"nem omlunk néma, dermedt pusztaságba"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 01. (711.) SZÁM – JANUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Mnémoszüné
Demeter Zsuzsa
„Az irodalomban végképp nem érdekelnek az Erdély-ideológiák” - beszélgetés a Kemény Zsigmond-díjas Antal Balázzsal
Molnos Lajos
Novellák
Hajdú-Farkas Zoltán
folyó=parton
Tar Károly
A rendes ruhájú emberek meséje
Rauni Magga Lukkari
Örökséganya
Inger Mari Aikio-Arianaick
A világból haza
Varga Borbála
Versek
Skobrák Máté
Versek
HORVÁTH BENJI
Pucér tények torz romantikája
ANDRÉ FERENC
Jól bírja
Benő Attila
Versek
LŐNHÁRT MELINDA
Versek
Sebestyén Mihály
Provenienciaelv, avagy a török üzenet
Szőcs István
Jegyzetek divatos témákról. Városok arcjátéka – kifele
FERENCZI SZILÁRD
Rocketűdök gépzongorán
Kali Ágnes
Idegenségváltozatok, interferenciák
Gaal György
Életképek Kolozsvárról és a Kuncz családról
Imets Anita
Körvonalazott arcok
Emlékbe zárva
Jakabffy Tamás
Horváth Kornél elismerése
Dabóczi Géza
Trimateria
 
László Noémi
Mnémoszüné
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 01. (711.) SZÁM – JANUÁR 10.

Emlékezet, foszló selyemfonál,

egy mozdulat, és szerteszálazódol,

mintát veszel sokév előtti jóról,

de fájdalom magára nem talál

fényjárta, síkos rostjaid között.
Emlékezet, végképp javíthatatlan,

derékig gázolsz nyárban, málnahabban,

szikrákon hízott, jégropogó télben,

gazdag havak porcukros fellegében.

Hát hol a súlyos, tárnamélyi köd,

hol a moha, a rozsda, a penész?

Hiába süllyedsz, csak felszínen élsz,

csak tükrözöl, csak folyton tükröződöl!

Égboltra társz szemgödröt, éjkaput,

eltervezed, hogy rajtuk majd kijut

sok névtelen rém ragacsos sötétje,

csillagsugár szűrődik majd helyére,

és ott, ahol a kő, a fagy, a por

születés óta nő, szorong, bomol,

majd szirmot bont a lég fehér virága,

nem omlunk néma, dermedt pusztaságba,

nem tátogunk kiégett, rusnya földről.

Emlékezet, megrögzött álmodó,

rés, villanás, parázs és csonka szó,

homályos tér, megrongált szerkezet,

életbe öltözött halál, emlékezet,

a beakadt utolsó alkalom!

Te sajgó ragyogás, sápadt, fonák mosoly,

rettenetes, ahogy aranyozol,

ahogyan araszolsz, az idő ellenében,

a haj fehér, te ott állsz feketében:

hangszereit dajkáló zenekar,
a gyerekkor gyöngycafrangjaival,

a vér szerelmes, öntelt áramával,

emlékezet, te rögtönzött madárdal

lábszárcsontokból tákolt ágakon!

Egy mozdulat, bámulsz gyanútlanul,

a nap lehull, a hold odébbgurul,

vizsgálgatod az idő köntösét:

miért sötét, miért ilyen sötét?

Mi ez a dallam? Milyen monoton!

Behömpölyög a forró fájdalom.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében