"fények törnek elő a földből"
Kereső  »
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 23. (709.) SZÁM – DECEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Arany János és a foci
Lőrincz P. Gabriella
„Sem vers, sem más nem tükrözheti a Gulág szörnyűségét” - beszélgetés Dupka György íróval
Király Farkas
Versek
Vallasek Júlia
Angolkeringő. A gyáva hős
Jancsó Miklós
Daisy
Balla Zsófia
Versek
Heinrich Böll
A kenyér íze
BÁLINT SZILÁRD
Versek
ANDRÉ FERENC
Versek
Gothár Tamás
Versek
SELYEM ZSUZSA
A sárkány még puffant egyet
Luke Turner
Metamodernista kiáltvány
Haklik Norbert
Középkori Sherlock Tallinból
Bogdán László
A másik világ
Szőcs István
Jegyzetek divatos témákról. Túlélni mindent, és a Semmit is!
Ferenczi Szilárd
Élet a filmben, film az életben
FISCHER BOTOND
Drogok, bohócok és társadalmi érzéketlenség
Antal Balázs
Posztmodern betyárok
László Noémi
A vesztes igaza
Szabadok és egyenlőek
Jakabffy Tamás
A múzsa és a költő
Horváth Előd Benjámin
Új démonok, régi alkatrészek
 
Papp Attila Zsolt
Arany János és a foci
XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 23. (709.) SZÁM – DECEMBER 10.

„A történeti visszatekintés épp arról győzhet meg bennünket, hogy a költői szó ereje akkor is érvényesült, és megváltoztatta a nyelvet és a kultúrát, amikor kevesen olvasták. A hatás titkos és áttételes, titokban munkálkodik, ahogy azt az isteni jelenlétről szokták mondani” – ezt szinte kereken öt esztendeje mondta (történetesen ezeken a hasábokon) Borbély Szilárd. Azelőtt és azóta sem olvastam kifejezőbb és pontosabb megfogalmazását a költészet – a „költői szó” – hatásmechanizmusának. Ez a hatás titkos és áttételes, nem azonnali és nem függ mennyiségi paraméterektől; elhangzásakor észrevétlen is maradhat, de búvópatakszerűen tör a felszínre, amikor az ideje eljő, hogy belülről alakítsa át évszázadokra a nyelvet, a kultúrát – mindazt, amit magunkról és a világról gondolunk és érzünk. Szétárad az időben és átitat mindent, azt is, amiről azt gondolnánk, hogy érintőlegesen sincs köze a poézis által uralt láthatatlan tartományokhoz; bennünk van, rajtunk keresztül beszél – nem mi használjuk, hanem ő használ bennünket. Néha egészen meglepő pillanatokban.

 

Mit tudnánk Walesről – nem egyénenként, hanem a magyarság közös emlékezete –, ha másfél évszázada Arany János nem fedezi fel (vagy teremti meg?) a párhuzamot a távoli brit tartomány történelme és saját korának hazai állapotai közt? Mit ismerünk ma Walesből, a bárdjain... no meg a focicsapatán kívül? Mégis, ez a mítoszi köd elegendő volt ahhoz, hogy magyarok tömegei szurkoljanak – miután már a sajátjaiknak nem lehetett – Walesnek az Európa-bajnokságon; a média és a világháló hemzsegett a költői utalásoktól a költőiséget néhol hervasztó módon nélkülöző összecsapások értékelésekor. Amikor legyőzték Belgiumot: Elhúzták a belgák nótáját a walesi bárdok; amikor Anglia és Észak-Írország is hazakullogott a tornáról, és már csak az ősi Cymru képviselte Britanniát: Felség! valóban koronád legszebb gyémántja Velsz...

 

Wales a miénk lett: nem egy távoli, idegen ország, kihalóban lévő furcsa nyelvvel és képtelenül hosszú kelta településnevekkel, hanem az a tartomány, ahol Edward király, angol király lépked fakó lován és lágyan kél az esti szél Milford-öböl felé. Az Arany-költemény, amely a legtöbb magyar ember számára ott porosodik az iskolai emlékek porlepte polcain, észrevétlenül – titokban és áttételesen – életre kelt és ismerőssé tette számunkra az ismeretlent: teremtett nekünk szellemi birtokul egy szép szigetet, ahol nem ejtik diccsel a zsarnokok nevét és Bale-ék hármat rúgnak a dölyfös Belgiumnak.

 

Mert számunkra Wales nem egy tartomány, hanem egy költemény. És boldogok a verssé változott hazák, Felség, valóban.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében