"Mindörök és törölhetetlen"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 21. (731.) SZÁM – NOVEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Begyűjtött szavak
BENE ZOLTÁN
Nem hunyhatjuk be a szemünket - beszélgetés Grendel Lajossal
Kürti László
Versek
Gaal György
Irodalmi múzeum és könyvtár
Király László
Versek
Bogdan Suceavă
Tudni akartam, honnan a fény
Demény Péter
Rövidprózák
Vallasek Júlia
Mono no aware
László Noémi
Kazuo Ishiguro, az ellen-Münchhausen
Barcsai László
Pangolin
Kustos Júlia
Versek
Skobrák Máté
Versek
HORVÁTH BENJI
Nagy kutya
Bordás Máté
Versek
MOLNÁR ZSÓFIA
Nota bene az idők járását
HEGEDŰS IMRE JÁNOS
Dénes Iván egy napja
Beretvás Gábor
Kékesen csillogó kitinpáncél
CSUSZNER FERENCZ
Boszorkányos Macbeth
BORCSA JÁNOS
Illetékesen
Fried István
Erdélyi pikareszk
ANDRÉ FERENC
Hallgatni madárnyelven
Gál Andrea
Meseotthon. Ahol érdemes elidőzni.
Jakabffy Tamás
Lett-e Bátorfán Szent László-templom?
Vécsei Hunor
Történeti és időn kívüli alkalmazott művészet
 
Bordás Máté
Versek
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 21. (731.) SZÁM – NOVEMBER 10.

A csípőcsont mellett

Combjával belökte a fiókot,
és fehérneműben indult a bejárat felé.
Visszapattant a bútor,
mikor keskeny hátlapjával nekicsattant a falnak.
Rezgést továbbított,
ritmust eltérítő torpedót,
hogy mellemnek csapódjon.

 

Repedt sörényű oroszlánfejet szögeltek az ajtóra.
Annál nemesebb,
hogy a fának verjem,
mégis vele kopogtatok.  
Jól szól,
de a rezgés elveszik az út felénél,
pedig ott találkoztak volna a torpedók.

 

Csempétől elváló talpak közelednek.
Csend van,
a bőr sercenése felütésre.
Oszlopcsarnokban visszhangzó oroszlánüvöltés.

 

A nő csípőcsontja hegyes,
csúcsán vékony a hó.
Megmászom meredek szakadékait,
és leereszkedek lábujjai közé,
hogy előlről kezdjem az udvarlást.

 

Huzat támad a lépcsőházból,
kicsapja dobhártyám,
de becsukjuk.
A fürdőszoba ajtaján lógó táblán: Szia.
Szia – mondom lihegve,
és párás leheletem elkeni a tükörképet.

 

Csendben vagyunk,
a krétapor vékony hó.
Didereg meztelen lábnyomod.
Oszlopcsarnok négyvégtagunkon állunk,
kezeinket összefűzzük gomolygó köddé,
és a lakás mély völgyében,
a parketta ereibe belecsorgunk.

 

 

Feljönni levegőért

Szépségünk terraformáló.
Letaroljuk a felszínt,
átszervezzük az éghajlat sajátosságait,
és te csak annyit látsz ebből,
hogy a járda felénk penderedik.
Játszótérről terjed illatunk.
A hinta forgószél markával utánunk nyúl,
ordítva lengnek benne hajtincseink,
amikkel csapkod,
mint viharos szél vágja tartóoszlopoknak a láncot.

 

Az utca túloldalán felhőbe gyűlik az iskolából kitódult,
néma tömeg.
A tornateremben kipukkad az izzadtság,
és a futkosni kész lábak rázúdulnak a tájra.
Az utcák csatornává duzzadnak,
és a fuldokló massza felfűti a légkört.

Értünk a tengerek kékje is mélyebbre vált,
a szó, a kiénekelt, ráncos hullámzás.
És a terebélyes tükör alánk néz,
de úgy, hogy feszes fenekünk imádott kőbálvány,
és ha jobban megnézed,
melleink a vágyott finomság díszei.
Kell a domborzat harmóniája!
Mint kárókatona fúródsz bele a vízbe,
és örömmel jössz fel alánk mélylevegőt venni,
hogy megszólalj.

 

Hogy megérints egy tájat,
emberen kívülit,
de szigorúan csak a nyelved hegyével.
Beleheled üres névszókat dadogva,
és az úthibákban fészkelő gazokat,
az avarszint bokáit,
megmetszett vádlikat,
tüzelni hordott combokat,
cserepes csípőket,
kétszikű derekakat elönti a víz.
És az új kocsányos tölgy alatt szarvasgombák fogannak.
Ők nem tudnak beszélni.

 

 

Lövés a rádióból

Lüktető kavics zuhan a szalmabálára.
Ahogy a fűnyíró belerúg a labdába,
és ahogy kavics megy a mezőn focizó
gyerek cipőjébe: Stonehenge – felkiált,
és a tehenek közé dobja a lábbelijéből kirázott követ.
Izzadó foltok rohangálnak fehér-fekete foltok után,
és fehér-fekete vagy tarka bőgések,
lánccsapkodások zavarják meg a közvetítést.
A vonat ritkán jár el előttünk,
de este,
amikor jön,
felette köröz a naplemente.

 

Vérkeringésemet átszervezi a légcsavar.
Héja galambokat reptet.
Kimerevített tollaikat patkómedrek
és égett abroncsgátak borzolják égnek.
Haragos öntözőcsatornák kísérik a főutakat,
kisöccseik a zsákutcákat.
Sárga szárnyunk este kilenckor érinti a Napot.
A szúnyogirtó permet lassan szivárog.
Mire leér a gyerekcipőkbe,
Gera ránk lő a rádióból,
és azt ordítom,
hogy gól.

 

 

Bordás Máté 1995-ben született Szolnokon. Az ELTE magyar-német tanári szakos hallgatója, és Budapesten él. A versírás mellett zenél és fest.





Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében