"Nem tudjuk, meddig határ a határ"
Kereső  »
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 2. (471.) SZÁM - JANUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Pomogáts Béla
Az 1956-os forradalom és az erdélyi magyar irodalom
Rónay László
A mese vége
Móser Zoltán
Lázár Ervin hazatért
Szőcs István
Merengő
Jancsó Miklós
A nyugdíj
Papp Attila Zsolt
Kilépés az Ezüst Órához címzett fogadóból
Az Óváros
Szalkai Gábor
Coziai capriccio
Demeter Zsuzsa
Mikor röpül Minerva baglya?
Zirkuli Péter
Koestler-napló (Az életrajz vége)
Bogdán László
A kintrekedtek
Cseh Katalin
Számvetés
Majd
Élmény
Terényi Ede
... és összecsendülnek-pendülnek a hangok - A zene Bábel-tornya
Februári évfordulók
 
Papp Attila Zsolt
Az Óváros
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 2. (471.) SZÁM - JANUÁR 25.

Az Óvárost a vizesárok védi
– azon túl nincs más, csak vízigótok
álomtalan hada, fel- s bemérni
az elkerülhetetlen pusztulást.

Se ki, se be út nem vezet;
s kik őrzik még a holt tudást,
emlékezhetnek a régi napra:
hogy béke volt a víztükör felett
és láthatóvá vált a tegnap arca.

٭

Hektorom, ma kedvező a szél,
a tenger felől fú a réseken,
az öbölben egy vén görög zenél
és társai dalolnak részegen.
Hadvezér, ma kedvező a nap
s ha virradatra nem fordul meg, hátha...

Holnap, meglásd, lesz itt nemulass
– Hektorom, készülj az esti táncra.

٭

A királyom egy este vízre szállt,
az öbölben már várt reá a bárka;
főpapját és ágyasát sem vitte
(bár mentek volna) át a túli tájba.
Uramról semmi hír, mióta itt
az intézményes elmebaj az úr:
múltjából épp kisétál e pórnép,
mely hibáiból sohasem tanul.
A palotát a salétrom benőtte,
bár erkélye a tengerekre nyílt –
ó, vándor, ha e korba tévedsz majdan,
jegyezd fel ósdi barlangrajzait.

Amúgy megvagyunk, panaszra semmi ok:
a rózsáink, a gyermekeink nőnek.
De nem feledem, ahogy nekivágott
nyugodt lélekkel ő a vak időnek.

S lehet, hogy már visszafordult volna,
de háta mögött volt a horizont.
Akadtak, kik azt beszélték róla:
elérte még a messzi Oriont.

*

Eltűnsz majd te is ebből a tájból,
nem marad utánad semmi emlék;
máshová visz majd a híred,
s ami után vágytál, a házad
egy másik városban építették.

Mikor elmész, mint egy hátizsákot,
viszed önnön történeted magaddal.
S az úton, melyen elkísér egy angyal,
elejtesz itt-ott egynéhány szilánkot.

S mert nem maradtál ott, hát nem leszel,
az Óváros sem élhet már tovább
– egy történet, amelynek vége nincs,
bár önmagad beszélted benne el.

Olyan lesz, mint egy film, mely elszakadt.
S ha lemosnád egyszer az út porát,
a városra gondolj, mi megfagyott
és ottrekedt a boltívek alatt

– és arra is, hogy többé nem vagy ott.

Ahol most vagy: tiszta kép a tájról,
egy másik hely látképe nélküled,
üres terek – az Óvárosban, bárhol
jutott volna még egy öröklakás.

Könnyen belátható: nincs nyert ügyed.
Te nem vagy rajta már. És senki más.

٭

Az Óvárost a vizesárok védi.
Az Óvárost nem védi senki, semmi.
Ki mindennap halott, ha él is,
csak az tudja az Óvárosnak útját,
csak az tud oda végképp hazamenni.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében