Visszatérő álom
Visszatérő álmom az iskola,
ahonnan késem, messzire iszkol a
csintalan jókedv, ezernyi akadály,
karambol, árokűr utamba áll,
mire megérkezem, mindenki körmöl,
egyik háromszög kiesik a körből,
a táskám üresen tátong, egy tollat
kérek kölcsön, de nem is válaszolnak,
huzat feszeget ablakot, kinyitja,
ömlik a sötétség be, mint a tinta,
számok, ábrák szállnak, dagadó függöny
tartaná vissza, kirepül a függvény,
milyen óra is ez tulajdonképpen,
ágyúk dörrenek a lyukas térképen,
vesztésre állunk, nagy ég, talán lejjebb
jut a névsorban, csak ma ne feleljek,
olvastam, készültem, leírtam, persze,
csak nem jut eszembe, kinek a verse…
máskor tanárként, reggel nyolc, futás,
busz nem jön, késni akárhogy utálsz,
szúrós tekintet hátba döf, keresztül-
hatolva kerül elébed szemestül,
amíg az osztálynaplók közt turkálok,
nevet cserélnek rajtuk az osztályok,
imbolygó épület, a folyosón
fénycsík fok-híjas lépcsőkön oson,
ajtókat nyitok, teremről teremre
ismeretlen arcok hullnak szemembe,
libegő fecnikről faliújságon
az órarendemet silabizálom,
sötét sarokban ácsorog egy tábla
három lábára bicegő állványa,
levegőbe ír valamit a kréta,
letörli néhány tanuló árnyéka,
valahol csengő szól, rohanok én is
velük az időben visszafelé is.
Földbe gyökerezett lábbal
Rémálom üldöz, nyomuló vérmedvék,
hangom torzultan tör fel a torokból,
házat, istállót, kutyánk is szétszedték,
csak én maradtam habzsoló torokból
földbe gyökerezett lábbal, levél
sarjad az ágamon, heges szilárdra
karmolják kérgem, talpalatnyi tér
fogyatkozik velem csonkra, szilánkra.
Fel- felriadok álmomból lucsokban,
kerget a bíró, és verik apám,
tévelygő lábbal is messze futottam
volna, túl önkények zord igazán,
gyermekként, akit éhesen követ
sereg vad és senki meg nem követ.
Ahol imád sosem hamis
Az alvó éjszaka virágos
galaxisokból fércelt vánkos
redőivel mintázza arcod,
míg álmodat ölébe hajtod,
s ajkadra záruló igékkel
botorkálsz derengő vidéken,
nem marad árnyék, se lábnyom
a kontúrját vesztő világon,
lehunyt szemedben kósza fűre
elég álomfény, ó, ha gyűlne,
hogy küszöböt el nem hibázva
lépj leomlott szülői házba,
mely mint régen volt diófa,
beköltözött aranydiókba,
csonthéjfalon sugárzó lelke
a múlt időt ünneppé lehelte,
mely magához von, odabújhatsz
gyermekfejű busa búnak,
ahol imád sosem hamis,
hangnak, harangnak híjában is
megrezzen a fehérlő oltár
a mélyből felszakadó szónál,
a sóhajodnak tiszta álma
mennyekre csupán itt találna.
Álomba ringató
Gyermekként, elalvás előtt, ha homály sarkából
áramlani kezdtek az éjjeli árnyak, s a fejemre
húzott takaró se használt, arról álmodoztam,
hogy egy tornyain zászlócskát lengető végvárban
csekély, de hős sereg élén őrködöm falum felett,
ezt toldozva, színezgetve hunytam le szemem,
idővel a mohos épület se nyújtott védelmet,
holdfény hatolt be lőrésein, macskanyávogás,
egy bunkerfélét találtam fel, talán betonfalakkal,
előbb egyedül laktam be, majd másodmagammal,
miután szívébe fogadott a szomszéd Júlia, szép
leány, akivel óvodába kézen fogva mentünk
reggelente, ő főz, én a szellőzőnyílást tisztítom
ósdi tollseprűvel, míg a földrengésnek is ellenálló
erődítményben mesék függőágyán elnyom az
álom a szertartásszerű magam ringatásban, mely
mindmáig tart, a lopakodó veszedelem már belül
ólálkodik, befészkelődött sejtjeimbe, magamon
kívül manőverezek, felhőként röpködve olvadok
az ég tengerszemébe, apró madárként keringek
hegycsodák fehér ormai fölött és végkimerülésig
hitegetem a szív és tüdő bordák alatt megbújó
országrészeit, hogy kihajt még csonka ágakon a
gyökér göröngyöt kulcsoló fohásza, lesz még szőlő,
lágykenyér a bőség kosarában, fellélegeznek az
anyanyelv lobogói a remény községházán, hazudozó
tolvajlás epeköveit kilökdösi határain túlra a jövő
immunitása, így szelídítem, csalogatom álmom,
bódítom apadó fantáziával a megedződött ébrenlétet,
mikor nincs védelmező vár, fehér zoknis gyermeki
szerelem a szűnni nem akaró vírusözön ellen, csak
köhögni, fulladozni lehet kimeredt szemekkel a
láthatatlanná fajult hadviselésben, mert baljós
kor leépítő kórral együtt lendül támadásba, s nem
libben meg egy szirom se a befagyott pipacstengeren.
