"homok viharzik, sártenger vándorol"
Kereső  »
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 22. (732.) SZÁM – NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Százszor-tört varázs
Papp Attila Zsolt
Csak az irodalom tudja befejezni abbamaradt történeteinket - beszélgetés Bódi Attila íróval
Nora Iuga
Versek
Haklik Norbert
Mona Lisa elrablása
Radu Andriescu
Versek
FAZAKAS ATTILA
Versek
Száz Pál
Részletek a Phytolegendáriumból
Czakó Gábor
Másodszor a Szarvasi Tűtartóról
Tamás Dénes
Rémegyeszerű versek
GOTHÁR TAMÁS
Versek
SERESTÉLY ZALÁN
Bábel és zoë – a szellem engesztelése
ANDREI DÓSA
Versek
Albert-Lőrincz Márton
Versek
Sopotnik Zoltán
Transzindok
Cseh Katalin
Versek
Bugár Gergely
Az emlékezet irodalmisága
Jakab-Benke Nándor
Túl keményre főtt Budapest
CSUSZNER FERENCZ
Találkozások ünnepe
Balázs Imre József
A tér belakása
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Anyós ex machina
Tőmondatokba tördelt világ
Jakabffy Tamás
Wagner, az óriás – Erdélyben
DABÓCZI GÉZA
Egy fényösvény hívása
 
DABÓCZI GÉZA
Egy fényösvény hívása
XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 22. (732.) SZÁM – NOVEMBER 25.


Sergiu Toma festészete, bár a látható valóságból táplálkozik, mindig titkokkal és varázslattal átitatott. Néha kísérteties csend telepszik képeire, amiken egy ektoplazma-jelenés is valóságosnak tűnik. Vásznain mágia és realizmus hétköznapi természetességgel olvad egybe. Korábbi festményei arról tanúskodnak, hogy éveken át egy mentális cellában, egy gyermekkori szoba atavisztikus emlékében lakozott. Ezeken az enteriőrképeken rokonaival s barátaival együtt önmagukba révedve várakoztak valami jelenésre, ismeretlen látogatóra, talán egy megváltó leheletre, hívásra: – Ébredj fel és indulj el! Lépj ki fásult életedből, hagyd hátra emlék-bútoraidat s lemerevedett nippjeidet, a halott tárgyak ballasztját!

 

És lám, Sergiu Toma felkel, és hátrahagyja régi világát. Egy éghasadás sarki fényétől ittasan, kiválasztva és megjelölve (amit kabátja csillogása jelez a hátán, akárcsak a Sztalker haján a folt), elindul e mágneses fény-tünemény felé (A látomás). Hogy ez talán kozmikus elhívás fényösvény-­zarándoklatra vagy csak merő vizuális bűvölet, szín-elragadtatás? Meglehet, hogy egyelőre még ő sem tudja igazán.

 

Eme új képeit már nem a megszállottságtól gyötört, aggályosan pontos, aprólékos tárgyilagosság, hanem egy áradó kromatikus fluidum jellemzi.

 

Toma, mint újdonsült világ- és lélek-vándor, a túlvilágtalanok botjával s vezető kutyájával magabiztosan, céltudatosan, de mégis kissé révületben barangol a képzetes tereken át. A talaj felett szinte lebegve, a sors-spirálok farkincáján túllépve, a szín-olvatag marcipános hegyek elme-ösvényeit rója (Telihold Peruban). A kibillenthetetlen csillagrend, a spirituális világ kegyes áldása és a hiperboreus ég násztánca követi útján (Önarckép Aurora Borealisszal). Áhítat, sóvárgás és elvágyódás vezérli. A megújulás táplálja (Járj velem). A Látogatók című képén egy rejtélyes expedíció tagjai a tudatalatti sötét rengeteg körül keringő gyűrűkre, eleve kijelölt sorspályákra álltak be. Emiatt felfedező útjuk szánalmas bolyongássá válik, autistán céltudatos meneteléssé. Szenvedéssel terhelten róják köreiket s a lét-ellenállás szelében, önvakító szemvédőben, szánon húzzák maguk után cókmókjukat. A legtöbb ember magára ismerhet e szánalomra méltó expedíció résztvevőiben, vagy a háttérben megtévedni készülőkben. Eközben a művész alteregója irányt vált, és egy utolsó periférikus pillantást vetvén reánk, kilép a determinált sorsgyűrűk centripetális vonzásából, és hüperioni sétára indul. Ellenkező irányba, a kollektív sorsforgatagon túli, titokzatos, határtalan ismeretlenbe veszi útját, transzcendens lila mélységek és éter-türkizek emberfeletti plazma-tüzei felé. A hideglelős karavánt magára hagyva nem az ősök által kitaposottat, hanem az istenek útját követi. A merészek és rettenthetetlenek járatlan égi mezsgyéjét keresi. Ez nem a harcosok ösvénye, inkább egy benső lábnyom követése. Ez a kifürkészhetetlen titkok, az örökké transzfinit világegyetem hívása, a delejes éjszakai menybolt sziderikus szédülete.

 

A fenséges átérzése nemcsak a hajdani romantika költőinek s festőinek kiváltsága. Bármikor, bárkit megérinthet, aki elég nyitott, alázatos és érzékeny rá. Aki átadja magát a borzongásnak, az ismeretlennek, a misztériumoknak. Aki kilép áporodott, komfortos világából, és az égi jeleket követve merész felfedező sétára indul Önvalója dimenziójába. Caspar David Friedrich megrázó képe ötlik fel bennem, melyen egy szerzetes, a művész alteregója, de egyben a vele azonosulni tudó mindenkori néző az ismeretlen, a tenger, a határtalan küszöbére érve szembesül kicsinységével, a világegyetem titkait elrejtő lefüggönyözött viharos menybolttal, de ugyanakkor valója abisszális voltával is. Edvard Munch is festett hasonló léthatárokat, az ember kozmikus öntudatra ébredő ozmózisát a természettel vagy a felfoghatatlan numennel.

 

Ha Sergiu Toma-nak valaha sikerül rálépnie a sorsoldó csillagösvényre, remélem, hogy majd tanúságot is tesz róla, és megfesti számunkra színeváltozását.

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében