A világ mindenkori filmterméséhez mérten a magyar filmhalmaz rendkívül kicsi, és elkerülhetetlenül különféle tartalmi mozzanatok vagy formanyelvi dialektusok ismétlődnek benne, esetleg feleselnek egymásnak, ami egy kitűnő gondolati játékra nyit alkalmat. Mert vegyük például a 16. Filmtettfeszt kínálatát. Volt benne nagyjáték-, kisjáték-, dokumentum-, természet-, rövid-, kísérleti és rajzfilm, ám itt a fontosabbakra jut csupán idő és terjedelem. Voltak női rendezők, nagyjából a férfiakkal arányosan, aztán voltak főhősök, főhősnők és gyermekhősök. Gazdagok és szegények. Befogadottak és kitaszítottak. Béke és háború. Család és magány, sport és betegség, móka és tragédia. Volt régi és új. Díjátadás, verseny, filmkritikai workshop, moziséta. Mindez öt nap alatt. A kínálatban pedig, apró erőltetéssel, találhatunk társfilmeket, amelyeket alkalomadtán párbajoztathatunk – nyilván, nem a szó klasszikus értelmében.
Társa például egymásnak Makk Károly Szerelem című 1971-es alkotása és Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című, egészen friss filmje. Kaliberben nem hasonlítanak egymáshoz, lévén előbbi a magyar filmtörténet egyik korszakalkotó műve, utóbbi pedig csak a Magyar Nemzeti Filmalap-korszak egyik közepesen jól sikerült alkotása, de mindkettőben domináns motívum az ágyban fekvő beteg anya és a lánya/menye párbeszédeiből kibontakoztatott kapcsolat. A Szerelmet Déry Tibor két elbeszéléséből adaptálta Makk Károly (Szerelem és Két asszony). A kommunista rendszer ellensége, János (Darvas Iván) börtönbüntetését üli, míg beteg édesanyjával (Darvas Lili) a feleség (Törőcsik Mari) egy hosszú hónapokon keresztül fenntartott kegyes hazugsággal elhiteti, hogy fia Amerikában filmrendező. Gyönyörűen alkalmazott asszociatív montázs szabja meg a film poétikáját, az idős hölgy boldog békeidőkbeli emlékei egymással kapcsolatot kereső, történet nélküli képsorokként csapódnak az elbeszélés testébe – legalábbis én valahogy így jellemezném Makk flashback-technikáját –, amire egyfajta rímmel válaszol az a jelenet, amikor a börtönből kijött férfi értesül édesanyja haláláról. Makk valamikor 1956 utánra datálja a film cselekményének időpontját, ezt jelzi a férfi főhős szabadulásának napján bevillantott Népszabadság-lapszám (amely 1956 őszétől egészen a minapig jelen volt a magyar sajtópiacon). A Szerelem egy Arany Pálma-jelölést, egy Cannes-i különdíjat és számos nemzetközi elismerést begyűjtött a maga idejében, de ma is aktuálisan beszél szerelemről, hűségről, illúzióról és elnyomásról.
Az 1956-os események az Anyám és más futóbolondok a családban cselekményének is meghatározó része, ugyanis a főhősnő a forradalom leverésének megtorlása elől vidékre menekíti a családját, ugyanazzal a túlélésre szakosodott megérzéssel, amellyel a többi magyar történelmi katasztrófát is kicselezte. A partiumi születésű Berta (Ónodi Eszter/Danuta Szaflarska) összesen huszonhétszer költözik életében, és amikor legutoljára, kilencvenkét évesen egy pesti bérházba kerül, állandó segítség gyanánt mellé szegődik a lánya (Básti Juli), akinek elmeséli az élettörténetét. Egy olyan életét, amelybe minduntalan belezavart a politika, Trianontól a Kádár-korszak végéig. Fekete Ibolya az archív felvételek rá jellemző remek integrálásával, nosztalgiával, bő humorral, néhol egyenest börleszkbe hajlóan meséli negédes történetét, két párhuzamos idősíkban, ám a film ritmusa, különösen a múltidézés itt-ott nehézkesre vált, máshol érthetetlen okokból hosszú percekre meg is akad, de ezért kárpótol a jelenben folytatott, csípősen mulatságos párbeszéd anya és lánya között.
Az első nap második programpontjaként vetített Hajnali láz, Gárdos Péter rendezésében, éppen a legutoljára sorra került nagyjátékfilmmel, Nemes Jeles László Saul fia című művével kommunikált, ha úgy tetszik, lévén mindkettő a második világháború szörnyűségeit tematizáló alkotás. A Saul fia értékeléséhez igazából kevéssel járulhatok hozzá, több kontinens több száz kritikusa fogalmazott már róla véleményt, két mondat erejéig viszont mégiscsak megszólalok: nevezetesen, hogy a film formanyelveként választott mélyen személyes perspektíva a legelemibb túlélő ösztönöket ébresztette bennem, a nézőben is, egyedül ezzel magyarázom azt a katatón, empátiamentes szemlélő állapotot, amelyet mintegy reflexből magamra öltöttem, és ezáltal váltam képessé a felvonultatott borzalmak megfigyelésére. Egészen különleges és bűntudattal terhes érzelmi állapotba juttatott, amelyben valószínűsíthetően a koncentrációs táborok túlélői mind a mai napig osztoznak, amint az például Claude Lanzmann Shoah (1985) című dokumentumfilmjéből is kiderül. A Hajnali láz egy édes-keserű családtörténet, amely a második világháború koncentrációs táborait túlélők utóéletét tematizálja, s a cselekmény alapvetően Gárdos Péter szüleinek találkozásából ihletett történet. Svédország több szanatóriumát is megnyitotta 1945-tel kezdődően a kelet-európai táborokat megjárt, súlyosan beteg zsidók előtt. A végzetesen tüdőbeteg Miklós 117 lánynak ír levelet annak érdekében, hogy megtalálja élete szerelmét. Így talál rá Lilire, akivel fülig egymásba szerelmesednek, de kapcsolatuk további pályáját több akadály is keresztezi, amelyeket végül legyőznek, s a testi betegségekről is kiderül, hogy lebírhatóak. Gárdos filmjében egymást remekül kiegészítve fér meg a tragédia és a komikum, a lelki sérülések fölé kerekedő életöröm színpompás szivárványa itatja át szikár fekete-fehér világát, amelyet sajnálatos módon ellenpontoz a film túlzottan naiv hangvétele.
Hogy kicsit oldódjon a hangulat, rátérek egy másik képzeletbeli társításra, a Budapest-vígjátékok két képviselőjére a kínálatban: Kern András Gondolj rám, valamint a Dési András György–Móray Gábor páros által rendezett Az éjszakám a nappalod című filmekre. Kern egy rákkal diagnosztizált onkológust alakít, aki úgy dönt, hogy még életében gyorsan meggyűlölteti magát minden hozzátartozójával, annak érdekében, hogy a halála kevésbé legyen fájdalmas a családja számára, egyszóval annyira bunkó módon kezd viselkedni, amennyire csak kitelik tőle. Terve pompásan sikerül, neje kirúgja, lánya nem hajlandó beszélni vele, és egzisztenciálisan peremre szorul. Igen ám, de… és ezt inkább nem árulom el, viszont annyit még hozzátennék, hogy Kern filmje a sírva nevetős, Budapestet mint narratív elemet használó magyar vígjátékok közhelyeit éppen csak kikerülve hoz egy nem túl meggyőző cselekményt, amelynek tanulsága kissé erőltetett modorban közvetíti a csalódást és az újrakezdés optimizmusát, így egy gyorsan felejthető élménnyel szolgál. Dési és Móray a Kontroll alapszituációját megidézve az álmatlan Novákot követi éjszakai kiruccanásain Budapest valamelyik kerületében, aki véletlenül egy piti tolvaj csoporthoz csapódik, és részt vállal a minduntalan vagánykodó Volf nyakatekert tervében. A már napok óta szemét le nem hunyó Novák apránként leépül idegileg, hallucinál, éjszakai kiruccanásait viszont alapvetően a családi felelősség elől való menekülés motiválja. A film nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, pár mókásabb szóváltáson kívül igazából más erőssége nincs, Novák karaktere egy idő után teljességgel megszűnik létezni a túltolt fordulatok harmatgyenge forgatókönyvében, s a végére tökéletesen indokolatlanná válik a filmre fordított százvalahány perc.
Goda Krisztina Veszettek című alkotását kissé erőltetetten teszem Mátyássy Áron Víkendje mellé, ugyanis kettejük kapcsolatát az akció-thriller műfaji azonosságán kívül semmi más nem indokolja. A Víkendben három újgazdag magyar egy erdélyi faluba látogat vadászni, de a felhőtlen kikapcsolódás helyett felfeslenek titkaik, véletlenül lelőnek egy helybélit, így aztán, miközben a falu bosszúja elől menekülnek, egymást is megpróbálják eltenni láb alól. A végén teljes káoszba torkolló cselekményt a rosszul levezényelt logikai csavarok lényegében röhejessé degradálják, pedig kár érte, képi világát, morózus hangulatát egész szemrevalóra teremtették az alkotók. Goda Krisztina filmje viszont a szocreál betonrengetegben felnövő külvárosi fiúk hétköznapjait és a céltalanságból elkövetett ideológiai pályatévesztést ábrázolja, egy irtózatosan hatásos történetbe ágyazottan. Mivel egyelőre nincs más, ez az a magyar film, amelynek nyilvánvaló parabolái mögött súlyos társadalmi tanulságok rejlenek, a faji kirekesztést polgári kötelességként beállító karizmatikus vezér követésének, az iskolázatlanságnak, a mindennapokat átitató gyűlöletbeszédnek a lehetséges következményei. Goda Krisztina azt mutatja meg valójában, hogy mennyire nem lehet éles határvonallal elválasztani a sok éve egymás sorsában osztozó embereket, és mily retteneteset vétkezik az, aki mégis megpróbálja. A Veszettek oktatófilm is lehetne, amelyet kötelezővé tennék minden középiskolában, ha rajtam múlna.
Egy dokumentumfilmet és egy játékfilmet igazából vétség párbajoztatni, de Trencsényi Klára Reményvasútját és Horváth Lili Szerdai gyerekét mégiscsak egymás mellett tárgyalom. A Reményvasút a Budapest környékén máig üzemben lévő Úttörővasútnál szolgálatot vállaló kamaszok életébe nyújt betekintést, miközben két családnak körülbelül egy éven át tartó mindennapjait követi. Mindkét család a társadalom peremén találja magát, kiskeresetűek, reményvesztettek. A reménytelenségben viszont mégiscsak képesek apró örömöket találni, ilyen az úttörővasúti szolgálat, amely közösséget, biztonságot és egyfajta jövőképet nyújt a kritikus korban levő gyermekeknek. A Szerdai gyerek a szegény és kirekesztett, nagyon fiatal, zsigerileg önsorsrontó Maját követi, aki részt vállal egy csoportos vállalkozásban azért, hogy kisfiát kimenekíthesse abból a káros életmintából, amelyben ő is részesült. A régi szokásokon azonban igencsak nehéz változtatni, a működőképes jövőteremtés hatalmas áldozatok árán és a sosem próbált fegyelem útján szerezhető meg. Horváth Lili rendezése finoman rezdül, a bizonytalanság nyomasztó hangulatát remek érzékkel közvetíti, s az új szerelem változást hozó, de rendkívül törékeny optimizmusából és a Maja önmagával folytatott állandó küzdelméből mélyen realista kordokumentumot készít.
A Filmgalopp erdélyi rövidfilmes verseny nyertese Szőcs Petra Csoszogj úgy című tizennégy perces, kissé abszurd és remekül fényképezett etűdje, a Sárga Csikó-díjat pedig ezúttal Patrovits Tamás animációsfilm-rendező kapta.
Jövőre ismét ugyanitt.
Ferenczi Szilárd
