"a halhatatlanság nem lovagi torna"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 05. (715.) SZÁM – MÁRCIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Király László
Epilóg. Arany - 200.
BIRÓ ANNAMÁRIA
Hogyan legyünk Arany János-nyomolvasók? - beszélgetés Hász-Fehér Katalin irodalomtörténésszel
Fried István
Arany János, Béranger, Goethe. (Műfordítói kétségek és lehetőségek Arany Jánosnál)
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
Arany Jánoshoz
Boda Edit
Képeslap Arany Jánosnak
Varga Melinda
Híd-avatás a Szamoson
Dimény H. Árpád
úgy a földön is
HORVÁTH BENJI
homály 2.00
Egyed Emese
Antistrófa Emil Wittgensteinnak
Bogdán László
Levéltöredékek Arany Jánosnak
Egyed Emese
Lapolvasó szem, átszerkesztő ceruza. Arany János széljegyzeteiről
Borcsa Imola
Majális
Gál Hunor
Versek
Élő Csenge Enikő
#annyirajóvoltál
Bardo Madin
Versek
Fekete Vince
A? WALESI? BÁRDOK? AVAGY VISSZA A XIX. SZÁZADBA
Lavinia Braniște
Antitücsök
Szőcs István
Jegyzetek divatjukmúlt témákról. Mi maradt meg a „hazai magyar” irodalomból?
Gyenge Zsolt
Beszámoló a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról
Bréda Ferenc
THEATRUM TEMPORIS. Levelek az utókornak. Tizenegyedik levél. A szöveg szó-szobrai
Benke András
Mit lehet látni egy vak tükörben?
László Noémi
Ének az esőben
Enciklonpendium
Jakabffy Tamás
Dimitrie Cantemir és a török zene
Kántor Lajos
Időutazás Dobribán Emillel
 
Bréda Ferenc
THEATRUM TEMPORIS. Levelek az utókornak. Tizenegyedik levél. A szöveg szó-szobrai
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 05. (715.) SZÁM – MÁRCIUS 10.

 

1. Visszatérünk hát hátrafele abba a Térbe, amelyből jöttünk, s amely felé tartunk, a már említett lírai „túlsó tárlat”, a Másik Fél Felé, a Felhők Fölé, Fel-Fele.

 

2. És Te Thézeuszként nem árt, ha megösmered, miként őseid, hogy az eme Utat róvó Láb Labirintusa labiliális, vagyis ajakkerekítéses, száji és nyelvi, azaz szándékosan bábelizált itt Alant, ebben az alanyi, lenti-lanti, Orpheusz-i és hárfahúrú Aljban, a Hermész-i Hír s a Húr-elmélet zeneien zengő, madárdalos hazájában. Tudniillik a biológai lények jel-leadó kommunikációs eszköze többnyire nem az optikai megjelenítést használó gesztusnyelv avagy a bioáramok s az agyhullámok közvetítésén alapuló telepátia, a bioeletronikai távolbaérzékelés, hanem az önnön, alapvető, életfönntartó biológiai funkciójától eltérített, s eleve kémiai célirányosságú táplálkozó- és légzőszerv, amely frekvenciális, s tehát auditív befogadású fúvóshangszerként is működik a biológiai lények közötti jelközlés lebonyolításának szolgálatában.

 

3. Pedig közlésfunkciókat betöltő hanghatások egyéb szervekkel is gerjeszthetőek, hisz a Test, a corpus Wagner-i nagyzenekarrá és kórus-opus-szá is előléptetődhet, ha a helyzet ezt épp úgy kívánja, tenné hozzá visszkézből a Szino­péi Színésze a létezésnek, vagyis a mindig is profán gondolkozású, hapening-művész és performanszer Diogenész.

 

4. De e világtörténelmi jelentőségű, szemiotikai és szervtechnológiai félrecsatolódás, érzékszervi összezavarodás és érzékelési-befogadási téridő-görbület által, amelyet ontológiai státusként a bibliai Bábel Tornya-szindróma révén azóta is magán visel az emberiség, nemcsak a jelközlés addig soha nem látott, szervesült, hibridizált módozatai jelentek meg hirtelen az emberi hübrisz (az istenkísértés, a Mega-Ego, a gőg, az önteltség, a hőbörgés, lat. superbia) hatalmi és hathatósági korlátainak a kijelölése végett (csupán keskeny skálán mozgó látási, hallási, szaglási, tapintási és ízlelési rezgés-sávok érzékelése), hanem a szervesítés révén lefokozódó és alkalmazott funkciócsúsztatás az emberi tevékenységek részleges minőségi leromlását is jelentette – ideértve a megértési és létezéselméleti gondokból induló Gondolkozás s a gyakorta ártó Technika, a mívesség, az Ars, vagyis a művi jellegű Művészet és Művészet egészét is.

 

5. E szövegben viszont, e Tett-Textus­ban páros és nyilván már a régmúltba süllyedt, tegnapi Teként tekintendő s befogadandó én, valamint Te – vagyis épp ez az általam számodra szőtt Szó-Szövet-Textus – megmutatja a közlés általi, lehetséges örökkévalósítás – pontosabban az Időbe való beleágyazódás s tematikai beletemetkezés – mentáltechnológiailag megvalósítható, tárgyiasult s követhető módját, minthogy az örök Jelen – a Bővülés Büvöletét szétsugárzó, jeltanilag és jelentéstanilag egyaránt föltöltődő létezéstároló – a Jelek összességéből tevődik minduntalan össze.

 

6. S ha már itt tartunk, merkuriális Mirkó királyfikként egyúttal ezen szöveg-játék, e Teo-Teatrológiai Textus-dráma ontológiai mibenlétét és meghatározását is föltárhatjuk.

 

7. E szöveg nem egyéb, Mint a Mi Mentális Másunk, a Maszkunk, a Másolatunk, a Második és külsőült Magunk.

 

8. Egyfajta Szó-Szobrunk e Szöveg: e pszicho-technikai Textus nem más, mint egyféle sima, azonosidejű, szimultán és mimetikus simulacrumunk mindkettőnknek.

 

9. E szöveg-színdarab a változtathatatlan Jelen, a Ma mint egyszeri, mert örök Mono-Momentum mentális emlékműve a kettőnk egyszer s mindenkori, alkímiai összekapcsolódása és -olvadása révén.

 

10. E monodrámának tűnő, ám rejtetten kettős alanyú szövegszínmű valójában a Párunk, az Ikrünk, a Várunk, a Vérünk Vértje, a Panaceum-Páncélunk, s következésképpen e szöveg mint metafizikai entitás nem más, mint az önnön Palackjába megtérő Dzsinnünk, e generált Genius-unk, e hermetikus és erotikus Héroszunk, az Örök Őrzőangyalunk.

 

11. Valójában e kettős Te (én mint Te számodra s az éned Te gyanánt számomra) teremtette meg ezt a létezésünket magábafoglaló és tartosító Közlést, a Teo-Teatrális Te eme dialogikus Textusát.

 

12. A Levés e Levelei Itt-és-Most ugyan­úgy, mint Ott-és-Akkor részlegesen megvalósítják azt a metafizikai és ontoteátrológiai célt is, hogy a fizikai Időtől függetlenedett, elvont, s nyilvánvalóan csupán ontoteatrológiai jellegű mű-létezésünk öröklakásává, óvóhelyévé és mentsvárává alakítsuk s rendezzük át e szöveg-színdarabot. Ezentúl itt leendünk, e Szó-Szövet-építményben, ebben a Más-világra való, átmeneti Ácsolatban, e Túl(só)-Világban, ebben a történelmi Toronyban, e Tor-Teremben, ebben a szellemi s néha talán épp szellemes szeletekből a Jószerencse Szele által is összerakott Tortában, ebben a Lapokból összeálló Lápban, e premisszás Piramisban, a Materiális Matrix, az anyagi-anyai Agy makettjének eme rejtekhelyén, e bebarangolható Barlangban, ebben az Óda-adó és odaadó Odúban, ebben a Nap-Ladik-Ládában leszünk, Oda párolgunk be és el mindketten.

 

13. E közös és közlés-központú, bölcs és jelentéslétezési Bőségszaruként is működő Bőrönd-Börtönbe, ebbe, a Létbe mint egyetemleges Lébe s Légbe dobott, lebegő Dob-Dobozba, e dekriptálható, azaz megfejthető és szkripturális Kriptába és nyílt titkú Szekrénybe, e katapultálódó létezés-Kapszulába, e Palladium-Palackba,eHáz­ba, eme új Hazába, ide bújunk, idebúj­dosunk el, Ide vonulunk vissza, ebbe a belső, fausti, fosszilis, s a párhuzamos Párosunk magánhasználatára eltérített és artificumként újraalkotott, ál-Big-Bang-i Ős-Időbe, Ide, ebbe a Mennybe kell mennünk és menekülnünk a buta Bú, bármi Bánat, bármi Bántás s Rontás-Bontás elől.

 

14. A Mi páros, együttes s kölcsönösen is fölcserélhető lélekvándorlásunk e szövegbe mint mesterséges testbe, ezen alaktani s tartalmi átköltözésünk, alkalmi s ezentúli gúnyaváltásunk, metafizikai travesztiánk és szemiotikai metamorfózisunk e Míves Műbe a történelmi és tartami tartósításunkat szavatolja. Tudniillik e szöveg szakrális belterületén a mindent porlasztó, purifikáló s a hulladékanyagokat váltig újrahasznosító, külső Idő őrlőfolyamatától függetlenül s mintegy négyzetre emelt módon, azaz az Időben való (meg)idézés szintjén ugyan másodlagosan s ha nem is épp örökkévaló módon, de e mumifikálódó Szó-Szobor, e Gólem, e szövegi és csupán nyomtatott lapokból zsaluzott Hártya- és Kártyavár Üregében és Űrében – legalábbis Itt – , de valamiképpen és mindenképpen létezünk.

 

15. E szöveg-szövet Levél-Lemezei egy olyan vastag gyolc-tekercset képeznek, amely kellőképp kiszikkasztja a szenvedélyeitől mindinkább búcsút vevő Lélek leveit.

 

16. Kétségtelen, hogy a művi tárgyiasulás valamennyi, jelek révén rögzített szellemi alkotás esetében testként magába foglalja és tartalmazza az alkotó ontológiai lényegének a strukturális képletét, és a műalkotás fönnállása az őt létrehozó művész ontológiai részvételének az alapelemeit is árukapcsolja a befogadás folyamatában, ám fölöttébb ritka, hogy ezt a tényt az alkotó a műalkotás keretein belül kijelentse.

 

17. Ezért többnyire nem is kerül sor arra, hogy a szerző maga tárgyalja önnön létezésének eme természetszerű becsomagolódását a műbe, tudniillik ez a nem kis ráérzést és a szerző életrajzi adatainak a beható ismeretét igénylő, pszicho-filológiai feladat alkalmasint az Utókor vájtfülű, kritikai és hermeneutikai szaktudósaira hárul.

 

18. Esetünkben, ha a Descartes-i co­gito, ergo sum tényszerűségét tekintetbe vesszük, nem az Utókor valamely irodalom- vagy szellemtörténésze bizonyítja be a Szerző ontológiai maradvány-jelenlétét a Műben és értekezik a Műről, hanem – miként arról már föntebb is megbizonyosodhattál – a Szöveg maga gondolkozik önmagáról és Őmaga határozza meg önmagát, s ezáltal már öntudattal s következésképpen létezéssel is rendelkezik.

 

19. Mert tudja magáról, hogy van, a Szöveg eleinte autonóm, majd a külső, történelmi Időbe beleégyazódva önálló, metafizikai entitássá növi ki magát, sőt: kibernetizált és távvezérelt létezővé válik, amely az egymást tartalmazó s az egymást beborító oroszbabákhoz hasonlóan még olyan létezőknek is a hordozója, amelyeknek transztemporális otthont biztosít.

 

20. A Szöveg eme öntudatra gyúlása s a létezők közösségébe való beavatódása óhatatlanul a Szerzőnek és a Befogadónak a Szöveggel való teljes meta­fori­záló­dását, önazonosulását föltételezi, s miként a Levés e Levelei is tanúsíthatják számunkra, a Szerző s a Befogadó metafizikai létezővé, azaz Szöveggé szublimálódik.

 

 





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében