"térképjel maradok"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 03. (713.) SZÁM – FEBRUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
MARKÓ BÉLA
Csak író volt. (Mózes Attila halálára)
Antal Balázs
A látható életmű
Karácsonyi Zsolt
Versek
Fekete Vince
Vargaváros (versek)
Zsidó Ferenc
Huszonnégy
DAN SOCIU
Gyűlölettől kiszáradt szájjal
Borcsa Imola
Macskaének
Németh Gábor Dávid
Versek
Bánóczi Beáta
„Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon”
Bordás Máté
Versek
Kabai Csaba
Másodosztály
Csontos Márta
Versek
Fried István
A regény mint hegedűverseny. Szántó György Stradivarijának „rejtélye”
Szőcs István
Jegyzetek divatjukmúlt ügyekről. Mi maradt meg a „hazai magyar” irodalomból?
Papp Attila Zsolt
A langyosokat kiköpi az Úr
GYŐRFI KATA
Megöleljék-e érkező szeretteiket vagy ne?
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Létezik másfajta világrend is
ANDRÉ FERENC
Körülírások
A horzsolás kitartó feszítése
Jakabffy Tamás
A Szimfonikus táncok
Túros Eszter
In memoriam Jakobovits Miklós
 
Kabai Csaba
Másodosztály
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 03. (713.) SZÁM – FEBRUÁR 10.


 

Eloltom a lámpát mától

ne a fény világítson

pontosan így értettem az éjszakát

 

Életképességem szemináriumok tárgya

Mohó csönd kihalt száraz agy

Vezess jó barátom mosolyországi pedáns nebuló

Marginális jelenség vagyok saját filmemben

mellékszereplőnek is jelentéktelen

valahol a történet közepe táján kerülök képbe

véletlenül amikor már épp mindegy

Asszisztenseim túlkomponált ikonok

de létszüneteinkben fene jól szórakozunk

Lennék pontosan bármi e helyett

Egy szív például hófehér szív

vér nélküli korrodált puha húsváz

kézbe véve huhog el ne botolj

 

Ez most a férfikor rossz zene

karcos bor snassz humor

Tüdőmélyi csöndben a szavak 

Lepusztult ornamentika idejétmúlt karakter

sötét történetében vergődő figura

Nincs mentsvár nincs mentség

csak eseti mentés másként

A terhek maradnak magam pedig köszönöm

maradok láthatatlan néma statiszta

 

Visszafojtott nevetés ez az irály

kifelé befelé sárga játék

nyitom majd bontom a részeg éjszakát

Vendégeim akcentusa elárulja ragaszkodásomat

egy tavalyi falinaptárhoz ha rám néznek akkor át

Közben avantgarde verset írok

szószórásban mindig bajnok magamhoz és

kétes folyadékot találok a poharak alján

Mozgásban vagyok még akkor is ha csak sodrásban

Ázott útlevelem pedig majd végleg eltűnik

Határátkelők mocskos

mellékhelyiségeiben adok túl e portékámon

balga félrészegségemben még a túloldalon

Kint idegennek ragadok

S míg otthon utolsó versemet szavalják csöpögő orrú kislányok

én félmeztelen eleven szobrok levegőtlen arénájában

hányok az összetolt asztalok alá hajolva

Elfekszem majd a legvégén

stabil oldalfekvés almom kényszeres álom

elcsöndesednek az undor hullámai

 

Az ön neve pedig átjár borzaszt

Terebélyesedő monológomban

megritkulnak a lírai betétek

és erjed a zárlat

Mi másnak talán terjengős zagyvaság

nekem kristálytiszta monumentum

Ma még inkább magakellető ellenforradalmár

de holnaptól szerelmes szeladon

Egy tulajdonképpen létező biológiai rendszer vagyok

ezüstös szikék fémtükrök kutatnak

Harcnak nevezem de csak játék

Játéknak mondják pedig harc

még ha játéknak tetszik is

Nem tudok mit kezdeni az éjszakába nyúló délutánokkal

Álhistóriákkal bonyolítom életem és így nem létezem

Köd voltam köd vagyok belül

 

 

Kabai Csaba 1979-ben született Miskolcon, Ongán nőtt fel, jelenleg Budapesten él.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében