A Magyar Tudós Társaság, későbbi nevén a Magyar Tudományos Akadémia 1846-ban kiadta A Magyar Nyelv Rendszere című első hivatalos nyelvtanát. Tette ezt – akkori hivatástudata szerint – nyílt sisakkal: „győzzön a’ jobb!” jelszóval.
A Betűtant és a Szómértant Czuczor Gergely írta. Gyanítható, hogy az akkor már javában készülő Akadémiai Nagyszótár – ma közismert nevén a Czuczor–Fogarasi – szerkesztőjeként e nyelvtankönyvet is ő szerkesztette, bár ez nincs a köteten föltüntetve. Sok és új föladattal kellett megküzdeniük a jeles szerzőknek, hiszen akkoriban még kezdeti állapotban volt nyelvünk kutatása. Ennek ellenére már tudta, hogy mit keressen!
A magyar szó meghatározása sokféleképpen történt Hunfalvy Pál hatalomra jutása óta, de elvi megalapozás nélkül sehogy sem sikerült. Többen a finnugornak minősülőket tekintették magyarnak, de ez nemigen találkozott a közvéleménnyel, különösen Budenz „nagyívű”, 2000 szavas magyar megfeleltetésének bukása óta. A hozzáértők ugyanis csak negyedennyi közös szót leltek, azokat is szétszórva egyes északi nyelvekben…
Kiss Gábor Hány szó van a magyar nyelvben? c. érdekes művében (Tinta Könyvkiadó) több kecsegtető választ sorol föl a címbeli kérdésre, ám döntenie nem sikerül. Érthető okból.
Az érthető ok a magyar szó fogalmának megállapíthatatlansága. Hivatalos szótárainkban sűrűn előfordul, hogy „ismeretlen eredetű”, netán „önállóan nem adatolt” „szótőhöz”, „alapszóhoz”, magyarán gyökhöz, szóval valaminő hűthetetlen forró kásához ragasztott toldalékok, hipp-hopp, ismert eredetűvé varázsolnak szavakat, pl. sínylődik, mintha a ragozás ilyen varázslatra képes volna. Valójában a síny/lődik a népes seny/ved, szen/ved, sanyarú stb. család tagja. (Pethő Bertalan és Vízkeleti Györgyi: Nyelvünk „ismeretlen eredetű” szavairól)
Czuczor számára nem volt forró a kása, hiszen meghűtötte Keresztesi József (A bárkai nyelv), Teleki József (A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és szólásmódok által) és legfőképp Kresznerics Ferenc 80.000 szavas hatalmas műve: Magyar szótár gyökerészettel és deákozattal.
Nos, a Magyar Nyelv Rendszerében olvasható a magyar szó világos meghatározása a 38-39 oldalon.
„a) Minden gyök, melly a’ magyar nyelvben találtatik, magyar, míg történeti adatokkal be nem bizonyíttatik, vagy köz tudomás szerint is el nem ismertetik, hogy kölcsönözve van. Így magyar gyök a’ kor, kör, hab stb; idegenek: rang, vers, az ujabban eléggé ízetlenül felkapott vitz.
b) Minden szó, mellynek a’ magyar nyelvben gyöke és családja, azaz ugyanazon gyökből származott rokonai vannak, eredeti magyar szónak tekintendő.”
Tehát a magyar szó a magyar nyelvben gyökerezik. Ez dönti el idetartozását: a hozzá tapadó toldalékok szóról szóra járnak, akár méhek a virágokra. Az alapjelentést módosítják, gazdagítják a megszabott tartalmi körön belül, de a szó gyökeréig el sem látnak…
Folytassuk az idézetet: „Ha a’ nyelvek ezen elvek szerint elemeztetnek: igen gyakran megtörténhet, hogy ugyanazon szót két vagy több nyelv követelendi, mi magában épen nem veszélyes dolog, de másfelül tanulságos; mert elvégre is minél számosabb nyelvek ősi rokonsága vagy egysége fog kivilágolni.” Czuczor latin, görög, német példák után így zárja gondolatmenetét: „Annak fölfedezését: vajjon a’ magyar ker, kör, kür lett-e a’ latin cir, (…) német: gar, gur, gyökökből, vagy ezek amabból, részünkől igen meddő (…) kutatásnak tartjuk.”
Szerénytelenségem minderre szintén rájött. Meg is írta, hogy a középkori lat vagy az alig száz éves gól hiába hangzik magyarnak, s toldalékolódik eszerint, de… Anyanyelvünk már első szótárában tapintatosan tudatja, hogy az ő édes szó-gyermekének ismertetőjegye, hogy oldalági rokonsága is van. Befogadja az idegent is, ahogy az állatkerti szuka kutya megszoptatja az elárvult tigriskölyköt, de a természet határai átléphetetlenek. A lat, a gól vagy a legújabb pari, ubi dúskálhat a toldalékokban, de sose lesz egyiknek sem oldalági rokonsága.
Az Akadémia fölhívására a korabeli magyar értelmiség utánajárt és 2306 gyököt szedett össze a jelentéseket számolva. Csak a hangalakokat tekintve 1585-öt. Kerekítve legyen e két szám 2300, illetve 1600. Általuk mintegy átvilágítódott a magyar nyelv: kirajzolódtak a gyökkapcsolatok, a rájuk épülő szócsaládok, a jelentésmezők. E csodálatos kognitív rendszerből eredt az akkori szókincs, s zömmel innen fog nevelődni-kihajtani a 3000-es éveké is. Természetesen előfordulhat, hogy idővel pár gyökünk kiszorul a használatból, ugyanakkor keletkezhet is néhány. Érzésem szerint nagyságrendi változások kivárásához tömérdek türelem szükségeltetik…
Összefoglalva: A Magyar Nyelv Rendszere megjelenése óta – 1846 – ismerjük az ide- vagy odatartozás alapelvét. Ha akarnánk, s időnkből kitelne, megszámolhatnánk, hogy hány szavunk saját, mennyi vendég. A határeseteken meg elvitatkozgatnánk…
