Nehéz dolog Cseke Péter könyveiről írni, hiszen sosem egyetlen kötetről kell összefoglalót papírra vetni, hanem mindig olyan kultúrhelyzetekről vagy inkább -állapotokról kell értekezni, melyek sajátos időket és tereket jellemeznek – éspedig a Cseke Péter által bejárt különleges időket és tereket, amelyek – lett légyenek távoliak, avagy közeliek számunkra – meghatározzák kisebbségi önértelmezésünket, jelen vannak világmagyarázatainkban, és innen merítünk erőt ahhoz, hogy folytassuk azt, közvetlenné tehessük világunkat, mindazok ellenére, amivel erdélyi magyarként kell szembesülnünk saját helyeink belakása során. Talán elegendő, ha itt a szerzőnk által a hetvenedik életesztendejében (2015) kiadott, Borongós ég alatt című gyűjteményes tanulmánykötetre gondolunk, amely (erdélyi) sajtótörténeti antológiaként is működve különleges, mikrofilológiai és mikrotörténeti betekintést nyújt a kisebbségi helyzetben is helytálló, a cenzúrákkal hol dacoló, hol pedig azok mellett elbeszélő romániai magyar média kulisszáiba, értelmiségi műhelyeibe, emellett meg erőteljesen körvonalazza a szerző alapvető kutatási területeit – a Tizenegyek, a „sötét” 80-as évek cenzúramechanizmusai, a forráskiadások fontossága –, ám ugyanakkor elmondja önmagát is. Mivel kerek évfordulós kötetről beszélünk, kijelenthetjük, hogy a Nap Kiadó gondozásában megjelent kötet Cseke eddigi tudományos életművének összefoglalójaként értelmezhető.
A rá egy esztendőre, 2016-ban kiadott Örökhagyók, értékvédők. Krétarajzok két évtized tanulmányaihoz című könyvet a Borongós ég alattnak „ellen-testvérkönyveként” is lehet olvasni, hiszen míg a Borongós... inkább szakmai szempontból járta körül az életművet, addig a 2016-os könyv az életmű személyes aspektusaival foglalja keretbe Cseke korábbi alkotásait, az összefoglalások mellett előreutalva a jövendőkben megalkotandó/létrehozandó művekre is – ilyen projektjei Csekének a Jancsó Béla-levelezés sajtó alá rendezése, az erdélyi sajtótörténeti monográfia megszerkesztése stb.
Tehát a „személyes Cseke” – akihez a 2010-ben, 65. születésnapja alkalmából a munkatársai által szerkesztett jubileumi köszöntőkötet segítségével juthattunk ezidáig a legközelebb (Tükörjáték. Emlékkönyv a 65 éves Cseke Péter születésnapjára. Szerkesztette: Botházi Mária, előszóval ellátta: Győrffy Gábor, Medea–Művelődés, Kolozsvár, 2010), de aki, jóllehet tetten érhetően mindig az unitárius székelyek értékrendjét képviselte, személyiségét elrejtve nyilatkozott számos fórumon tágabb szülőföldje irodalma és kultúrája felé. Nem a mi tisztünk kitalálni, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy Cseke már-már zavaróan elrejtette önmagát abban a hatalmas kötetkavalkádban, amely általa jegyzetten áramlik ki az anyaország és az élettér kiadóinak sokaságából, ám olvasva az Örökhagyók, értékvédőket, megállapíthatjuk, hogy rosszul tette, hogy ismert közéleti szereplőként, irodalom- és kultúraértőként mindezidáig nem cselekedte meg az önmegmutatás által történő helyzetértelmezés jelen kötetünkkel analóg gesztusát.
Mit is tesz ez a keménytáblás, kézhez álló kis gyűjtemény? Összefoglalja szerzőnk olyan, kevésbé nyilvános fórumokon megjelent, elhangzott cikkeit, beszédeit, melyek révén képet alkothatunk arról: miként is élte meg a kommunizmus sötét, horizont nélküli állapotait, miként szembesült a ’89-es fordulat utáni kíméletlen kapitalizmus és európai kultúrafúzió által generált újabb gondokkal, és miként találta meg mindezekben azokat – a nemcsak a fizikai túlélést, hanem az értelmes megmaradást támogató – mechanizmusokat, melyek nemcsak őt, hanem a vele, általa dolgozó értelmiségszövetséget átsegítették mind a Ceaușescu-cenzúrán, mind a szép, új világok anyagi nehézségein, átláthatatlan pályázati rendszerein. Ebben a kontextusban kerül a kötet bevezetőjébe a megható jellemzés1 Dávid Gyula tollából, aki szerzőnk munkatársa és pályatársa is, és ebben a kontextusban idézi fel Cseke Péter Fodor Sándor alakját,2 akinek tanácsai, segítsége pozitívan befolyásolták az akkoriban ifjú Cseke életpályáját. A következő fejezetekben azonban – mindenféle patetikus túlzások nélkül – megállapíthatjuk, hogy Cseke, hiába futottak el fölötte jónéhány borongós egű esztendők, derűs időknek sem volt sosem hiányában: a Sas Pétert, valamint a Botházi Máriát jellemző tanulmányokból3 megtudjuk, hogy az általa irányított doktoranduszok mind tematikában, mind moralitásban mesterük, az öreg, de korántsem koros Cseke Péter értékszemléletét implementálják. És mi lehet annál nagyobb erőt és lelki fiatalságot fenntartó öröm, mikor az általunk indított beszédet egyre ifjabbak szövik tovább, immár saját szavaikkal, de a mi világunkban megnyilatkozva?
Ebből a szempontból tanulságosak a Gálfalvi Györgyről és Gaal Györgyről mint a munkát, a kutatást, a publikálást abbahagyni szintén nem akaró pályatársakról írt fejezetek4 – mert általuk olyan kisebbségi értelmiségi modellekről szerezhetünk tudomást, akik akkor is képesek voltak igazságot szólni erről a világról és ebben a világban, amikor kifejezetten tiltott volt idehaza a tiszta beszéd. De ugyanez a példamutatás jellemzi a már lezárult életpályákat bemutató cikkeket is. A Gelu/Gyalu Păteanu (1925–1995) műfordító közösségek közti megértést promováló fordításairól ugyanolyan szeretettel és értéssel ír, mint Buday György festőművész világok igazát megragadó alkotásairól.5 Még tanulságosabbak azonban az olyan közéleti személyiségekről, „csúcsértelmiségiekről” készült írások, akikkel szerzőnk nem dolgozott együtt, viszont mind tevékenységeikről, mind azok eredményeiről személyes érintettség által tudósít korábbi és eljövendő munkáiban. Itt elsősorban Jancsó Béla alakját kell kiemelnünk,6 akinek a személyét Cseke forráskiadó munkássága emelte vissza az erdélyi közösség figyelmébe, az általa sajtó alá rendezett vaskos levelezéskötetek révén,7 amelyek a kisebbségi intézményépítés, világ-újjászervezés olyan eseményeibe avatják be az érdeklődő olvasókat, melyek még ma is, a megkérdőjelezhetetlen pszeudo-szabadságok világában is megnyilatkozási mintául szolgálhatnak. A Kós Károlyról, Babitsról, Kosztolányiról, Tamásiról, Tompa Lászlóról, de még a Herepei Jánosról szóló fejezetek is azt mondják el nekünk, hogy Cseke olyan mozzanatokra figyel a magyarság történelmében, amelyekben szélsőséges helyzetekben – általában az erőfölényben lévő többségekkel szemben – kellett helytállniuk az eszközeiktől megfosztottaknak, ám, jelzi Cseke, azok, akik képesek voltak maradandót alkotni az eredményes kultúramegőrző és -teremtő munkát eleve ellehetetlenítő környezetekben is, példákként állhatnak előttünk most is, amikor az igazságra nem cenzúrák miatt, hanem elmés érdekelterelések következményeképpen nem figyelünk.
Erre figyelmeztet bennünket Cseke könyve, amely ügyesen találja meg az egyensúlyt a szubjektív önelbeszélés és a múltvigyázó, objektív, de szenvedélyes beszámolók műfaji követelményei között. Olvasmányos, derűs könyv, amely bevezeti olvasóit Cseke Péter műhelyébe, ahol azok a munkák születtek, amelyek a „hunyt mesterek” életművei mellett kitüntetett figyelemmel követték az ifjak releváns jelenértelmező és jövőteremtő kulturális tevékenységeit is. Cseke Péter jellegzetes életmozzanataihoz8 és „titkaihoz” ebben a kötetben kerültünk a legközelebb.
Cseke Péter: Örökhagyók, értékvédők. Krétarajzok két évtized tanulmányaihoz. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016.
Jegyzetek
1 „Elhangzott 2014. március 14-én, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének átadásakor”. (7.)
2 „Kihallgatáson” Fodor Sándornál. (297–302.)
3 Sas Péter leletmentő leleményességei (312–319.), Botházi Mária Korunk-értelmezései (320–327.)
4 Gaal György szellemi felmenői (303–311.), Gálfalvi György bajvívásai (285–289.).
5 Păteanu parolái (224–235.), Buday György laudációja (157–165.)
6 Jancsó Béla-redivivus (142–149.)
7 Jancsó Béla levelezése, I., II., III. (előkészületben), IV. (előkészületben), Kiriterion Könyvkiadó, Bukarest.
8 L. pl.: Csapongó jegyzetek, északi és napnyugati fényben (17–37.)
