"mindig, minden folytatódik csak"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 19. (729.) SZÁM – OKTÓBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Időközben
Tamás Dénes
„Az írás maga áldozathozatal” - Beszélgetés Peer Krisztiánnal
Bálint Tamás
Versek
Sopotnik Zoltán
Körbetartozás
Kontra Ferenc
Az író csontjai
Balázs Imre József
Versek
HORVÁTH BENJI
Magyar átiratok: Porig
Végh Attila
A mérték nélküli szeretet joga
Haklik Norbert
Egy istennő hajnala
Posta Marianna
Versek
Alkonyi Vilmos Mór
Kialudt
Zakariás Cecil
Márványból
Pataki Előd
A találkozás
Horváth Veronika
Versek
Fenyő Dániel
Versek
J.K. Ihalainen
Versek
Tóth Mária
Hang
Papp Attila Zsolt
Az ördög legnagyobb trükkje
CSUSZNER FERENCZ
Az öngólon is túl
Antal Balázs
A „DE”-vel kezdődő regény
MIKÓ IMOLA
Beszéljünk a lényegről
ANDRÉ FERENC
Életünk a szolgáltatás
#aköltészetnemtré
Jakabffy Tamás
Nemes és érzelmes keringők
Borda Réka
Hívővé válni egy kiállítótérben
 
ANDRÉ FERENC
Életünk a szolgáltatás
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 19. (729.) SZÁM – OKTÓBER 10.


Kocsis Árpád: Oktopusz. Magvető Kiadó – Forum Kiadó, 2017.

 

Súrol, dörzsöl, rongy, porszívó. Vigyázz, ne úgy, nem érted, nem így kell, nem jó, újra, kezdd előlről. Az Oktopusz egy takarítószemélyzet mindennapjait járja körül, ahogy a különböző nemzetiségű alkalmazottak sziszüfoszi rutinnal teszik rendbe az irodákat, a folyosókat, a huszonötméter magas akváriumot, hogy az irodistákat és a látogatókat nap mint nap megfelelő környezet fogadja. „Életünk a szolgáltatás.” Mindeközben az olvasó szemei előtt is úgy jelennek meg a szereplők, ahogy pucolják a magas üvegfalakat, mintha ficánkoló halakat bámulna egy akváriumban.

 

A regény rövid fejezeteiben folyamatosan ott vibrál a feszültség, az irodisták és a takarítói személyzet közötti kölcsönös undor, a személyzet tagjai közötti apró játszmák, az állandó „én úgy is jobban tudom” és a „másik biztos rosszul csinálja” kicsinyeskedései, a szúrkálódások és gyanakvások mindegyre visszatérő alakzatai. Ráadásul egymás mellett is úgy beszélnek el, mintha csak tátognának. Ahogy például a török kollégának csak a keresztnevét tudják. „Egyszer mondta a teljes nevét is, de senkit sem érdekelt, senki sem jegyezte meg.” (34.) Ezzel együtt nagyon is emberiek a karakterek, ahogy mindenki a saját bajával van leginkább elfoglalva, a szelektív szemétgyűjtés, a spórlás a villannyal és tisztítószerrel nem az ő tisztjük, ők csak minél kevesebb energiabefektetéssel igyekeznek csillogóvá törölni az épületet. Sikálnak, káromkodnak, szundítanak, figyelnek, morognak.

 

Tömör mondatai és visszatérő képei kellemes sodrást kölcsönöznek a szövegnek, a látszólagos eseménytelenség mögött rengeteg történet rejtőzik, a karakterek mögé egyre kifinomultabb családtörténetek sorakoznak fel, ugyanakkor elkerülhetetlenül becsorog a cselekményszálak közé napjaink társadalmi és közéleti tapasztalata is. Inkább a mondatpróza felé mozdul el, helyenként rendkívül pontos, aforisztikus mondatokkal mutatja be az alkalmazottak mikrotársadalmát. És ebben a kimerevített, örökös ismétlődésben az időhöz való egyetlen viszonyulási lehetőséget a folyamatosan döglődő oktopusz jelenti.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében