Egy jelszó a jövőből (ajánlom, hogy idejében szívlelje meg vagy tegye magáévá, ebből úgysem fognak engedni az eddigi legerőszakosabb program korában): ,,Fedezze fel, kérem, a csekkben a tengert!” Úgy bizony, vannak irányok, melyek kiolthatatlan vágyakat, avagy lejtőket követnek. Ilyen a csermelyek, patakok, folyamok iránya, ,,az értől az óceánig” való. És ilyen a biztonságba, a békébe, nem árt, ha éppenséggel a szabadságba való igyekvés iránya. Ilyen az utóbbi korszak igazán nagy vonulata, vonulása, ahol Európából mindenki az Európai Unióba törekszik, igyekszik. Magától értetődően az európaiak és államaik, de nemcsak ők! Ilyen az, hogy Törökország is egy félévszázada politikailag igen, földrajzilag még nem, észak-atlantivá alakuljon. Helyzete és vágya és terve, és manapság az esélye is. Nem mintha az oszmán állapot nem arra irányult volna, nem azért falta volna fel Bizáncot, és Bajazid, Szolimán s a rengeteg Achmed nem Hamburgig akart volna végigmenni, akárcsak a nóta szövegében a Stefánián végigkocsizó mániás. De maradjunk csak magunknál, mennyi vágy és mennyi megoldás lebegett abban, a csak nemrég még elérhetetlen körülmények idején, hogy Románia és Bulgária NATO-tag, most végre EU-tag lehessen. De hosszú ideig talán ugyancsak Szolimán választott el ettől a tündérországkaputól, annyi Achilles-sarka, Siegfried-lapockája volt a dolognak, hogy egy félrepattanó nyílvessző is megfúrhatta bármikor az esélyeket. Most, hogy mi megjavultunk vagy Európa romlott le kissé – lassan elég a komoly (külső és belső) figyelmeztetés, hogy senki se képzelje, hogy mint egy varázsszótól minden jóra fordul. Szezám, tárulj és fogj hozzá, Ali baba, az intenzív melóhoz! Számunkra mégis csodálatos menedék ez a beengedés, ez a befogadás! Nem mintha annyi mindenben, a hely géniuszának magzatvizében már nem fürdenénk régen Európában. Mostohább vidékekről, lehet, egyenesen hozzánk szöktették azt az antik királykisasszonyt, csak mi folyton elpuskázunk valamit (nem mintha Angliában nem) a lokális és az univerzális dolgában, és felébredünk, hogy álmunk és kezünk csak az atlanti bilibe lóg! Hát most ne így ébredjünk! Mert a hely, ahova végül érdemes összehordani minden emberi eredményt, az valóban Európa. Na nem ez a tökéletlen. Ez csak egy vicc még. Egy vicc, ami így szól: ,,Nem értem, már 6 ezer éve építjük, és nem áll össze? Hogyhogy, kiáltanak fel körül a Kelemenek, hát nem bontjuk??”...
