"jeleme van, és élni akar"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 07. (717.) SZÁM – ÁPRILIS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Biztos bolond
Miklós Krisztina
A magyar irodalom a nemzet önismeretének megjelenítője - beszélgetés Kozma Dezső irodalomtörténésszel, egyetemi tanárral
ZUDOR JÁNOS
Versek
Boda Edit
Ës hullatom ēfelë
Jancsó Miklós
Molly
Molnár Vilmos
Minimál mesék VII.
Sánta Miriám
Feketebárány blues
Gál Hunor
Csontzene
HORVÁTH BENJI
Bontás
Riskó Bence
Versek
Borcsa Imola
Blanka
Tóth Mária
Őrangyal
Murányi Sándor Olivér
Antikvárium
Erdős Katalin
Hat szem közt a háromról
GELLU NAUM
Versek
Jakab-Benke Nándor
A mélázás művészete
Bréda Ferenc
THEATRUM TEMPORIS Levelek az utókornak. Tizenkettedik levél. Az ontodramatikai zarándoklat
Kozma Dezső
Miként lel egymásra a vaskos és annak égi mása
Miklós Krisztina
Kalandozások a madarak Bábelében
Bodó Márta
Irodalmi nagyságok – karnyújtásnyira
PORTIK BLÉNESSY ÁGOTA - SZÉKELY SEBESTYÉN GYÖRGY - VÉCSEI HUNOR
Összhangban a természettel
 
GELLU NAUM
Versek
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 07. (717.) SZÁM – ÁPRILIS 10.

 

Rókavadászat

(Vânătoarea de vulpe)

 

Sánta lovamon indultam rókavadászatra

ismertem egyet fátyollal járt

nyakán hordta saját bundáját

rozsdavörös jelenés volt

rohangált kezdet és vég között

egy halványzöld mezőn

 

amikor a természet kinézett valahogy

odamentem az odvához és bekiabáltam

„nézd a halványzöld sörényű sánta lovam

bement hozzád az ablakon az ágyadban nyújtózik

hallom kintről ahogy röhög ha elkapom megölöm

előtted ölöm meg

hallom ahogy nyerít és te kényezteted fahéjat adsz neki

és ő össze fogja mocskolni az ágyad fekete székletével

ismerlek jó lány vagy küldd ki öljem meg

azután kimegyünk a városba én fizetek

tudd meg hogy gyerekkori barátod vagyok

tudd meg hogy sokáig együtt laktunk egy erdei szobában

onnan messzire beleláttunk a természet mélységeibe

egy szintaxis nélküli térben

tudd meg hogy szerettelek hogy könnyes volt szemem

hogy még fátylat is hordtam hogy ne vegyék észre”

 

álltam az odú előtt és belekiabáltam

„tudd meg hogy gyerekkori barátod vagyok

enyém a megtiszteltetés hogy bemutatkozzam Varlaam

Agathodaimon ezredes vagyok veszek a piacon kenyeret és sót

tudd meg hogy azért jöttem ezzel a puskával hogy levadásszalak

és sánta lovam bement az odvadba az ablakon

küldd ki egy kicsit hadd öljem meg

és gyere velem a városba én fizetek”

 

majd kinyitottam az ajtót és bementem az odúba

nyirkos volt és hideg tűz nélküli sötét

és a faj fejlődött tovább

 

 

Ismerni

(A cunoaşte)

 

A pókok megkezdték vándorlásukat

a legholtabb tengerek mélyére

Még láthatók azoknak nyomai

akik megtagadták az ébredést

mert arcukra a tiszta homok csillagokat rajzolt

és várják a tengerek pompás katasztrófáját

olyan némasággal amivel általában egy csók vár ránk

 

Te magasabb vagy ott a madarak miatt

nyugodtabb vagy a tűz miatt

a vér miatt amit legurítottál torkadon

és ha vársz még egy darabig ez a valami nem tenger

nem anyák akiket elvesztettél önmagad simogatva

sem az emberek szájuk helyén szénnel

bezársz minden ajtót minden szekrényt

kést helyezel mindkét szemhéjad alá

mert amire te vársz az a szerelem.

 

 

Az erőszak lila madara

(Pasărea violetă a violenţei)

 

Itt üvegharisnyák vannak

kerülne hely még néhány póknak is

összegyűlnek a csillogó csipketálcák

mellek áttetsző üvegben

és a legszebb nők kezeiben

medúzák alszanak mint a legaktívabb

vulkán kráterében

 

Ott leszünk időben ezen a találkozón

átszeljük az éjszakát mint foszforos dobozt

a találkozón esernyőink

mint elfeledett cipők várnak ránk

itatópapír-pillangók melyek kiszívják a vérünk

minden elfeledett kesztyű minden szemhéj

amit olyan jó volt csókolni

minden amit már sohasem találtunk

az ajkak melyek mint gyűrűk tapadtak mellekre

a növények melyek álmunkban ránőttek arcunkra

a tiszta víz a poharakban

a krétakezű akasztottak

 

Ezekben a fekete kastélyokban vár az alkony

és mellkasunk hozzásúrlódik hallgatásaihoz

sötétből és vattából font mellkasunk

Vár a halál zenedoboza

a viaszfejű nők

akikkel még nem találkoztunk

vastag függönyök amik mögött

nyugodtan leölhetjük egymást

egy reggel elveszett csillaga

vár az álmatlanok tiszta tekintete

 

Olyan sokáig aludtunk

hogy elvesztettük a mozdulatlanság szokását.

elhallgatni lehetetlen

(imposibil de trecut sub tăcere)

 

egyik csapda a másik után

mindenki ünnepélyes pontossággal ül külön csapdába

és elmeséli mi a benyomása a mennyről

 

majd fanatikus gyerekek

tartanak beszédet az ösztönös szabályokról

és megrengenek a világ hatalmas összefüggései

a kitaszítás szerve hozza létre ezt a szenvedélyes állapotot

a torony gyakorlata majdnem elviselhetetlen

rátapasztanánk az arcunk mondanánk valamit

jobb lett volna ha kimondjuk

az elvesztett kereteink által fölnemesítettek sötét szavait.

 

 

Egyedül és mozdulatlanul

(Singură şi imobilă)

 

Amikor megállsz a tükrök előtt

egy kéz nyúl ki a tiszta vizekből hogy megsimogasson

egy kéz amely mindig a tied

ez a nadragulya és papír kéz

ami eszembe juttatja a tükrök előtti

iszonyú és aprólékos találkozásokat

 

És ez alkalommal vállaimnak nincs árnyéka

csak rohanó lábaim vannak

ezek a szomorú biciklik ezek a kalapokkal teli hordók

 

Az utcán anélkül kelünk át hogy látnánk mi történik

ebben a csomagban vannak hamupipőke elhasznált cipői

de ez egyáltalán nem ránk tartozik

abban a szobában talán a halál harmónikája szól

amit látok az egy pillangó amit elütött a vonat

amit érzek az a véred mint egy fa

amit hallok az a hajad mint egy kagyló

Látod kettéosztott testem undorító tébolyát

felem piros felem kék

a pontos vonal amit építettél ami kettéoszt

harapom a tenyerem látod ez a nyugodt felem

az elkeserítő felem

 

Erősebb tűkre van szükséged hogy összevarrd

rugalmasabb cérnára ügyesebb ujjakra

 

egyedül kell elpusztítanom amit együtt szerettünk

és leginkább szabadon kell mozognod

amikor átszelem ezt a kihalt várost

gyönyörű búvárruhámban.

 

 

Bokáig nyílt szemek

(ochii deschişi până la glezne)

 

Ráterítetted tincseid minden tárgyra

fuldoklok amikor meglátom őket a villamoson a lépcsőn

egyedül és ijedten mennek fel

hosszú utcákon üres szobákba

kezeiddel egy árnyat fésülsz

mint város felett lebegő medúza

puha kezeiddel kerek ágyakat szorítasz

fejünk mint valami párna

karjaink vékonyak és nyúlánkak

törékeny karjaink melyek cserépben nőnek

melyek virágzanak üres házak ablakában

egy árnyékot amin átkelünk

oda ahol a pókok hozzád akarnak hasonlítani

 

ANDRÉ FERENC fordításai




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében