"szent terek, új szavú rajkók"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 18. (728.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
A mindig élő irodalom múzeuma
Fekete Vince
Mindannyian szótárai vagyunk a világnak - beszélgetés Temesi Ferenccel
ŞTEFAN AUGUSTIN DOINAŞ
Versek
Vallasek Júlia
Van még balzsam Gileádban?
SELYEM ZSUZSA
Nagyanyánk megérti a fraktálokat
Murányi Sándor Olivér
Zseton
Fried István
Kovács András Ferenc körbe néz
Ármos Lóránd
Újrakezdés
Bordás Máté
Versek
Pencs Attila
Versek
OZSVÁTH ZSUZSA
Kilométer/óra
Vajsenbek Péter
Versek
SERESTÉLY ZALÁN
„ahogy énvelem is történt már nemegyszer” Az organikus, a funkcionális és az animisztikus kritikája az autopoietikus gép felől
KÉSZ ORSOLYA
Demo-verzió
Lakatos Artur
Népiblog
Leoninus, augusztusban
Beretvás Gábor
A ránk hagyott Paradicsom. Makk Károly művészete
FISCHER BOTOND
Kelet-európai polgárok kivonulás közben
Zsidó Ferenc
Borcsa János irodalmi látlelete*
ANDRÉ FERENC
Szocializáció a szocializmusban
Asztalos Veronka-Örsike
Fegyverek közt hallgatnak a múzsák?
Jakabffy Tamás
A Mester és Margarita – opera-musicalben
Portik Blénessy Ágota
Egy vándor „emlékiratai”
 
Bordás Máté
Versek
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 18. (728.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.

Közös fürdőzés

Felhabzó sampon:
a lefolyó ürítve magába fordul,
üres a lefolyó.
Merev patkányok a túloldalon.
Samponfolyamra várnak, várják,
de az magába fordul, hogy ürítsen,
de üres.

 

Copfos fejtető.
Vár, hogy a végtagok gazdája,
a hímtag gazdája,
fejtetejét a plafon felé fordítsa;
felette padlás dohosodik.

 

Seggüket meresztik a patkányok.
Várnak az ürítve pezsgő lefolyóra,
mely felhabzik, és magába fordul.
Örülnének a patkányok,
de a kád üres.

 

Zománcossá feszült lefolyó.
Felhabzott sampon a patkányok
                                            copfos seggén.
A lefolyó ürített,
és pezsgett a plafon.
Habospadlás a hímtag gazdája felett.
Önmagába fordult a zománcossá feszült kád.

 

Duplázódó copf.
Duplázódó, pezsgő folyam.

 

Más végtagok gazdája,
aki szeméremajkak gazdája,
copfos fejtetejét a plafon felé fordítja;
eloszlatja a habot.

 

 

Libabőrben

Estélyit vesz fel.
Merénylet levetkőztetni.
Elrejti a völgyet,
a dombtetőn égő máglyákat igazítja.
Csupasz vállára sálat terít:
délre költöző vadkacsák.
A menetet libabőrben vezeti
a meztelen test.

 

A távcsővel babrálok, hogy lássam őt.
A melltartó megfigyelése,
miközben a dekoltázson feszül.
A melltartó csatjainak megfigyelése,
miközben a lapockák között;
műanyag viadukt.

Először csak köd úszik rá jobbról,
majd szemhéj csukódik a völgyre.
Hidegmáglyák keményednek:
karcolják a pólót, amiben alszik.
L-es fátyol.
Baldachin a kunhalmok felett.

 

 

Stop

Felnézel a táblára.

Merre tartunk? – kérdezed az anyósülésről.

Nyári zápor tördeli a szélvédőt,

nyál hidratálja állad.

 

Négysávos, szikes országúton

izzadó lábak saruban.

Ferdén elbiccentett fejjel,

vörösen világít a Hold: STOP.

 

Merre tartunk? – kérdezem elpirulva.

A kátyúk követik a kocsit.

Elalszol telefonnal a kezedben,

arcomat mosoly tépi.

 

Félrebiccentett fejjel pirulok,
inged gombja elpattan.

Mire felveszem,

felébredsz.

Elpirul a jelzőlámpa is,

megállunk.

 

Ráncos fényforrás,

spriccelő mosófolyadék.

Válladról hiányoznak a szeplők.

Kezem a Tisza mentén az ülésre zuhan.

 

Felkelsz a puffanásra.

Az ing természetes esése hajad utánozza.

Hol vagyunk? – kérdezed,

de csak az ujjbegyeimre varrt gombokkal hencegek.

 

 

Szomjas, vörös sörényű

Virágok vándorolnak át az inggallérról.
Nyakam vörös,
és egy hideg törülközővel csapkodom:

 

pipacsos rét,
ahol a kelyheket szabdaló szél
bárdját lengeti.

 

Ha a kislány lennék,
mindennap átsétálnék a szomszédba:
pipacsos rét,
ahol a kosarat megtölti a szél.

A házat mező karolja át,
és ujjait disznóóllá fonja össze
a telek északi részén.

 

Él ott egy malac,
aki a lakókkal egyidős.
Eltették, mint befőttet vagy jó bort.

 

A gazda csinos,
széles tengelyű kocsin érkezik.
Hosszúlábú lovai elkerítik a tanyát.
Amint isznak, elalszanak,
fekete foltot hagynak maguk alatt.

 

Varjak

Homlokod köd tartja nedvesen.
Golyók marnak szeplőid közé,
halántékodon kis kaliberű kráter.
Szivárog belőle a derű,
suttogó darazsak szürcsölik.

 

Ráncok mentén reped a fa.
Olvadó varjútollak hidratálják,
és betömik az odvakat.
Az egyetlen fészek villámot hallucinál,
spontán begyullad.

 

A szélnek ez záróra.
Naponta csak egyszer gyűjti a hamut.
Kivár,
és elindul.
Betakarít.

 

 

Bordás Máté 1995-ben született Szolnokon. Az ELTE magyar-német tanári szakos hallgatója, és Budapesten él. A versírás mellett zenél és fest.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében