"a halhatatlanság nem lovagi torna"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 05. (715.) SZÁM – MÁRCIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Király László
Epilóg. Arany - 200.
BIRÓ ANNAMÁRIA
Hogyan legyünk Arany János-nyomolvasók? - beszélgetés Hász-Fehér Katalin irodalomtörténésszel
Fried István
Arany János, Béranger, Goethe. (Műfordítói kétségek és lehetőségek Arany Jánosnál)
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
Arany Jánoshoz
Boda Edit
Képeslap Arany Jánosnak
Varga Melinda
Híd-avatás a Szamoson
Dimény H. Árpád
úgy a földön is
HORVÁTH BENJI
homály 2.00
Egyed Emese
Antistrófa Emil Wittgensteinnak
Bogdán László
Levéltöredékek Arany Jánosnak
Egyed Emese
Lapolvasó szem, átszerkesztő ceruza. Arany János széljegyzeteiről
Borcsa Imola
Majális
Gál Hunor
Versek
Élő Csenge Enikő
#annyirajóvoltál
Bardo Madin
Versek
Fekete Vince
A? WALESI? BÁRDOK? AVAGY VISSZA A XIX. SZÁZADBA
Lavinia Braniște
Antitücsök
Szőcs István
Jegyzetek divatjukmúlt témákról. Mi maradt meg a „hazai magyar” irodalomból?
Gyenge Zsolt
Beszámoló a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról
Bréda Ferenc
THEATRUM TEMPORIS. Levelek az utókornak. Tizenegyedik levél. A szöveg szó-szobrai
Benke András
Mit lehet látni egy vak tükörben?
László Noémi
Ének az esőben
Enciklonpendium
Jakabffy Tamás
Dimitrie Cantemir és a török zene
Kántor Lajos
Időutazás Dobribán Emillel
 
Bardo Madin
Versek
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 05. (715.) SZÁM – MÁRCIUS 10.

geopolitika

 

nem túl igazságos

a homokba írt névvel a dagály

a hold nem oszt fanzint

nem aktivizál az elesettekért a lábnyomok

megcsalják az öntudatot péntek

semmiféle jelentősége nem lehet

lehetnél diktátor robinson crusoe lehetne

minden önrendelkező

 

a szitakötők eret vágnak a szélen

átcsap a hullám

 

kitapasztaltam

hogyan hoz esőt a füst

az eső átrendezi a kilátást

a rovarok menekülni kezdenek

kijönnek a partra a tengeri szörnyek

intimidálni

 

egy időben azt hittem a föld senkié

 

a kontinens közömbösen tágul nyílik reped

a vihar kimossa a divergenseket felfeslik a szövet

a jelenlét halandó az arcnak nincsen tükre

hősünk is tiszta szívvel kezdte

álmait ellepték a hangyák

így tanul meg az ember kosarakat fonni

talán nem is éltem soha máshol nem politizál

az emlékezet

vagy csak az politizál

 

isten kegyelméből kivilágítják az éjszakát

az égő pálmafák

 

 

ballada

 

indigókéknek mondanám egyébként nem szín

csapásra véget ért a szenvedés

emelkedtem láttam a rémületet az orvosok arcán

nem láttam nem úgy ahogy látni szokás

mindenhova láttam a kórház falain túl

new yorkban valaki ugyanígy

shanghai-ban bombay-ben aztán mindenünnen jöttek

instant kilövések a kék bolygó vizei fölött

szétestek a molekulák gyerek család karrier

és akkoriban nehéz helyzetben a hullámzó tengert

próbáltam vizionálni hogy megnyugodjak

mind hazugság akkor az jutott eszembe hogy

nincs hogy megmagyarázzam nekik ráhagyom

átalakul minden

semmi nem változik

soha nem éreztem ilyet

nincs biztonság mert nincs veszély sem

nem ismertem ilyen nyugalmat

nem maradt belőlem semmi csak az igazság

 

és az idő például nem tényállás hanem anyag

mederben tartják a frekvenciák

hangból lett minden és csak áramlik

ami rögzül az meghal hogy áramolhasson tovább

így képződnek a fekete lyukak

valaki alkotni akar valami maradandót gravitálni kezd

és végül összeomlik önnön súlya alatt

és elszabadul

felismeri valójában végig erre vágyott

 

először nem érdekelt a fényforrás

jobban lefoglalt az üres űr kilengtem távolodtam

mintha a szemem sarkából húzott volna vissza

az ismerős dimenzióba beszéltem valakivel

mintha anyámmal de nem próbált

meggyőzni semmiről csak az opciókat

vázolta fel

olyan anyásan mintha simogatna

 

ami szilárd nem szilárd a benne foglalt mozgás

kifinomultabb csupán

egyszerre mindent

tudtam követni félelemnek nem volt emléke sem

csak a megnyugtató szégyen

minden amit másokkal valaha tettem

kívülről látszott meg bennem

nagyon sokáig merengtem

a sűrű kék semmiben

 

végül tudatos döntés volt engedtem a csábításnak

visszafordultam a fény felé

nem sóvárgás nem vágy inkább ígéret

nem feltételes se hazug se igaz csak ami jöhet

és ahogy jöhetek

már a testből láttam mielőtt funkcionálni kezdtek

érzékeim előbb a lemondás és félelem az arcokon

és a buta öröm amikor az áramütésektől

remegni kezdett mindenem

összeszartam magam

minden kiürült belőlem

azt mondták fél percig voltam halott

de én még soha nem voltam ennyire

eleven és végtelen

illetve mindig voltam

csak megtévesztett a testem

 

 

 

Bardo Madin maga sem emlékszik, mikor is született. Tanulmányait Tama­rín­ban végezte, vagy csak jelenleg él ott.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében