Nekrológ
Jó ember volt, csak fogat mosni és írni nem látta soha senki.
Azt mondta, kell, hogy legyen néhány titka, de ő túl önző volt,
hogy akár egyet is elengedjen, és azt sem hagyta, hogy előtte
bárkinek maradjon,
vagy meglássák, amikor
egy éjszakai váróterem csendjében levette kabátját, cipőjét,
vetkőzött egészen a húsig, és a csattogó vasak mentén belegyalogolt
egy vonatfüttybe.
Nem hitte, hogy jó ember.
Nem is akarták meggyőzni.
Pedig a háta mögött mindenki szerette.
Ívek
Annak az aljában,
honnan leginkább álmából érkezik az ember vissza, ahogy felrázza a földetérés.
Ott tértem magamhoz elszakadva mindentől, mint gyermek világrajövetelkor.
Előbb a térérzék, majd a nyugalom tűnt el.
Minden addigi berögzült mozdulat funkcióját vesztett.
Míg az ember a legsűrűbb éjszakában is eltalál a mosdóig,
hol lámpát gyújt és újságot böngész,
itt körbe ver tanácstalanságom.
Bármerre indulok végül mindig ugyanazok az
ívek fogják közre eltévedésem.
Tüdőmben porrá szárad a nyirkosság.
A por sziklává, a sziklák hegyekké állnak össze,
és én ott vagyok az aljában,
és rám omlik tekinteted.
Takarítás
Először az ágykeretet, utána a matracot,
ahogy nagyapám ruháit nagymamám,
ahogy később mi a nagymamát,
a szép vázákat összetörtük, a csúnyákat elajándékoztuk,
és a ruhákkal együtt kiszórtunk minden felesleges iratot,
csak az anyakönyvi kivonat élte túl,
a muskátlik benzint, a macskák patkánymérget kaptak,
aztán tüzet raktunk az udvaron, hogy kegytárgynak semmi se aradjon.
Fenyő Dániel 1996-ban született Kaposváron. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanul osztatlan magyar-történelemtanári szakon.
