Ondrejcsák Eszter – Ispánovics Csapó Julianna (szerk.): „A megélhetetlent pótoljuk egymással.” Kolozsvári Papp László emlékezete. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2016.
Ha beszélhetünk irodalmi divatokról, bizton mondhatjuk: divat lett az elmúlt évtizedben Kolozsvár-regényt írni. Kolozsvár a Trianon előtti és utáni érában (férfi és női szemszögből), Kolozsvár a hetvenes-nyolcvanas években, Kolozsvár a ’89-es változások idején, illetve utána. Megannyi szubjektív Kolozsvár-térkép, a személyes élettörténet és a magánmitológia kavalkádja. Szemünk előtt tűnnek el régi kertvárosok, épülnek helyettük új lakótelepek. Kolozsvár azonban nem csak a mai harmincas-negyvenes nemzedék számára kimeríthetetlen és megírandó téma – a kolozsvári születésű, majd a hatvanas években Budapestre költözött Kolozsvári Papp László írói térképén is a kincses város áll a centrumban. A Kriterion Kiadó gondozásában a tavalyi évben megjelent „A megélhetetlent pótoljuk egymással.” Kolozsvári Papp László emlékezete című, Ondrejcsák Eszter és Ispánovics Csapó Julianna szerkesztette tanulmánykötetből olyan „szőnyegtérkép” körvonalazódik, amelynek főhelyén Kolozsvár áll. Van-e irodalma a Malomároknak? – teszik fel a kérdést a kötet szerzői (akikről egyébként nem tudunk meg túl sokat, elkelt volna egy szerzői névmutató, hogy az ismertebb nevek, mint Lászlóffy Aladár, Kántor Lajos, Szakolczay Lajos, Orbán Gyöngyi mellett a kevésbé ismert, feltehetően fiatal szerzőket is megismerhessük, mint ahogy elkelt volna egy válogatott Kolozsvári Papp László-bibliográfia is). A nekrológok, visszaemlékezések mellett a tanulmányok többsége egy-egy Kolozsvári Papp-szöveg értelmezésére vállalkozik – a vergődő lélek drámái, elszigetelődés és határhelyzet, szabadságillúzió, a 19. századi anekdotikus hagyományban gyökerező mágikus realizmus, az önmagára eszmélés lehetnének a kötet hívószavai, amelyekkel – a szerzők szerint legalábbis – leírható, megfogható a nélkülözött és Erdélyben alig ismert Kolozsvári Papp László szövegvilága. „Ki írja majd tovább a krónikát és a kritikát?” – teszi fel a kérdést a kötetben Lászlóffy Aladár. „Akárki – mondja ugyanő. – Az ég kirendeli mindig azt, aki utánagondolja azt a sok utánagondolnivalót, ha már annyit olvasnak”. Azt hiszem, Lászlóffy Aladárnak igaza volt, a kötetben szereplő „akárkiket” azért rendelte az ég, hogy eszünkbe juttassák: a 70–80-as évek Kolozsvár-irodalma nem járható körül Kolozsvári Papp László szövegeinek ismerete nélkül. Már csak elérhető szövegekre van ehhez szükségünk.
