Nánási Bori: Anonima emlékei. Szófia Kiadó, Budapest, 2016.
Hogyan írjunk memoárt a 21. században? Nánási Bori alternatívát kínál Anonima emlékei című első kötetével. Vezérelvként nem az időrendi sorrend egyszerűségét választja, ezzel reprezentálva a történések lefutását, hanem foltszerű, csomópontokba szedett emlékkötegeket kapunk, aminek puzzle-szerű részeinek összerakása a mi feladatunk. Könnyűnek tűnhet a játék, azonban a puzzle-darabok között nem mindig van érintkezési felület, ennél fogva marad a kiegészítés és a foszlányok tetszőleges rendszerezése.
Egy nő élete részletekben, aminek alapanyagai egy leírt lány emlékei és egy felnőtt, tapasztalt nő reflektálása, aki mindezt átdolgozza, hozzátold a jelen távolságából egy múltban történt már-már feledésbe merült esemény hangulatához. Az első emlékköteg fontos kulcsszava a találkozás. Ez a névtelen nő életének impulzusait, lüktető pezsgését a találkozásoknak tudja be. Találkozás egy emberrel, egy szerelemmel, egy öccsel, egy síremlékkészítővel, egy fával, egy utcával, a fénnyel, egy járdaszegéllyel. Mindennek a megörökítése egyben lehetetlen és szükséges is. Paradox mindennek a szándéka: az újra nem megélhető megélhetővé tevése. A papír túl földhözragadttá tesz minden transzcendens találkozásélményt, azonban lehetőséget kínál egy más médiumban való továbbélésre.
Egy másik kötegben megismerkedünk a kis Anonimával, megértjük felnőttkori érzéseit, ok-okozati viszonyokat fedezünk fel életében. Anonima, kinek apja „Anonimus”, anyja pedig csak „anya”, öccse pedig csak „öcsém”. A teljes névtelenség burkába bújva nyílik ki egy kislány nehéz sorsa születése napjától kezdve. A nem kívánt gyermek személyes találkozásokból, másoktól hallott és észlelt jelenségekből alkotja meg a saját valóságát, ami elkülönített részként jelenik meg a felnőttek világához képest. A háború elteltével apránként lehull mindenről a lepel, tanúi lehetünk annak, hogyan lesz az eperlekvárból puszta reményvesztettség, hogyan takarják el a könyvek az otthon elviselhetetlenségét, hogyan lesz az oroszoknak arcuk is Anonima számára.
A kategorizáció és felcímkézés ellen küzdő nő életének megrázkódtatásokkal teli emlékei képet adnak a 20. század háborús viszonyairól, érzésekről és csapásokról, ugyanakkor elgondolkodtat az emberi létsorsról, a mulandóságról és annak megakadályozhatóságáról.
