cristina
mocskosabb volt az ég
mint a szoknyája
azon a bizonyos napon amikor
megtalálták kútba fúltan
a szomszédok
órákon át habbal teli vödröket húztak fel
mintha a gödör mélyében
a vízbefúltak pezsgőt
pezsgő után bontottak volna
és fohászkodtak mind
egyesek égre emelt tekintettel
mások a kútba nézve
majd házaikba vonultak vissza mind
és színlelték a szenvedést
a csergével betakart eltorzult tetem mellett
a halott fogyatékos öccse
röhögött és egy pálcával
döfködte a talpát
az álom
a barátunk azt mondja hogy a diófa alá temette az álmot
de mi nem vagyunk annyira őrültek
hogy ilyen időben nekifogjunk ásni
három doboz altatót temetett a sárga földbe
ennyi erővel kutat is áshatott volna
nem bízott a halálban de a fogadás az fogadás
tudnod kell mennyit nyelj le
ezeket már nem mondjuk neki
kidobtuk az esőbe
amióta megszegte a fogadást
már nem nézünk a szemébe
az eső úgy veri mint egy szerelmes asszony
ott térdel egy pocsolyában
egy fekete kutya körbeszimatolja bemegy vízbe
miután megmártózik inni kezd
az vagy ami leszel imádkozik a barátunk
van otthon egy szeretője vár rá
fehér inget varr neki
összerezzen ha dörög az ég
a vércseppek egy új gombsor
olyan sokat szenvedtem hogy egy szentről kaptam a nevem
és a kutya megnyalja az arcát beleharap mi üvöltünk gondolatban
anya hol van apa hogy beszéljünk mint férfi férfival
kiállunk a ház küszöbére kenyérrel dobáljuk az állatot
nyugodj meg vakarcs
zokognánk de szégyelljük anya hol van apa
hogy beszéljünk mint férfi férfival
majd az árulóhoz megyünk bakanccsal szájba rúgjuk
hova dugtad el te rohadék
ő megmutatja a diófát
az ágairól lóg egy hinta
de mi nem vagyunk annyira őrültek
hogy ilyen időben nekifogjunk ásni
a küszöbön túl
zavaros víz van a szobában ahol
éjszakánként
meghal valaki közülünk
egy csónak egy ágy egy kád
és egy műanyagpohár
mind pontosan az óramutató járásával
megegyező irányban lebegnek
ez kisimítja még a homlokunk
a küszöbön túl más küszöbök jönnek
mindenki oda ül ahova éri
a konnektorok tenyérnyire állnak a víz felett
mint valami orrlyukak amikből vezetékek folynak
a falak szépen lassan megadják maguk
előtör az ár mint egy elfojtott sírás
a köszöbön túl újabb konnektorok jönnek
a kis gyertyák elalszanak és újragyúlnak maguktól
a dohányosok velük gyújtják meg cigijüket
a kávésok rajtuk melegítik kávéikat
amikor már fájni kezd az unalom
alámerülünk és kinyitjuk a szemünk
a vízből nézve a haldokló
gyógyulni látszik
a küszöbön túl az élet
apa a legvidámabb
nem hisz a halálban azt mondja inkább
rúgjunk be tud egy bárt de komolyan
kiveszi a rúzst a legközelebbi szekrényből
és sorra bekenjünk ajkaink
maszatos szánkkal arcon csókoljuk a halottat
ANDRÉ FERENC fordításai
Marius Aldea költő és drámaíró. 1987-ben született Motrun, Gorj megyében. Temesváron végezte bölcsész tanulmányait. Legutóbbi kötete: Sinistra (Casa de Editură Max Blecher, 2015).
