"holdudvarunk körül az est"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 12. (722.) SZÁM – JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Preapokalipszis
BIRÓ ANNAMÁRIA
„Amolyan beszélgetős emberként szeretem magam látni” - interjú Milbacher Róbert íróval, irodalom­történésszel
MÁRTON EVELIN
Nehezen
Domokos Johanna
E(c)setelem
Száz Pál
Részletek a Phytolegendáriumból
Oláh András
Versek
HORVÁTH BENJI
Kísértettek
Vass Csaba
Semmi dráma
László Liza
Versek
Décsy Eszter
A hivatalnok
Dimény H. Árpád
Versek
Kocsis Dorottya
Az igazi veszedelem
Bihari Csilla Rozália
Átjáró
Gyenge Zsolt
Kifosztják, és ő mégis ujjong. Fesztiválnapló a 70. cannes-i filmfesztiválról
FISCHER BOTOND
Fenegyerek a játékboltban
Tamás Dénes
Minek a vége?
László Noémi
Verssel a veszély ellen
Demeter Zsuzsa
A Malomárok írója
Jakabffy Tamás
Felívelés
Portik Blénessy Ágota
Dupla vagy semmi
 
László Liza
Versek
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 12. (722.) SZÁM – JÚNIUS 25.

Ötezer

 

Ötezer méterrel a felszín alatt összeroppant

a nyomás, csak erre gondolok, közben meg-

gyújtok egy gyufát, a hátamra fordulok, nézem

a lángot. Az apámmal álmodtam az este. Saját

száján öklendezte fel a szerveit, higgadt remegés,

miközben a koponya összezúzza magát,

ha túl sok teher éri. Ez egy kifinomult

védőmechanizmus az egymást lassan elengedő

kötésekig. Mint egy oldalvást fordított képen,

a szélek enyhén összezárnak, vagy csak minden

túlexponálva. Mintha egyetlen szál gyufában

valaha is elfért volna a kimerevített idő.

 

 

Acél

 

Egy másik este láttam, ahogy az agyam

találkozik egy forró acéllappal, ami az idő

és tér ugyanazon pontján halad, mint én.

És azután már sosem mondhatom el

majd senkinek, hogy mennyire északról

jönnek azok az emberek, akik a fűvel benőtt

bunkerekben élnek.

Minden lent van, a föld mélyén, onnan

jól látom apám utolsó művét. Egy hátára

fordított testet, fekete szénszemekkel.

Bányászvárosból származott, akárcsak én.

Csak ő sosem tudta, hogy a megkövült testnek

saját láthatósága a legnagyobb csapda.

 

 

Nyolc

 

Volt egy nyolcemeletes ház a városban,

ahol már csak egyetlen család lakott.

Jól ismertem őket, fehér szemű

madarakat tartottak, és mindig elmondták,

melyik gomba ehető és melyik halálos.

Sokat gombásztunk akkortájt, a nyirkos

tenyeremet mindig a nadrágomba töröltem.

Ez a mozdulat azután mindig a fehér szemű

madarak vándorlására emlékeztetett, amikor

egy esős napon végül magára hagyták a várost.

 

A csend nem kiszámítható, de van egy pont,

amikor már hiszek a boldogságnak. Apámmal

együtt néztük a ház lerombolását, az emeletek

csupaszságát, mint egy koronát. A törmeléket

gúlákba gyűjtötték, meg fekete tócsákba

a szennyes vizet. Végig éreztem a leomló falak

remegését a térdemben, de nem szóltam, csak

erősen megszorítottam apám kezét.

 

 

 

László Liza 1997-ben született Budapesten. Egerben és Salgótarjánban nőtt fel, most Szegeden él, a SZTE BTK magyar szakos hallgatója.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében