"Mindörök és törölhetetlen"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 21. (731.) SZÁM – NOVEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Begyűjtött szavak
BENE ZOLTÁN
Nem hunyhatjuk be a szemünket - beszélgetés Grendel Lajossal
Kürti László
Versek
Gaal György
Irodalmi múzeum és könyvtár
Király László
Versek
Bogdan Suceavă
Tudni akartam, honnan a fény
Demény Péter
Rövidprózák
Vallasek Júlia
Mono no aware
László Noémi
Kazuo Ishiguro, az ellen-Münchhausen
Barcsai László
Pangolin
Kustos Júlia
Versek
Skobrák Máté
Versek
HORVÁTH BENJI
Nagy kutya
Bordás Máté
Versek
MOLNÁR ZSÓFIA
Nota bene az idők járását
HEGEDŰS IMRE JÁNOS
Dénes Iván egy napja
Beretvás Gábor
Kékesen csillogó kitinpáncél
CSUSZNER FERENCZ
Boszorkányos Macbeth
BORCSA JÁNOS
Illetékesen
Fried István
Erdélyi pikareszk
ANDRÉ FERENC
Hallgatni madárnyelven
Gál Andrea
Meseotthon. Ahol érdemes elidőzni.
Jakabffy Tamás
Lett-e Bátorfán Szent László-templom?
Vécsei Hunor
Történeti és időn kívüli alkalmazott művészet
 
László Noémi
Kazuo Ishiguro, az ellen-Münchhausen
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 21. (731.) SZÁM – NOVEMBER 10.


Évek óta olvasom Kazuo Ishiguro regényeit. A folyamat gyötrődést, nem kikapcsolódást jelent. Mégis valahányszor újabb Ishiguro-regényre bukkanok, lecsapok rá, felütöm, képtelen vagyok letenni. Közben a fogam csikorgatom vagy hitetlenkedve falom a betűket, hogy felfogjam végre: miről is van szó. Ishiguro történetei frusztrálnak, mint saját életem, mert újra és újra kiderül: az ember nem tudhat mindenről, nem irányíthat mindent, nem jár neki minden és nem lát be mindenki fejébe, leginkább a sajátjába nem.

 

Ahogyan a The Unconsoled álomszerű, szubjektív odüsszeiájában átmenet nélkül folynak, alakulnak egymásba a helyszínek, úgy alakulnak bizonyos idő elteltével saját emlékeink. Egyszerre otthonos és nyugtalanító díszletek, figurák között őgyeleg a jelenét összefogni képtelen főhős. Hozzá hasonlóan őgyelgünk emlékezetünkben tárolt, személyiségünkkel, elménkkel együtt állandóan változó „életünkben”. Nem kis erőfeszítés kell az önazonossághoz – bár kérdés, hogy az ön, amivel alkalom adtán azonosulnunk kell, tulajdonképpen mi? Mikor mi, válaszolná Ishiguro, ha a válaszok embere volna.

 

Ahogyan elnézem, ez a visszafogott, diszkréten a háttérből szemlélődő úr nem megmondani, hanem megingatni szeret. Olvasóját nem eligazítja, tájékoztatja és szórakoztatja, hanem elbizonytalanítja és elgondolkodtatja. Úgy bánik vele, ahogyan a csan mester tanítványaival, amikor kérdéseik hallatán nem válasszal, hanem a pillanatból irracionálisan kilógó kijelentéssel, cselekedettel rukkol elő.

 

Ishiguro történetei azoknak valók, akiknek nincsenek kérdéseik. Akik alapvetően elégedettek. Akik úgy gondolják, túl vannak már az élet nagy csatáin. Akik tapasztalataik hegycsúcsán megpihenve mosolyognak a naplementében. Mert ezek a történetek, a hagyomány és az ösztön imperatívuszai között vergődő várandós nő, a gyerekkorban elveszett anya után kutató férfi, az élete első körutazására indult főkomornyik, a világkörüli turnén hányódó zongorista, a titokzatos intézetben öntudatra ébredő növendék, a középkori tájban vándorló idős házaspár meséi a felszín alatt húzódó rétegekre mutatnak.

 

Ami első látásra hegygerincnek tűnik, arról könnyedén kiderülhet, hogy alvó sárkány, oldalára borult zongora vagy kórházi ágyon fekvő szervdonor. Ami első látásra becsülettel leélt életünknek tűnik, arról könnyedén kiderülhet, hogy ferdítések, csúsztatások, valótlanságok görcsös makraméja. Legbosszantóbb az egészben, hogy mindez majdnem mindenki más előtt teljesen világos, az egyedüli vak, süket, béna, néma illető éppen az, aki egy kis odafigyeléssel, néhány őszinte gesztussal, szóval az utolsó pillanatban jóvátehetné a dolgot.

 

De nem teszi. Mert ahhoz azt a bizonyos münchhauseni mozdulatot kellene végrehajtani, és Ishiguro, bár mesterien fűzi a szót, nem az ámítás, hanem az ébresztés embere. Történetei végén nyugtalanul pislogva áll az olvasó, mint aki rossz álomból ébredt, tanácstalanul vakargatva fejét, hogy az a rossz álom mennyire szivárog az olvasottak mellett önnön életéből. És azzal a nyugtalanító érzéssel teszi le a könyvet, hogy ezt még jó párszor olvasni kell ahhoz, hogy egyáltalán felmérjük: mit nem értettünk belőle. Mit nem értettünk magunkból és fájdalmasan eltolt életünkből.


Pavilon 420,




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében