Szakolczay Lajos: Jövőben a múltunk. Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó, Budapest, 2016.
Mondanom sem kell, üldöz Kolozsvári Papp László – olyannyira, hogy immár sorozatban a harmadik könyvajánlóban is az ő nevével kell indítanom. A Kolozsvári Papp László emlékezete című, Ondrejcsák Eszter szerkesztette tanulmánykötetben olvasható Szakolczay Lajos nekrológja Kolozsvári Pappról – most, hogy kezembe került Szakolczay Lajos legújabb kötete, a Jövőben a múltunk, újra rábukkanok a fentebbi szövegre. Ezúttal azonban KPL „csak” két tanulmány erejéig jut szóhoz a vaskos kötetben, a Kronosz képzelmei és a Búcsú és siratás fejezetben, ez utóbbiba azok a – szerzőnek a szívéhez közel álló – írók, költők kaptak helyet, akiket a Magyar Írószövetség nevében Szakolczay búcsúztatott. Az egyes életmű méltó nekrológjai ezek a hosszabb-rövidebb, sok személyes élményt is rögzítő írások. Szilágyi Domokos, Kormos István, Gion Nándor, Sütő András, Csiki László, Lászlóffy Aladár, Csoóri Sándor – és a sort még bőven folytathatnám, fél évszázad irodalomtörténete ez, ahogy a megidézett szerzők halálával újra és újra kiszakad „belőlünk egy darab”. De mindezen túl olyan pillanatfelvételek is, amelyek csak a kortársaknak és a jó barátoknak adatnak meg, s elmerenghetünk, vajon vannak-e ma még mélységében ehhez fogható íróbarátságok, elmondják-e ma egymásnak az írók, ha barátkoznak a halállal?
Talán ez a – ha lehet ilyet mondani – legmeghatóbb része Szakolczay vaskos kötetének: a könyv többi ciklusa (Toll, Kronosz képzelmei, Gong, Olvasó-próba) kivonata egy hatalmas életműnek. A kritikusi-értelmezői, irodalomtörténészi munkásság keresztmetszetét kapjuk, ami (az egyes folyóirat-archívumok digitalizálásának lassúságát tekintve) igencsak hasznosnak bizonyulhat – de túl a személyes, praktikus szempontokon, a huszadik század magyar irodalmával kapcsolatos esszék, vitairatok, laudációk amellett, hogy egyértelmű választ kínálnak arra a sokszor feltett kérdésre, egységes-e a magyar irodalom, egyben azt is elárulják, miként olvas Szakolczay, az ember. Hogy nem szereti, ha egy kötetnek nincs tartalomjegyzéke (írja László Noémi Nonó című könyve kapcsán), de azt is tudni véli, a fentebbi hiányból ki kovácsolt korábban erényt – azaz elméleti hátteret (Vajon ki?). De azt is megtudhatjuk, milyen szerinte a jó vers – de ezt csak akkor, ha elolvassuk egy igencsak rossz verseskötet kapcsán írt gondolatait.
