Angela Davisnek
Ez a tehetetlen nap,
ez a cigarettafüst,
ez a „nem tehetek semmit”,
ez a „nem kérdeznek meg”,
ez a „nem hallják meg, amit mondok”,
ez a „nem figyelnek oda”,
ez a „döntésből kizártak”,
ez a per, amit eldöntöttek
születésem előtt,
ez a vád, amit kicsikartak
a szerelemből,
ez az előre megrendezett
születés,
ez a hamis tanúskodás
gondolataimban,
ez a halál előtti meghunyászkodás:
„ártatlan vagyok!”,
ez a kétségbeesett önáltatás:
„a bőrömön belül
nem érvényes
az ítélet!”,
ez a lelkiismereten ki-bejáró
hazugság,
ez a kitalált nyugalom,
ez az összetákolt öröm,
ez a kiosztott statiszta-sors,
ez a hazugság-gallyakkal álcázott
halál,
ez a cigarettafüst,
ami engedélyeztetett!
Elegem van a múzsákból. Hogy szinte csak olyan nőkkel találkozunk a magyar irodalomtörténeti kánonban, akik nagy költőink árnyékai: ideál-Júliák, varjúnász-Lédák, alázatosság-Csinszkák, hűség-Fannik. Ebben a múzsa-tömegben egyszerűbb mellőzni Hervay Gizella költészetét, és elintézni annyival, hogy szép, sebzett múzsa ő is, a drága. De értjük Hervay Gizellát?
Mert az ő világa hajszálpontosan kidolgozott, kegyetlenül erős költői univerzum, minden sebzettsége dacára, és azokkal együtt. A fájdalom hideg és precíz nyelvén mutatja meg az elnyomás tájait. Bátran és hangosan beszél a megaláztatottságról. Mai napig halljuk ezeket az idézőjeles mondatokat, amik visszaköszönnek verseiből: folyton a fülünkbe suttogja valaki.
Mindeközben, csak úgy, „mellesleg”, Oroszországban aláírták a családon belüli erőszakot dekriminalizáló törvényt, és nemrégiben egy orosz lap tudományos (!) rovata homályos kutatásokra hivatkozva (mi szerint a megütött nő nagyobb eséllyel szül fiút) azt üzente a nőknek, hogy legyenek büszkék horzsolásaikra. Naná: horzsolás + múzsaméltóság = fiúgyermek. Engedélyeztetett. Kisfiamból lesz majd hős nőverő, hogy is ne engedélyeztessék.
Van egy 1972-es interjúfelvétel1, amelyen az éppen raboskodó Angela Davist az erőszakos ellenállásról kérdezi a riporter. Davis elmondja, hogy ha forradalomról beszélünk, egyből szóba kerül az erőszak, miközben értelemszerűen egy forradalomban a változás elérése az elsődleges, nem a módszere. Szépen rámutat, hogy egy olyan társadalomban, ahol az erőszak teremti meg a rendet, és mindenütt jelen van, számítanunk kell az erőszakra az ellenállásban. Annyi a különbség, hogy annak a sötétebb természetű erőszaknak, ami a mindennapjaink része, és szemet hunyunk felette, nincs hírértéke, nincs kit elítélni miatta. Ezekről manapság sem nagyon tudunk beszélni. Nekünk nincs Angela Davisünk. De van egy költőnk, Hervay Gizella. Talán még nem késő, ha észrevesszük. Talán fontosabb, mint gondolnánk.
KALI ÁGNES
1 www.youtube.com/watch?v=2HnDONDvJVE
Kali Ágnes 1996-ban született Sepsiszentgyörgyön. Jelenleg Kolozsváron él.
