exilium ab vita
I.
több ezer céltalan kilométer után
megkopnak a csípőcsontok,
a medence eltörik,
és a hajlott gerinc
zipzárként nyílik ki
egy hamvakkal teli
látomás előtt.
II.
vigyáz rád az isten;
legkedveltebb fiának fogad,
saját nevét szájadból elveszi,
első nap megbénít,
majd másodnap némává tesz
aztán a szívedre rögöket gördít
harmad, negyed és ötöd napon
(hetednap a fal felé fordul
és alszik tovább vakon)
így lesz az élet egy hét,
s most vasárnap éjjel van
egy képzelt intenzíven
járom a folyosókat,
öngyújtóval perzselve szenesre
a könyvek lapjait.
III.
ez egy párolgó test eltűnése;
gyáván szívhangod képzelem,
és hinni akarom, hogy amíg van pár szerv,
ami egy liter infúziót felél,
addig krisztus nem hal meg.
addig krisztus még él.
földtörténet
a fák mögül legfeljebb
az orrom hegye, ha kilátszik
– ne tudd meg soha; itt vagyok,
aggódlak,
s hogy legalább te ne fázz,
éjszakánként a hólébe
én lehelek ibolyát,
mutatva az utat, merre
botorkálj,
hol tisztítják fogselyemmel
sarjadó agancsaid.
utolsó snitt
kitakarózok.
lámpafény a csont, a hús, a mell.
hamarabb tanulj meg, mint a megnyugvás.
majd a villanyt leoltva
paplanom nyakig húzom.
tested egy szomszédos ágyon hever;
csak nézem a sötétben,
ahogyan átsüt szemeiden egy álom.
a pontok összekötésekor
majd minden sejtednek vakon és némán
tudnia kell, hogy megérdemel.
Kustos Júlia 1996-ban született Szombathelyen, s a város vonzáskörzetének cseppnyi falujában nőtt fel. Jelenleg Budapesten él, ír, tanul. 2013 óta publikál, írásai megjelentek a Műút és a Litera.hu felületén, valamint a Csillagszálló oldalain. 2014-ben a Deákpoézis különdíjasa.
