Szabó András és Tara von Neudorf Dubluchko című, egynapos kiállítása volt látogatható májusban, Szabó András műtermében. Nevezhetnénk egyszerűen a nyitott műterem éjszakájának is, hisz a tavaly februári alkalomhoz hasonlóan most is kiállított új munkák, csevegő barátok, nézelődő ismerősök, zene, némi alkohol és jókedv fogadta a látogatókat. Ez alkalommal viszont nem csak Szabó András fekete-fehér, saját invenciójú technikával készült képei kerültek kiállításra, hanem Tara von Neudorf színekben tobzódó és formanyelvükben is merőben különböző alkotásai. Bár a két kiállítóművész munkái tematikájukban közel állnak egymáshoz – portrék vagy más figurális, reális személyeket ábrázoló kompozíciók – vizuális nyelvezetükkel egészen más világot teremtő alkotásokkal találta magát szemben a látogató.
Szabó András, marosvásárhelyi születésű grafikus képeinél elsőre talán az erős látványélmény a legmeghatározóbb. A javarészt nagyméretű munkák fotó-, sőt hiperrealisztikus hűséggel örökítik meg alkotójuk életterét, a hozzá közel álló személyeket, tárgyakat, élethelyzeteket. A most kiállított képek is erről az intim világról tanúskodnak: az alulnézetből ábrázolt önarckép ironikus római mellszoborként tekint a nézőre, másokon a művész önfeledten játszó gyerekei vagy felesége, barátai pillanatképként kiragadott mozdulataival találkozunk. A kivitelezés precizitásán, a felületek míves jellegén túllépve az idei kiállításon csak egy-két – Szabó András művészetére olyannyira jellemző – barokkosan túlzsúfolt dinamikus felületekkel kiképzett, szürreális, abszurd látványú képpel találkoztunk, melyek inkább kérdéseket ébresztenek a nézőben, mintsem választ keresnek azokra. Volt ellenben architektonikus részletet megjelenítő, turistafotókra emlékeztető alkotás, vagy a kommunizmus idején közvetített, kissé bolhás fekete-fehér tévén nézett focimeccs-jelenet, illetve egy szimmetrikusan középre szerkesztett, szélben lengedező zászló.
Tara von Neudorf Nagyszebenben született, képzőművészeti tanulmányait Kolozsváron, grafika szakon kezdte, majd a mesterképzést már festészet szakon végezte. Művészete provokatív jelleggel bír, olyan kényes témákat feszegetve, mint a háború, a kommunizmus ránk hagyott öröksége, nácizmus, amerikanizálódás, az iszlám, agresszió vagy halál. Míg képeinek töltete egyértelműen ideologikus, politikai vagy vallásos szimbólumokkal tűzdelt, nyelvezete a naiv festészetet, a latin-amerikai, illetve roma festészetet idézi. Nem véletlen hatás, hisz a művész évekig tanított egy roma iskolában.
A jelen kiállításon szereplő képek nagyrészt frontális beállítású, expresszív női portrék, melyekre akaratlagos esetlenség, torzított ábrázolásmód jellemző. S bár hangvételük személyesebb, tömör, karikaturisztikus jellegük ironikus felhangot kölcsönöznek a képeknek. Kromatikájukban az élénk, tiszta színek használata miatt gazdagnak tűnnek, de főként az alapszínekre és azok szimbolikájára alapoznak. A portrék hátterének kiképzése – a művészre jellemző módon – esetlen gyerekírásra emlékeztető feliratokkal történik, melyek a szignó mellett a munka datálását és a készítés helyszínét is rögzítik.
Bár első látásra élesnek tűnhet az ellentét Szabó András fekete-fehér, hiperrealista, végtelen precizitással kiképzett felületei és Tara von Neudorf színekben tobzódó, elnagyolt, naiv ábrázolásai között, a kiállítás hangulatában megtalálhatta a látogató az összhangot: expresszív emberábrázolások, melyek a 21. századi ember kétségbeesett identitáskeresését jelölik sokszor abszurd, skizofrén módon.
