"van nekem szabadabb lépésem is"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 02. (712.) SZÁM – JANUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A szabad ég
ANDRÉ FERENC
„Szelíd, ám visszavon­hatatlan” - beszélgetés Korpa Tamás költővel, a Fiatal Írók Szövetségének társelnökével
GÜNTER KUNERT
Novellák
FAZAKAS ATTILA
Versek
MÁRTON EVELIN
A lélek testben
Haklik Norbert
Lázálmok a peremvidékről
HORVÁTH BENJI
Nagy kutya
Sánta Miriám
Versek
Kovács Kristóf
Versek
Bödecs László
Versek
SERESTÉLY ZALÁN
Menhelyek mint nemhelyek? (Bevezetés a Biopolitikába I)
Szabó Csenge
Amikor ütemet vált a szív
Szőcs István
Jegyzetek divatos témákról. Ami a szádon, az a szíveden? Vagy inkább fordítva?
FELLINGER KÁROLY
Versek
Pomogáts Béla
Helyét kereső értelmiség
Szántai János
Zsivány Egyes – ugyanaz és mégis más
Bréda Ferenc
THEATRUM TEMPORIS. Levelek az utókornak
ERDÉLYI KRISZTINA
A főúttól kétsaroknyira
Papp Attila Zsolt
A halál melletted ül és néz
Miklós Krisztina
A jó, a rossz és a giliszta
Jakabffy Tamás
A haïdouk-ok. És a megérdemelt sztárság
Túros Eszter
80x80
 
Bréda Ferenc
THEATRUM TEMPORIS. Levelek az utókornak
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 02. (712.) SZÁM – JANUÁR 25.


Tizedik levél.
A létszínházi látvány mint lépték és lepel

1. Eleddig egzisztenciális és tér-idő-Utazásunk folyamán megtudhattad, hogy e Levelek ama kevesek által ismerős Páros számban, az ó-kor(ok) Duálisában és a Múltban íródtanak vala, pontosabban a Jövő Összetett Múltjában (Szerző-Föladó Olvasó-Címzett), vagyis a Folyamatos Jelen Jövőjében, a Ma-Majdan Rég-Múltjában – vagyis e ben.

2. E Levelek címzettje tehát Te vagy, 2115-ben, 2215-ben, 2515-ben, 2815-ben, s. í. t., Te, az örök, mert virtuális s immár egyedien kettős önazonosságú Befogadó, aki meg fog foganni, s aki távolról sem Többes számban, hanem Kettes avagy Második Számban leend idelenn az Időben, miből elő-Idézlek.

3. A mindenkori jelenben résztvevők információs szinten rögzített gondolatai azért értékesek, mivel a bioszférában való szerepvitel tapasztalatának a szellemi dokumentumai, s mint ilyenek az életfolyamat időfölötti és személyesített átiratai.

4. Ugyanakkor a mágikus egregórák technikai kulcsát a teremtő képzelet holo­gramm­isz­tikus természete képezi, hisz a képzelet csupán üres bábukat, „koporsókat”, mentális burok-hurkokat, héjakat, szakrálisnak hitt „szarkafogókat”, gólemeket (vö. rom. gol, üres), próbababákat, pszicho-robotokat, marionetteket, vagyis Szereplőket és Szerepeket gyárt a képzelet kép-futószalagján.

5. Az egyén nem más, mint pszichikai fogantatású, ontoteatrális hologram biológiai tárgyiasulása, hisz eleink tudatalatti-fél-tudatos vágydinamikáinak, Erosznak a megvalósult, „fixált”, szilárdított képzetei vagyunk, amelyeknek paramétereiben a végtelen Többes Szám, az Ős-Ok, Halmaz program-töredékei monumentalizálódnak leegyszerűsödve a Páros szám, a két szülő összegződésére az egyénben, mint Egyben.

6. Környezetünk tudatában is emlék-képek formájában létezünk, nem közvetlenül. Tudniillik még az életünk ideje alatt Két „X.Y.” létezik, s mindkettő az élet koordinátái között.

7. Az élő létezés e közvetett és informatikai formája, a képiesített információvá válás tehát még az életben megtapasztalható ontológiai módozata az „egyéni” létezésnek. A két létezésmódozatban a domború-homorú határ-persepektíva játékai érvényesülnek:

 

(nagyít) belső )      külső (kicsinyít)

az X. Y. által         az X. Y. környezete

alkotott kép          által alkotott kép

X. Y. -ról               X. Y. –ról

 

8. Noha mindkét perspektíva végterméke első látásra megegyezik, sőt alaktanilag egybeesik, az egyik Szereplő, a közösségi másolat-X.Y. – a mimétikus, visszatükrözött X.Y. – és az elsődleges, visszatükröző, modell-X.Y. – a másik Szereplő – között „viasz/pecsétnyomó”-viszony áll fönn.

9. Görbetükör, azaz latin Speculum ez az ontológiai Spectaculum, a Létezés eme álorca-domborulatú, kívülről és belülről is megszemlélhető Látvány- és Nézőjátéka.

10. A Te oldaladról, a Tekintő távlatából a létezés vígjáték-előadása az arányított léptékesülés Leplének az optikai szűrőjén át látható, ám a létezés elmosódó és fordított távlatú és arányú árnyjátéka hol az Óriások Földjén zajlónak tűnik, hol pedig fordítva, a cselekmény Lilliputh-ban bonyolódónak mutatkozik.

11. A létezés Tükre eleve Tekert, domború-és-homorú, mint a Möbius-szalag vagy a térgörbület, s e Tükör ráadásul To­kart: a Lepel pedig itt Lenn, a Levés térterületén határolja a leülepedett Aljat, az ontológiai világszínház hátsó üléseit a karzattól, a zsöllyéktől, a páholyoktól és a kakasülőtől. A Lepel nem más, mint a viszonylagos összemérhetetlenség törvénye, aminek érvényességi hatáskörét a mennyiségi és minőségi összeférhetetlenség s esetünkben az emberi érzékszervek behatároltsága szabja meg.

12. Ugyanakkor a mindenkori esztétikai és ontológiai meg-Lepetést szavatoló s az arányos Lét-Léptékesítés ismeretelméleti szükségszerűségét lehetővé tevő Lepel, a létszínházi Függöny bárminémű eltávolítása sem jár csupán látszólagos sikerrel, mert a Le-Lep-Le-zés, a re-velatio, az arisztotelészi fölismerés csak újralefátyolozás s a rejtett Tudás föltárása, a titáni Titkok megoldása, a Kérő Kérdésekre kapott Válasz pusztán a mindentudás vágyát lecsillapító és már eleve föltett módon kegyesen félrevezető ál- és vágy-válasz: a Tudakozó azt fogja hallani, amire áhítozik, ami után várog, hisz számára csak az a slat helytálló, igaz és elfogadható, ami az ő számára kat és javakat ígér; s eképp nem véletlen, hogy a merész Mercurius, a hellén Hermész, a hasznos Hír szárnyas sarujú istensége, aki később mint hason-Más, mint Maszk, mint Második, mint a Másik fölölti a mimetikus ikerítés folytán Amphitruo szolgájának, Sosia-nak az alakját, a Háromszor Nagy, Homérosz-i Hermész tehát jól ismervén ezt a nyereségközpontú emberi törvényszerűséget, a befogadó számára egyértelműen kedvező kereskedelmi játékviszonyt helyez kilátásba a Plautus-i Amphitruo Prológusában önmaga, a soronkövetkező darabra való odafigyelés és az eképp érdekeltté tett, ám az odafigyelés didaktikai célzatú föltételét majd nyilván szent föladatként betartó, babonás Néző-Szemlélő között.

13. A létezés látványelőadását kendőző, délibábszerűen megkettőződő Fátyol pedig a szemfényvesztő Fatum, a trompe l’œil Fata morgana-ja.

14. Te is egy ilyen teatrális ridő-Társulat kutatási Tárgya lettél, s ennek a létszínház-truppnak vagy már a mindinkább táguló s a jövendő, beteljesülésendő anyagisulástól majdan letaglózódó Tagja és Trópusa, Szó- és Cselekmény-Fordulata: e transztörténelmi Játéknak, e cselekménynek, ennek az ágas-bogas Ágonnak, ennek az agg Aggancsnak, aki a Föladó lenne, neki vagy már Te itt-és-most a szerep-Teremtettje.

15. Egy, az egyéni és a közösségi hőbörhübrisz, a gőg erősödése révén mindinkább elferdülő, forduló és végtére is fordítottá váló világban természetesen az a föltételezés tevődik föl, miszerint mint Ágonisztész (ἀγωνιστής), mint Játékvezető-Mester ennek a Merkuriális Mérkőzésnek, e metafizikai Verseny-színdarabnak valójában épp Te vagy a Főszereplője, a Proto-Ágonisztésze, az Elsődleges Színésze, míg magam a Déutéro-Ágonisztész, a Második Színész maszkulin Maszkját öltöm magamra, ha már Másolás, vagyis Utánzás ez az Utókori Út, amelynek utólagos összefüggéseiről az előzőekben esett már szó.

16. De, mint már jeleztem Neked, a mi diakronikus, drámai Dialógusunk, a mi Ego-Ágónunk, vitális Viadalunk és korokon átcsatangoló Csatánk nem egyes vagy többes számban zajlik, hanem Páros számban, s eként egyfajta paradigmatikus, amolyan paradicsomi, tér-idői párhuzamosságban zajlik, ragozódik, hajlítódik.

17. Épp e párosságból, e történelmi ikerítődésből kiindulva fogja majd talán megfogalmazni a sasszemű bírálat a köznapi és bináris logikát használó létszínházkomikumi dilemmát: ebben a viszonyban ki is az Úr, s ki is a Szolga a létezés e tükörgörbületében?...

18. Melyikünk is a szenvedélyvadász, időmúlt Senex, s melyikünk az ifjú, bohó és adakozó Adulens, avagy ki itt a mandragulyaosztogató Matrona s ki is a virilis vér-Virgo, ki a Servos, a Leno, a Meretrix, ha már a Jelen jel fölszíne alatt megbúvó, latin – avagy pontosabban: latens és láthatatlanul is látható – Színház típusfiguráiban kellene, hogy viszontlássuk önmagunk a Levés e Levél-komédiájában?

19. Ennek az egzisztenciális, századokon átívelő, nem isteni, de nagyon is emberi, transzperszonális, személyek közötti, történelmi szerepcserének és drámaontológiai Színjátéknak viszont kiváltképpen az az ontodramatikai alaptörvénye, hogy a Ma Majdba való átváltozása s átmenete nem az önnön természetszerű sebességében zajlik, hanem az időbeli alaktani szerepcsere és létszínházi behelyettesítődés (lat. substitutio) a mindennapi gondolkozási sémákkal ellentétben látszólag lehetetlen és hihetetlen módon fölgyorsul azonképpen, hogy a Ma a folyamatos Jelenben is rként működik.

20. Az egyetlen előnye a Föladónak ebben a korrespondenciában az, hogy én már Ma tudom azt a tényt, hogy múlt vagyok, s hogy valamennyi Ma Más, s hogy ez a másság a Mármaródott Ma, amely a Majdban Csonkává és Csonttá aszódik.

21. Noha létezésfejlődési Szerepjátékunk a Mában pusztán olyan monológnak néz ki, amelyet a Már elkezdődött drámai dialógusunk csupán egyik szereplője fogalmaz meg, mármint az, akit úgy nevezek, hogy én, mindez valójában a Te válaszod az általam föltett kérdésekre, amelyekkel létezésedet, azt, hogy Te létezni fogsz, foganatosítottam.

22. Mert ezzel fogtalak meg, ezzel a kadmoszi, oedipuszi sárkányfogveteménnyel foglak befogni az Ige Igájába, a tezés Lépébe és Léptékébe, hisz már eleve ebben a cselben, ebben a Cselekményben fogantattál, s valójában nem én, hanem... Te írod mindezt.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében