szüvegkönyvi problémán, a dramaturgia hiányosságain, a jellemrajzok esetlegességein, buktatóin, Mozart minden egyes hangja a SZELLEMEMBER ÉNJÉNEK LEGMAGASABB RENDŰ MEGNYILATKOZÁSA: A KARÁCSONY SZELLEMISÉGE. Mozart ÖRÖK KARÁCSONY.
