Pontosítás beletörődéssel
Mikor az anyag sorvadni kezd.
És mikor az az anyag mi vagyunk!
Nem ócska esernyővászon. Nem málna.
A becsvágy
Túllzás azt állítani, hogy bűn.
Nem több, mint romlandóságunk, esendőségünk
hohócmutatványa az idő fogaskerekei alatt.
Halvány trükk
Baromság lenne az időnek tenni szemrehányást, hogy szűkmarkú volt. Aki fejét a falba veri, nem lázad, csak tehetetlen fajankó, s gyengeségében megjátssza az ostobát.
Talán(y)
A legtöbb nő képes megsértődni amiatt, hogy mostohán bánt vele az idő, és keveset élt.
De talán még jobban, hogyha öregnek nézik.
Megvetni, vagy megtagadni
Az érintés hatása lehet félelmetes.
S a legfertelmesebb valóság is elragadónak tűnhet. Mindez a múlt.
A gyűlölt kornak ne kegyelmezz. a kényszer kiszolgálóival légy
engesztelhetetlen, utólag legalább. Ne emlékeidet szégyelld s
rejtegesd; kár letagadni tüneményes naivságodat.
Az igazi versek
Az igazi versek ismeretlenek. Szörnyű lenne, ha „mintha minden sorukat betéve tudnók”.
Márai tehát tévedett?!... Ma úgy érezzük: igen. Nem(csak) a világ türelmetlen — az ízlés változott meg inkább gyökeresen. Ma félretoljuk a verseskötetet, a folyóiratot. ha úgy tűnik: ezt a költeményt egyszer, régen. már olvastuk. A ,,végzetes szerelem“, a haza vesztét sirató vers már nem a torkunkból szakad ki; és nyilván a haza, az ember fogalma sem ugyanaz, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt.
Abban igaza van Márainak, hogy a „költészet több, mint a vers”. A versbe szedett költemény viszont legfeljebb öreg közhely, nem élmény.
Rossz beidegződés avagy a józanság kudarca
Bosszankodva megy el egy-egy érthetetlen remekmű előtt. Nem könnyű tudomásul vennie, hogy az értelem és a logika nem minden.
Meglátod
(Bajor Andor emlékének)
Míg fiatalon gyanútlanul lótsz-futsz, amiatt morogsz, hogy lépten-nyomon ügyefogyott, magatehetetlen öreg árnyakba botlasz.
Meglátod majd, ha ötven éves elmúltál, mondta a humorista, az árnyékodnak is visszaköszönsz.
Okos megalkuvással
Hálás legyél a szürkeségnek. az ízetlen napnak, a rideg éjszakának? Annak, hogy az alázat többet elérhet, mint az eszmélet? Hogy megbocsátják mulasztásaidat? A kalkuláltság szelíd, szorgalmas gyilkosa. sírásója a szenvedélynek Midőn rájöttél minderre, már csak magadra lehetsz gyanakvó. És irigy: csak a gyáván elmulasztott nevetésre vagy haragra. Az örökre elnapolt világra.
Te, aki csak őszinte, csak lelkes. csak szerelmes voltál: bocsánatot kérni attól, aki (még) sohasem volt izgatott. igazságtalan és zaklatott?
Pótszer (gyógyszer!) – a teljes tapasztalás. a kiverekedett bukás helyett.
Szavak vonzása
Észlelem, hogy egy-egy szóval mostohán bántam az elmúlt évek során. Bánt ez a hűtlenség, rosszul esik a váratlan felismerés: mintha hirtelen más szemszögből venném szemügyre a leírt szövegekbe rejtett világot. s más szögből világítanának arcomba a felhőrésen áttűnő sugarak...
Hány esetben pontosabb, megfelelőbb lehetett volna például ez a kissé fänyarabb, érzelem-mentesebb észlelem szó, mint az (úgy) érzem. (úgv) tetszik-tűnik, vagy: az az érzésem, – benyomásom szókapcsolat, amelyek az észlelem rovására szaporodtak el a mondataimban. (Utólag hiába akarnám kigyomlálni őket)
„... megkönnyebbülten észlelem” — mondja Márai (e szó láttán rá gondolok majd; mint ahogyan a rakodópartról József Attila jut eszembe) –, és olvasóként föllélegezve konstatálom, miszerint a Márai-mondat előző részében jelzett szomorúság (a hűtlen arccal együtt) mintha belőlem is elpárolgott volna.
Kétféle bódulat – köd és napsütés
Hányszor előfordult már a teremtő emberi energia története során, hogy a fiatalok (kivált, ha művészek) minden létrehozott értéket, minden meglévőt lesajnálnak, miközben szentül hiszik, hogy semmi eddigihez nem fogható(!) szerep és siker vár rájuk a világban; és, persze, zokon veszik, hogyha a tapasztaltabb korú társ megmosolyogja némelykor színpadiasra sikeredett, ködös kihívásaikat.
Összevissza heverünk. „kötetlen rakásban”, rosszabb meg jobb időket megélt hatvanasok, sőt nyolcvanasok, és sejtsorvadás helyett a tavaszi sarjadás. az erdők illatát érezzük pórusainkban, orrunkban – én, szinte érthetetlen: a fenyőgyantáét is. Pedig milyen messzire vannak innen a(z erdélyi) hegyek.
Valamilyen isteni végzet?
„Tartsatok össze, ellenállók; akár egymás ellen is.”
Márai Sándor egy fiatal részeg zsenit biztatott volt így gúnyosan.
Ha tudta volna, hogy egy dilettáns öreg társadalom mennyire rászolgál majd a szavaira!
2006. április 18.
