Valami kiszámíthatatlan
Ma egy ágyban alszom egy kisfiúval és egy nagy macskával:
van ez így, ők alszanak egy ágyban velem, egészen pontosan,
mert ők már alszanak, csak én tanulom itt
az üresnap utáni teliholdat, a pihegést, ahogyan ők:
az éjszaka, akár a tenger, akár a tengeri
sün, tengeri szivacs, fekete
szurok folyik az ereiben, fekete szurok lüktet
a szívében, forró, fortyogó, fekete,
megszívja magát, megszárad, megszilárdul és rámmered:
sűrű és mély,
próbálkozom,
befordulok,
kiszámolok,
kifordulok,
beszámolok,
lassan csak ez marad
valami beszámíthatatlan törmelék,
valami kiszámíthatatlan álomkép vagyunk,
vagyok ma épp.
Szóturkáló
1.
mielőtt sóbálvánnyá változtatnak
végképp bús félistenek, vidám faunok,
mit tudom én, hogy milyen nyelvek, nyálak,
csókok, pletykák, farkatlan farkasok,
gorillák, pávák, fogatlan hiénák
tennének lóvá, szarvassá vagy őzzé,
sebzik bőröm, míg kővé változom,
hálóm megszövöm még ma, én, a pók.
2.
nem! nem jöhetsz velem! te nem! beengedtelek,
de rámgyújtottad a házat, aztán lehevertél az ágyra,
és azbeszted mögül nézted volna, hogy égek porrá-
de jött egy idegen.
3.
benőtte húsom, körbefonta
a hallgatás, a kopott bőrkabát?
szavakra tépem, nem kímélem
a súlyos gyászruhát!
4.
szavakat keresek önmagamra,
meg persze, rád, – jellegtelen,
hány karakter lehet egy jellem?
jellemtelenség? vagy mi más? –
mint más a rég megunt ruhát:
átszabnám, átvarrnám hiányod,
de ez a tegnap déli ragyogás is mit akar?
esőbe fordul át, s az októberi zokogást
most vékony, hegyes tűbe fűzném,
csendesedjen, mert napok óta függ már
ott az ólomszálon, idegszálon, fentfeszül,
azon a furcsa, éles késként villanó
galambszaros, tömbök közötti vaspárkányon
5.
az idő nyakamba zuhog és megtanulhatatlan,
hogyan, mikor és mit kell mondanom, hogy bekopogj
két félidő kihűlő pólusai között a csend szuszog,
épphogy szuszog.
