Orbán István munkáiból május 3-án nyílt gyűjteményes kiállítás a Minerva-házban, mely átfogó képet nyújt képzőművészeti munkásságáról. E tárlat célja az életmű sokszínűségének bemutatása különböző alkotói periódusok, képzőművészeti technikák, sorozatok felvillantása révén. E technikai és tematikai sokszínűség, esetenként a datálások hiánya ugyanakkor nehézségeket is okozhat a látogató számára, viszont a kiállításmegnyitó keretében Szabó Zsolt által bemutatott A szépművészet hármas útján című, monografikus jellegű katalógus fogodzót nyújt ebben: a művész önéletírásszerű Rövid vallomása mellett Sütő Ferenc, Muzsnay Magda, Ketesdy Beáta, Heim András, Németh Júlia, Farkas Imola és Szabó Zsolt Orbán Istvánról szóló korábbi szövegeit, illetve Gergely Zsuzsa és Szuszámi Zsuzsa interjúit tartalmazza, színes képmelléklettel és kiállításjegyzékkel ellátva.
Az 1953-ban, Kolozsváron született művész tehetségét rajztanára, Váczy Margit fedezte fel, aki már korán meghatározta alkotói életútját. Később Macskássy József rajzóráit látogatta, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet pedagógiai szakán végzett, Teodor Botiș, Mircea Vremir és Gedeon Zoltán irányítása alatt. A hatvanas évek végére, és a hetvenes évek első felére datált munkák a mesterek hatását tükrözik, expresszív, valósághűbb ábrázolások, melyek kiindulópontja minden esetben egy konkrét látványelem. Már egészen korán, a hetvenes évek folyamán megmutatkozik az absztrakt irányába történő elmozdulása, ezekre a munkákra az erős kontúrok és éles színkontrasztok jellemzőek. Saját bevallása szerint ezekben az években nagy hatást gyakorolt rá Mircea Vremir és Kádár Tibor művészete, illetve a Művészeti Műzeumban szervezett, amerikai pop-artot bemutató tárlat, vagy a Jackson Pollock, Andy Warhol vagy Rothko munkáiból válogatott kiállítások.
A főiskola végeztével Orbán a Szatmár megyei Kökényesd településen kóstol bele a tanári munkába. 1980–2000 között visszatér Kolozsvárra egy reklám- és címfestő műhely mukatársaként, később pedig vezetőjeként. Itt kerül szorosabb kapcsolatba a fekete-fehér grafikai eljárásokkal, a betű- és kaligráfia művészetével, mely nagymértékben befolyásolja későbbi munkásságát. Bár részben kitart a figuratív ábrázolás mellett, későbbi munkái főként a fekete-fehér kontraszton alapulnak, és a legfontosabb emberi kommunikációs eszköz, a betűk jelrendszeréből építkeznek. A Graphicpoesis című kiállítás keretében ezen munkák kerülnek bemutatásra, melyekben egy irodalmi művet, vagy ennek egy részletét grafikailag, írásjelekkel illusztrál, egy komplex, tömbszerű struktúrát eredményezve.
Orbán István vallotta, hogy a 21. század embere a betűk és reklámfeliratok agresszív dömpingjében él, melyben a tartalom és forma eltávolodását, az írás-olvasás automatizált folyamattá válását figyelhetjük meg. Egyes munkáin a betűk szerepe kimondottan vizuális, automatikus formai jeggyé válik, elszakadva a tartalomtól. Ugyancsak későbbi munkáinak jellegzetessége a mikro- és makrokozmosz kutatása, a természetben megtalálható, leegyszerűsített formamodulok keresése (melyekre olyan híres építészek, mint pl. Le Corbusier és Frank Lloyd Wright is törekedtek).
2000-ben visszatér a pedagógiai munkához, 2016-ig a Báthory István Líceum rajztanáraként diákok százait avatja be a képzőművészeti életbe és vállalja vizuális, esztétikai nevelésüket.
Bár csendes, visszafogott természete nem hívta fel magára a figyelmet, gazdag, sokrétű munkássága annál jóval többet érdemel.
