Hajnal
Mintha lepucolták volna mindet,
Úgy néznek üvegesen az ablakok.
Sötétben alszanak még a színek,
A hajnali táj nyáladzó agyhalott.
Életjelet adnak az első buszok,
Lassan mindenhol csörög az óra.
A város fölött fekszik a Nap, unott:
Nézi, hogy csöpög infúziója.
A következő part
Összemosódott a lakótelep,
hullámzik fönt a szürke ég,
érzem, hogy csattog mint a tengerek
amikor a bőrömre ér.
Ha a következő partot elérem,
majd a holnapi fénybe házak
szelídülnek, tárgyak lesznek a térben.
Pár óra, hogy hazataláljak.
Az utcalámpák ideje.
A sötét léptekkel benőtt,
magányos betonszigetek.
Úszó felhők a hold előtt.
Aztán a reggel kikötője,
a tekintet napfénybe süpped.
Isten kiemeli a földet,
látni, ahogy az este süllyed.
Fölötte
A gyomrom belváros.
A vesém panelház.
A tüdőm hipermarket.
A csontom vasbeton.
Az ereim az utcák, csordogálok.
A bőröm az ég.
Éjszaka fuldoklok.
Virraszt
a közvilágítás fölött
egy láthatatlan felhő.
Húszévesen
És este, reggel, harmadik nap.
Megint nem tudom, hol vagyok,
három napot végigbuliztam,
most már lassan feltámadok.
De még ülök, becsukom a szemem,
próbálom szétválasztani a hangokat,
mint Isten a földet és az eget.
Bizsergek. Elindulok. Nemtudomhova.
De visz az út, megyek utánad,
itt van a holnap, rámszakad
a szürke ég, a panelházak.
Rágyújtok, a lábam remeg,
belőlem semmi sincs, csak a
függőségeim, az istenek.
Piszkosfehér
Akármikor kifordulhatnak alólam a sínek.
Ez nem az a megálló,
ahol le kellett volna szállnom.
Átnevezték, és én még nem
jegyeztem meg az új nevét.
Jobban kellene figyelni. Glattfelder Gyula
tér, Szent György tér, Brüsszeli
körút. Erre még nem jártam.
Ez nem nyár, csak már
rövidnadrágban fázom éjjelente. Valahogy ide jutottam.
Fél óra hazasétálni. Választhatok, hogy
a volt gimnáziumom, vagy a
vele szemben lévő ledózerolt temető
oldalán megyek. Fél éve ez
az otthon. Hazakísér a közvilágítás.
Átkelőknél lámpa berreg a vakoknak.
Ez nem szerelem, csak elveszettség,
és félelem az egyedülléttől. Menekülés.
Csak vigyen az út, majd
max megfordulok. Még egy sör,
még egy cigi. Hajnalok a
szemem alatt. Másnapos reggeleken átszűrődik
a valóság. Rossz a szigetelőanyag.
Piszkosfehér hungarocell, ami könnyen törik.
Vajsenbek Péter 1996-ban született Szegeden, jelenleg is ott él, a Szegedi Tudományegyetem magyar-történelem szakára jár.
