"A naptárakból kilapoz az idő"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 21. (707.) SZÁM – NOVEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A hypertext kísértése
Tamás Dénes
„valaminek el kell mozdulnia az emberben…” - beszélgetés Rakovszky Zsuzsa íróval, költővel, műfordítóval
Klaus Merz
Versek
Hajdú-Farkas Zoltán
transsyilván2
Magyary Ágnes
Cervantes Odüsszeiája, avagy magyar kalózok Észak-Afrikában
László Noémi
A malomnak nincsen köve
Láng Orsolya
Versek
Barcsai László
Idomár
Haklik Tamás
Romlott narancs
HORVÁTH BENJI
Nagy kutya
Benke András
A múlt, ami soha nem ér véget
Varga Melinda
Versek
Simonfy József
Versek
Miklós Krisztina
A kollektív és egyéni emlékezet ambivalenciája
Szőcs István
Jegyzetek divatos témákról. Javítandani – Ahogy lehet…
Szántai János
A Nagy, a Jó és a Közepes Rendező – meg a hét mesterlövész
GYŐRFI KATA
Életek, fiókok, talajminták
Asztalos Veronka-Örsike
Meghamisított történetek a pletykakavalkád hátterében
ANDRÉ FERENC
„szülődföldet választok magamnak”1
Valami kapcsolat
Jakabffy Tamás
A TBE kortárs zenét játszik
PORTIK BLÉNESSY ÁGOTA - SZÉKELY SEBESTYÉN GYÖRGY - VÉCSEI HUNOR
Kolozsvári képző­művészet 1968–1972
 
Varga Melinda
Versek
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 21. (707.) SZÁM – NOVEMBER 10.

Variációk az időre

 

I. Éj

 

A csend, mint nagy fehér macska dorombolt a kihalt utakon. Az éj óriás sötétkék tintapacaként egyre nőtt, először a tereket, majd a kisebb utcákat is elöntötte. Autók sem jártak már a sztrádán. Rád gondoltam, és az éjszakák és a nappalok játékára, öleléseket és vad szeretkezéseket próbáltam előhívni. Hozzád kapcsolódó emlékeim elevenebben élnek, mint a valóság. Mintha csak most történtek volna meg. Minden egyes szeretkezésre határozottan emlékszem. A mozdulatok, ízek, illatok vörös selyemfonala.

 

Aszott naranccsá szorul a szívem. Alvajáró vagyok. Szétkenem az éjszakák fekete kormát. A sötétségbe kétségbeesetten kiáltok. Üstökösnek képzelem magam. Fénycsóvának vagy madárnak. Csőrömmel darabokra tépem az eget. Az eget, ami összeköt és elválaszt tőled.

 

 

II. Napforduló

 

Tágra zárt pupillákkal vártad a hajnalhasadást. Az év leghosszabb éjszakája nyom nélkül olvadt el az idő tűzgyűrűjén.

 

 

III. Hajnal

 

Az ég csíknyi szeme pár másodperccel hamarabb nyílt szét, mint előző nap. Törékeny, puha pillangószárny volt a reggel. Homlokodra szállt. Azt suttogta: jégderűs harmat gyapjújából szövik északon a tejködös éjszakákat.

 

 

IV. Türelemjáték

 

Leülsz a macskakövekkel övezett belvárosi utca egyik elhagyott padjára. A hideg csontodig hatol, fogaidat vacogtatja. Arra vársz, hogy eléd szaladjanak a hetek, az idő olyan legyen, mint a film, az unalmas részeknél előre lehessen futtatni. Ettől a gyereklábú télidőtől azt várná az ember, hogy folyton izegjen-mozogjon. Mégis az alföldi folyók lomha mozdulatait ölti magára, úgy hömpölyög, mintha sose akarna célba érni. Néha a nyakadba csimpaszkodik. Melledre tapad. Összenyomja a mellkasodat. Szívedbe rágja magát. Az öröm férge ő.

 

 

V. Tömbvirágzás

 

Szokatlanul meleg január bújik meg a parki fák tövében. Leselkedik. Nevet, mint egy bakfis. Titkon arra vár, észrevedd. Illata is van. Bőröd alá férkőzik, akárcsak a csintalan hóvirágmintás márciusok. Rügyet bontanak a díszbokrok. Tömbvirágzás. Pipacsos mintás a délután rokolyája. Piros, mint a szívverés. Kék, akár a lélegzet. Füstrózsa nyílik. Ködnyirok a szirma. A szél szemedbe csillagport szór. Naponta megvakulsz, hogy aztán újra látni tanulhass. Éjszakák világítótornya vagy. Feléd tartanak a messziről jött hajók. Iránytűhold a tekinteted. Lehalkítod a fényt. Felkapcsolod a csendet. Furcsákat álmodsz. Sólyomszárnyaiddal kettészeled az eget. Kutak mélyére, tornyok hűvösébe húzódsz. Rozsdaaljú patakokból iszol. Szomjad semmi sem csillapítja.

 

 

VI. Tűzminta

 

Illatára gondolsz. Ráhímzed egy kendőre. A kendő kék, akár a szeme. Derekadra tekered. Libabőrös a hátad. Lépéseid lengék és kecsesek. Akaratlanul is neki tetszelegsz. Úgy jársz-kelsz a lakásban, mintha az ágyon ülne és figyelne. Ujjai tűzmintát rajzolnak hasadra.

 

 

Monostori rózsák

      ódakísérlet egy kolozsvári lakótelepre

 

Monoton nyári esők,

rózsák a Kálváriánál,

hatos-hetes kígyóteste,

villamossínek mellett

ferdére taposott sétány dinnyeárusokkal,

pocsolyák forró krátere,

csatornafedők kénes párlata,

szükségletek eksztázisában

szűkölő öröm,

papucsban piacra caplató öregek,

román mulatós omladozó erkélyről,

ablakban melegítőben könyöklő

ötvenes férfi,

rágyújt, néha köp.

Lépcsőházban kék műanyagzacskót cipelő nő,

a sarokban szotyolahéj, csikkek, és egy

V33-as kupakja.

Mégis mindebben van valami idilli,

a romlottságban rálelni a szépre –

ahogy a Bükk felől a szél a tölgylevelek illatát,

ahogy a hömpölygő tömeg, ahogy a kiskutyám kedvenc

póznasarkai, ahogy albérletetek és ismerős utcák,

éjszakai hazagyaloglások részegen, amikor vodkára

s cigire költötted a taxipénzt.

Amikor összerezzentél, ha csapatnyi

fiú jött veled szembe.

Átaludt délelőttök, másnapos összebújások,

az első női öl ánizsíze,

önkívületig hajszolt obszcenitások,

szerelmek, melyeket az idő maszkírozott azzá,

tulajdonképpen csak félresikerült dugások voltak

szépfiúkkal, akiknek az arcára már nem emlékszel.

Undor a test sós rozsdalevétől,

a közhely, hogy a hús egyszer a csontra szárad,

amikor már nem ijedsz meg, ha kopogtatnak,

lét-nemlét egysíkúsága, amikor a szépség okafogyottá lesz.

Sör habja szád szélén, mézes kávé a nyelven.

Monostori rózsák úsznak a tekintetedben,

húsevő növények benned és rajtad kívül.






Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében