"lehet a rajzon újra ősz"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 19. (705.) SZÁM – OKTÓBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A nem, a hiába és ami azt követi
Elek Tibor
Útközben, külső és belső otthonok felé - beszélgetés Ármos Lóránddal, Bálint Tamással és Farkas Wellmann Évával
NICHITA STĂNESCU
Nyolcórai tűnődések
MIRCEA DINESCU
Dal lámpaoltáskor
ANA BLANDIANA
Alig kezdtem megszokni
Andrei Fischof
Versek
Pomogáts Béla
Számvetés a történelemmel
Eszteró István
Tíz ujjamból kinövő (Szonettciklus)
Haklik Norbert
Példabeszédek egy bákói liftaknából
Bihari Csilla Rozália
Nagypénteki tragédia
Gál Hunor
biodizájn
Sánta Miriám
Versek
HORVÁTH BENJI
Kedves Olvasó,
Váradi Nagy Pál
A túra
Medgyesi Emese
Tacet
Szőcs István
Jegyzetek – megint divatba jött témákról. Alíz és a történészek Tündérországban
Bakk Ágnes
A magyar ugar nem a vadnyugat
GYŐRFI KATA
Még a nézők megérkezése előtt kezdődik el
Fried István
Mikor alkalmi, mikor alkal­matlan a vers?
Balázs Imre József
Szabad
Erdős Katalin
Hegedűk lelkén
Időtlen bújócska
Jakabffy Tamás
Cso-cso-szán és Muti visszatér Milánóba
Túros Eszter
Free Camp 2016
 
Erdős Katalin
Hegedűk lelkén
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 19. (705.) SZÁM – OKTÓBER 10.


Emilija Dvorjanova: Mon­dat­koncert. Napkút Kiadó, Budapest, 2016. Ford. Szondi György.

 

A bolgár szerző kötetét olvasva szinte hallani a hege­dű­játékot. Ami nem meglepő, hiszen ez az alkotás a zenéről szól, arról, hogy minden hegedű egyedi jellemzővel bír, életre kel, amikor játszanak rajta. Trillák, húrok, dallamok, ritmusok világába kalauzol az írónő, mindezt átszövi a drámaiság is. „…természetesen hosszú az út a hegedű lelkéig, tövises, úgy gondolja…, de milyen lélek!” Ha egy szóban kellene leírni a művet, talán a többszólamúságra esne a választás. Miben ragadható meg ez a többszólamúság? Váltakozó elbeszélői nézőpontokban, a zenei nyelvezet használatában s nem utolsósorban a könnyed és egyaránt dinamikus stílusban.

 

Egy előadóművész gondolatai, érzelmei kerülnek felszínre, hangversennyel kapcsolatos történetek. Amati, Guarnieri vagy épp Maggini – hegedűk rabjai a szereplők, emlékeket idéznek fel, mozdulatokat. A nő – Virginia – Magginin játszik, számára „fontos az élvezet… hogy szól…”, álmában is a színpadon van, Bécsről álmodik. Előadás végén a ráadásnak is fontos szerepe van, a művésznő Chaconne-t játszik, ámulatba ejtve közönségét: „a hegedű lelke egybeolvad az övével, belebújik teste kínzó gyöngédsége”. Ez az ámulat végigvonul a mű teljes egészén, olykor pedig drámába torkollik, megjelenik a halál, nemcsak a természetben, hanem a művész életében is. A ráadás mintha hattyúdal lenne egyben, vészjósló, ám fennkölt, érzéki, illuzórikus. Az elmúlás pillanata megragadó képként jelenik meg, egy tükröződés formájában, Virginia meglátja önmagát Virginiában, a várost a városban, a hegedűt a hegedűben, ehhez a látványhoz pedig a hang is adott, pianissimo.

 

A kötet struktúrája igencsak érdekes, hét részből áll, melyből öt a Mondatkoncert címet viseli, egy a Chaconne-t, továbbá az utolsó, a Coda – ami a zenében a befejező részt jelenti. A záró fejezet egy nagykoncert előtti rítust mutat be, a kötetbeli művész mindent szemügyre vesz, búcsúzik. „lecsukódnak pillái. Menekülni szeretne.” Menekülni talán a magánytól vagy a fényektől… nem tudni, azonban az olvasók számára lebilincselő hangon szólal meg ez a kötet. Rejtelmes, nüanszos játék a zene nyelvén.

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében