"valami könnyekből fagyott jégeső"
Kereső  »
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 3. (473.) SZÁM - FEBRUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Doberdők
Szőcs Géza
Szilágyi Domokos önmaga fölött hozott ítéletet
Lászlóffy Csaba
versei
Demeter Ferenc
Utazás a szürke vonaton
Gálla Edit
Merengő
Szegény vagyok
Testvérek
Csevely
Szőcs István
Cs. Erdős - visszatekintő?
Ármos Lóránd
Hajnali
Népnevelő
Szalkai Gábor
Coziai capriccio (folytatás előző lapszámunkból)
Gyulai Levente
Mennyire legyen vastag és széles a nagyító?
Zirkuli Péter
Koestler-napló (Az életrajz vége) V.
Bogdán László
A kintrekedtek (folytatás előző számunkból)
Elhunyt Beke György
Terényi Ede
... és összecsendülnek-pendülnek a hangok - Préselt (zene)virágok
Hírek
Noszlopi Botond
Affér a brit-sziget fölött
Nyílik a húspiac
 
Szőcs Géza
Szilágyi Domokos önmaga fölött hozott ítéletet
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 3. (473.) SZÁM - FEBRUÁR 10.

Megrendülést keltett Erdélyben Szilágyi Domokos ügynökmúltja. Ő leszámolt az életével, a családja most elszámol a múltjával. A kitűnő erdélyi költőről, Szilágyi Domokosról nemrégiben derült ki, hogy ügynök volt. Az egykori pályatárs, Szőcs Géza próbál fényt deríteni a félévszázados történetre.

Ellenszenves a helyzet, az embert ingerültté teszi. A verseiről évtizedek óta nem beszélnek, most viszont, hogy a halála után húsz esztendővel kiderült, hogy a román titkosszolgálat beszervezte, bezzeg forgott a neve a sajtóban. Szilágyi Domokos talán a legtehetségesebb erdélyi költő volt az utóbbi fél évszázadban, akinek a sorsa, az élete, már ami tudható volt az elzártság és a tiltás világában, a kisebbségi létet szimbolizálta. ’76-os öngyilkossága pedig a kisebbség pusztulásának vízióját rajzolta fel a magyarországi értelmiségi otthonok falaira. Most, hogy kiderült, ami kiderült, mégis beszélnünk kell egy valósághoz közelibb életről és persze az akkori Romániáról.

– Arról, hogy mi történt, hogyan szervezték őt be 1956–57-ben, hányszor aktivizálták, meg mire volt aktív, arról még egészen pontos kép nincs, mindenesetre a családja közzétett egy sajtóközleményt szeptember végén minden elérhető dokumentummal együtt, ami most elolvasható. Pontosan azért, gondolom, hogy elkerüljék a spekulációkat. Ezt a lépést ön hogy értékeli, mert ez is eléggé példátlan?
– Igen nagy respektussal. Talán nem titok az, hogy én a rendszerváltás óta a legkülönbözőbb fórumokon képviseltem azt a követelést, hogy el kell számolnunk a múlttal, különösen a közelmúlttal. Tudnunk kell, hogy ki mit csinált, ki miben vett részt, és amikor mindezt mondtam, írtam és képviseltem, álmomban sem fordul elő, hogy ezek között, akiknek a múltját tisztáznom kell, ott van, ott lehet Szilágyi Domokos. De ezt azért említettem meg, mert elég közelről követem az ezzel kapcsolatos történéseket, és meg kell mondanom, hogy senki, sem az anyaországban, sem Erdélyben még oly módon és úgy el nem számolt múltja homályos vagy sötét foltjaival, ahogyan most arra példát mutatott ugyan nem Szilágyi Domokos, de a hozzá közel álló személyek. Azt hiszem, hogy ahogy Szilágyi Domokos levonta azt a konklúziót, hogy ’76 őszén neki már az élete véget ért, nem mintha bárkit arra biztatnék, hogy az öngyilkosságot válassza, vagy nem mintha én elfogadhatónak tartanám az öngyilkosságot, mint kiutat vagy menekvést, de ha elfogadni nem lehet is, de megérteni meg lehet. Tehát most már tudjuk, én most már érteni vélem, hogy mi történt Kányafőn ’76 novemberében. De nagyon sokak nemhogy idáig nem jutottak el az önmagukkal való szembenézésben, hogy önmagukra nézve levonjanak ilyen súlyos konzekvenciákat, hanem semmilyen módon nem történt meg, hogy legalább bocsánatot kérjenek mindazoktól, akiknek az életét esetleg tönkretették. Az a tragédiája talán Szilágyi Domokosnak, hogy ha már értelmezni kell, hogy neki nem adatott meg egy olyan fiú, mint Esterházy Mátyásnak, aki írjon egy regényt arról, hogy mi is történt az apjával. Volt Szilágyi Domokosnak és Hervay Gizellának egy zseniális kisfia, aki még az is lehet, hogy megírhatta volna a regényt, ha a bukaresti földrengésben korai halál őt is el nem viszi.
– Egyébként tragikus az egész családnak a sorsa.
– Borzasztó tragikus. A felesége, a gyermeke, a körülötte levő emberek... Ebben a Szilágyi Domokos eposzban vagy drámában, nevezzük így, igen nagy drámaíróra lenne ahhoz szükség, hogy megírja mindazt, amit ma a Szilágyi Domokosról tudunk, meg sejtünk, meg feltételezünk.
– Mi lehetett a motívum vagy az az indíték, amivel őt egyrészt beszervezték annak idején ’57-ben, ha jól tudom, másrészt tartották elég hosszú ideig? Ugye azt sem tudjuk, hogy milyen hosszú ideig. Az tény, hogy ’65-ben megint aktivizálták. Tehát mi lehetett az, ami miatt ő ezt vállalta, illetve milyen előnye származott egy akkori Romániában egy kolozsvári magyar diáknak, majd később költőnek abból, hogy együttműködik a titkosszolgálattal?
– Tisztázzuk azt, hogy ő alig húszéves fiatalember volt akkor, tehát teljesen éretlen, és az akkori viszonyok gyermekeként olyan személyiségként, aki abba nőtt bele, hogy mindenki mindenkit feljelent vagy jelentést ír. Tehát akkor, az ’50-es évek végén nem volt olyan nagyon éles elválasztó vonal a mindennapos állampolgári kötelezettség és az ügynöki létforma között. Nem mentegetni akarom Szilágyi Domokost, csak spekulálok azon, hogy egy húszéves fiú milyen okoknál fogva vehető rá mindarra, amit tőle ugye megkövetelt akkor az állambiztonsági szolgálat. Sokatmondó, hogy amikor Szilágyi Domokos itt megkötötte ezt a fausti alkut, eladta a lelkét az ördögnek, nem kapott érte cserébe semmit, csak azt, ami mindenkinek kijárt volna, a puszta létezéshez való jogot. Azt, hogy publikálhat, azt, hogy megélhet az irodalomból a perifériákon. Soha nem futtatták, soha nem népszerűsítették, nem sztárolták. Az egyetemet sem nagyon tudta elvégezni, nem kapott ragyogó állásokat, nem kapott ragyogó lakást, nem kapott mindenfajta lehetőséget arra, hogy külföldre utazzon. Nem kapott jóformán semmit cserébe, csak egy élete végéig tartó, ugye két évtizeden át tartó bűntudatot kapott.
Az állambiztonsági szolgálat pontosan tudta azt, hogy ha valakit el akarnak ítéltetni, akkor ehhez nem szükségesek bizonyítékok. Koncepciós perek meg konstruált perek százai bizonyítják, hogy azt csináltak, amit éppen akartak. Nem volt arra szükség, hogy ügynökök meséljék el, hogy Kovács Pista hogy gondolkodik. Pontosan tudták, hogy Kovács Pista, hogy gondolkodik, hanem arra volt szükségük, hogy az egész társadalmat átjárja a bizalmatlanság légköre, hogy mindenki rettegjen a másiktól, és arra volt szükségük, hogy a szellemi elit cinkosává legyen a hatalomnak. Nagyon jó szemmel ismerték fel például Szilágyi Domokosban azt, hogy nagy költő lesz. Hogy bevonták őt ebbe az egész mocskos jelentésesdibe, ez azért volt, mert azt akarták, hogy az ez utáni elit ne legyen bátor, ne érezze azt, hogy le akar számolni a rendszerrel. Ez magyarázza az egészet.
– Elég régóta itt él Magyarországon, legalábbis ismeri a viszonyokat, és most nálunk is kezdenek bizonyos ügyek félig-meddig feltárulkozni. Ha kiteszünk az asztalra néhány nyilvánosságra került történetet és most már odatesszük a Szilágyi Domokosét is, hová helyeznénk ezt a történetet?
– Érdekes módon az anyaországi közérzületet nem rázták meg azok az esetek, amelyek napvilágra kerültek. Még az olyan kultikus neveké sem, mint a Bódy Gáboré. Viszont érdekes módon a Szilágyi Domokos esetében egy megrendülésről beszélhetünk, főleg odahaza, de úgy látom, hogy Magyarországon is sokkal inkább foglalkoztatja az embereket egy húsz éve halott erdélyi költőnek az élete, mint olyanoké, akik ma is itt élnek és jönnek-mennek közöttünk és akik ugyanabban vétkesek.
– Akkor Szilágyi Domokos önbíráskodott?
– Szilágyi Domokos önbíráskodott. Ezt még kiegészíthette volna azzal, hogy megírja élete történetének ezt a részét, olyan kendőzetlenül, ahogyan azt kellett volna, és ha már amúgy is eljutott odáig, hogy pontot tesz az életére, akkor ezzel talán tartozott volna még mindannyiunknak, és biztos, hogy ez a korszak egyik legfontosabb dokumentuma lenne.

Elhangzott 2006. december 10-én a Kossuth Rádióban 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében