*
lábra állunk
időről időre
mintha újévi fogadalmat
tennénk
nem meggyőző
reménytelen
mikor véletlenül
egymáshoz érünk
úgy hangzunk
mint két pléhcsupor
koccintása
egy szegényes
ünnepségen
a ház legrégebbi
szobájában
a ház legsötétebb
szobájában
hallgatjuk
hogyan süllyednek el
papírcsónakjaink
a tegnapelőtti
levesben
van még időnk
bőven
annyi szépség van közöttünk
mint marilyn monroe
halott arcán
*
egy tiltásokból tanult nyelven
mondom szerelem
gombócokkal torkomban írom szerelem
egy magas nőstény
leselkedik
összetöri ujjpereceim
egy feszítővassal
házból kirúgott szerelem
neked a szerelem
csak mint egy otthonról való elrohanás
lihegsz alattam
mint futás végén
és a végén nem vár rád
semmi
senki még én sem
szerelmet suttogsz gombócokkal torkodban
remegve hallgatod
házad
az ajtóhoz csapódik
szerelmük fenyeget
hajunktól fogva
ráncigálnak majd ki a lépcsőházba
saját nyelvükön beszélnek hozzánk
a mi szerelmünk nyelve
*
szeretnék gyöngéden
beszélni hozzád
mintha házunk
ablakai
a tengerre nyílnának
és napjainkat egymás nézésével
töltenénk
és este festenél
vagy szőnél
és barátaink úszva jönnének
hozzánk
és szerveink örökre elfelejtenék
fasiszta ténykedéseik
és életünk tiszta lenne
mint egy gondosan megtörölt
henteskés
*
magam után húzlak
a hideg szobába
a hideg szoba
az a sötét szoba
a ház legrégebbi szobája
ott tartom papírjaim
és papírjaimnak
rothadt káposztaszaguk van
papírjaim bűzlenek
mint a te női betegségeid
belőlük olvasok most neked
arról hogyan fogsz elhagyni
és vinnyogni kezdesz
mint egy jégtáblán felejtett fókafióka
gyűlölöd magad
aztán sírni szeretnél
mindenestől
szívvel és belekkel és májjal
és gyomroddal
ezek úgy laknak benned
mint valami galambdúcban
sötétben és galambszarban
próbálnak kivergődni
körbejárlak
és kezeim nem tudják
mit tegyenek veled
száradtan lógnak
vérük
a fejedbe szállt
*
te úgy gondolsz most
rám
mint egy ráktól legyengült nő
zöld kosztümjeire
amiket már nem tud viselni
miközben térded simogatom
te egyáltalán nem
gondolsz rám
és én egyre csak simogatom a térded
szánalommal
ahogyan két kis
kemoterápiától égett
fejecskét simogatnék
a térded most
egy idegen férfi
aki karjaiban tart
akit gyűlölök
fehér szemeid lassan elsötétülnek
színt kapnak
hamarosan helyrejössz
úgy érzékelsz majd ijedten
mint dühös ugatást
lábaidnál
amiket már régen elfelejtettünk
*
szerelem a kórházból
ölben hozott ruháimmal
szerelem a város összes ólomjával
véremben
kicsi ólomkatonám
mert engem és téged ugyanabból
az ólomkanálból öntöttek
kanál-nővérem
én és te fészket raktunk éjszaka
a zárt gyógyszertárak küszöbén reszketve
én és te ölelkezve aludtunk el
minden éjjel más-más hordágyon
mint az újgazdagok
én meg te céltalanul meneteltünk
hullafáradtan
egy biztosan sötét cél felé
az egyedüli ismert
imádságot motyogva
angyal angyalkám
csak arcomat
ne üsd
*
a buták körmeiket reszelgetik
horoszkópot olvasnak
ha elegánsnak is érzed magad mikor havazik
várod hogy megbüntessenek
hogy dühbe gurulj
legjobb pillanataid
megrekednek
mint csizma a sárban
dőlj le mellém
a tűzfal mellé
várjunk ahogyan első látásra
várnak azok az undorító dolgok
amik aztán főve vagy égve
segítenek túllenni a napon
várjunk valamilyen jóakaratot
ami megkopaszt bennünket
és átvisz a tűzön
és az éjszaka vége
lenyel minket mint
édes mérget
KIRÁLY ZOLTÁN fordítása
Dan Sociu: író, költő, műfordító. 1978-ban született Botoşani-ban. A iaşi-i Al. I. Cuza egyetem politika-filológia szakán végzett. 2002-ben megjelent első verseskötetét Mihai Eminescu-díjjal jutalmazták; cîntece eXcesive (túlzó énekek) című kötete 2005-ben elnyerte a Romániai Írók Szövetségének versdíját. Charles Bukowski és Seamus Heaney műveiből fordított. A Polirom könyvkiadó szerkesztője. Legutóbbi verseskötete: Vino cu mine ştiu exact unde mergem (Jöjj velem pontosan tudom hová megyünk), 2013.