1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

árnyékfalók

az ablakunk alatt zajongó fiatalok

mi vagyunk ma éjjel. fennhangon

magyarázod az elméleted,

két háztömbig tart, amin platón

meg arisztotelész éveket merengett.

asztal az, amit asztalnak képzelünk.

szavaidat kilapítja a kerekek zaja:

egy turistacsapat hostelt keres.

talán ők is mi vagyunk. felülnézetből

az élére állított kör is egyenes.

kölcsönkérhetnénk egy gurulós asztalt

leülhetnénk az utca közepén,

bérházak lassan tűnő árnyékait reggeliznénk,

miközben figyelnénk, hogyan

szűkül a tér. szűköl – mondanám, de

megvert kutyák helyett szűk ölre gondolnál,

valamire, amibe beleveszhetünk.

trónfosztás

a kórterem anyakirálynője

telente befekszik. felemeli ráncait, varratokat mutat.

itt volt, mégsem kapott soha tüdőgyulladást.

hasa eltűnik a hálóruha alatt. minek már neki,

bőre is úgy lóg, mint az inge. adnák inkább nekem.

 *

másnap felülni tanít. oldalt fekszik, hajlítja térdét,

bal alkarral támaszt, jobb keze merőleges az ágyra,

így nyomja fel magát. a hasizom nélküli létben

újszülött vagyok, talán ezért nem kaptam ruhát.

 *

mesterem, a kórterem anyakirálynője a fájdalomról

nem mesél. mint régi szeretővel, időnként összefutnak,

de nem kavarja fel a találkozás. tudását nedves törlőkendővel

együtt adja át. ráncos száját nézem: szitkot rajta ki nem ejt.

 *

elhagyott birodalom, még barbár bitorlók

jötte előtt: gondosan bevetett fehér vaságy.

steril szövetek. minek marasztalni a hiányt?

amíg az éjszakás nővérek kiszellőztetik a szobát,

egy adag fájdalomcsillapítóval elfelejtem a nevét.