REdeFORMATIO 500, semper reformanda 95 firkában. Adorjáni László, Exit Kiadó, Kolozsvár, 2017.
Pókháló, csigaház, ördög, ego és pénz: talán ezek Adorjáni László a reformáció, ember, egyház okán kelt karikatúráinak – firkáinak, ahogyan ő maga nevezi őket – legjellemzőbb képi morzsái. A szentségről értekezenek ezek a „firkák”, annak apropóján, hogy semmi sem szent. A református lelkipásztor szerző karakán gesztussal bevállalja, hogy az egyház kebeléből tart görbe tükröt mindazoknak, akik ezt a néha kissé időszerűtlennek tűnő entitást alkotják.
A karikatúrákat lapozva eszünke juthat, hogy emberségünk egyik alapvető vonása a kritikus hozzáállás, az oly sok helyen ábrázolt és hivatkozott nyitott szem, mellyel állítólag e világban járunk. Nos, aki ezt a szemet régóta nem nyitotta ki, az számíthat arra, hogy a kötetben összegyűjtött „firkák” azt a szemet majd bizton fel-kinyitják.
A karikatúra-gyűjteményt lapozva leginkább az jut eszembe: „Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek.” Kíváncsi vagyok, milyen visszhangot keltett volna, ha mindeme rajzok szerzője nem református lelkipásztor, hanem mezei halandó. Több mint valószínű, hogy elmaradt volna a lelkes fogadtatás.
Teljesen nyilvánvaló: a rendszert rendszeren belülről érdemes kritizálni. Annak, aki nem fél. Bonyolult dolog ez, mert bölcs rendszer nem szankcionálja azt, aki nem fél tőle. Kíváncsi vagyok, van-e még nálunk, Erdélyben, bölcs rendszer. Humorérzék. Nagyon remélem, hogy van. Régen szokás volt mondani: bizonyos dolgokkal nem viccelünk.
Olyan korban élünk, amikor örülhetnek a dolgok, ha viccelünk velük. Az, hogy karikatúrák születtek róla, a huszonegyedik században annak bizonyítéka: a református egyház élő entitás. Nem tudom, az említett egyházat épp képviselő csúcsvezetők mit szólnak majd a kötet lapjain konkretizálódó ezüstökhöz, unalomhoz, pókhálókhoz, bigottériához. Ha igazuk van ezeknek a karikatúráknak, akkor várhatóan semmit. De jó tudni, hogy a reformáció ötszáz év után is él és élni akar.
